Az ÖT múlt heti adásának első felében Donald Trump és Volodimir Zelenszkij Menczer-Magyar-csörtét idéző nagyjelenetéről és a Macron-Orbán-csúcsról esett szó. A beszélgetés viszonylag békés mederben zajlódott, amíg szóba nem került Magyar Péter neve.
Néhány órával azelőtt, hogy Donald Trump kidobta volna a Fehér Házból Volodimir Zelenszkijt, az ÖT szereplői még mit sem sejtve lebonyolították a Régi Világrend utolsó felvételét. Íme, a legutóbbi ÖT-adás összefoglalója.
Mennyire kell komolyan venni Orbán Viktor USAID-ben részesült sajtótermékek és NGO-k elleni hadjáratát? Mit tervez Trump Ukrajnában? És mennyire kell komolyan venni a Tisza Párt új igazolásait? Erről szólt ezen a héten az ÖT.
Az egykori berlini, majd berni nagykövettel, a PIM korábbi főigazgatójával, az NKE John Lukács Intézetének programokért felelős igazgatójával német közéletről, belpolitikáról, a vasárnapi németországi választásról beszélgettünk. Az interjú teljes szövege az ÖT mai hírlevelében lesz olvasható. Hont András és Németh Róbert interjúja.
Most sem maradhat el, hogy átnyújtsuk az ÖT legutóbbi adásának összefoglalóját. A műsorban Magyar Péter Partizán-interjúja mellett az AfD-elnök Alice Weidel és Orbán Viktor budapesti találkozója volt a fő téma.
Kollár Árpád az oldalunkon közölt Trianon az nem egy ház című írásában végső soron Krasznahorkai Lászlót is megszólítja. Krasznahorkai reakcióként válaszlevelet küldött Kollárnak, aki viszontválaszban reagált. A két levelet az írók engedélyével közöljük.
Mi köze Stallonénak és Schwarzeneggernek Rákosrendező ügyéhez? Mi lesz az Orbán-Trump-barátkozás kifutása? És mi lesz Trump elnök Gázára vonatkozó tervéből? Többek között erről volt szó az ÖT e heti adásában.
Miért beszélnek össze-vissza Orbán miniszterei Rákosrendező ügyében? És miért hallgatott az ügyben sokáig Magyar Péter? Miért volt fontos a kormánynak és miért a Tisza Pártnak a Covid-téma felmelegítése? Ez volt az ÖT e heti adásának két témája.
Az ÖT legutóbbi adásában nem volt jelen Hont András. A műsorban Ceglédi Zoltán elmondta: a szerkesztőség döntése alapján az „alacsony, szemüveges, jobboldali-kvótát” ezúttal Balogh Gábor tölti be.
Minden, amit tudni érdemes a Village People diszkóslágeréről, ami a Trump-kampány és a beiktatás egyik központi tömegkulturális motívuma lett.
Az ÖT eheti adásának első része a dombóvári időközi választásról szólt, ahol a Fidesz 64, a Mi Hazánk 19 százalékos eredményt ért el, viszont a Tisza Párt nem indult el. A második rész központi témája Donald Trump beiktatása volt, pontosabban az, hogy miért nem vesz részt rajta Orbán Viktor.
Rogán szankciós listán, Magyar Péter és az előrehozott választás, rendszerváltás a Zuckerberg-birodalomban – itt az idei első ÖT. Összefoglaltuk az adás tartalmát.
Pataky István, az erdélyi Maszol hírportál főszerkesztő-helyettese válaszolt kérdéseinkre, és beszélt a romániai belpolitikáról, a nagy vihart kavart, zűrzavaros elnökválasztásról, a titkosszolgálatok szerepéről, valamint a romániai magyar politika helyzetéről és az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról. Balogh Gábor és Hont András interjúja.