Közelkép

A Közelkép legújabb – és a nyári szezon utolsó – adásában Gavra Gábor a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökjelöltjeiről, főként és elsősorban Sárvári Nicholasról, illetve a gyűlölködő online és offline politikai kommunikációról is beszélget Schiffer Andrással.


Az Nemzeti Vagyonvédelmi és -Visszaszerzési Hivatal elnökének kiválasztása az adás első témája: Gavra Gábor röviden ismerteti a helyzetet, a jelöltek személyét, Schiffer András pedig Sárvári Nicholasról, a Tisza jelöltjéről kezd el bővebben beszélni. Általánosságban sem tartja elfogadhatónak, ha valaki külföldről finanszírozott szervezet éléről „pattan át” egy közhivatal vezetőjévé, de hozzáteszi azt is, hogy jogász végzettségre van szükség ahhoz, hogy valaki az NVVH-t vezethesse. Amikor meglátta Sárvári jelölését, mondja Schiffer, „majdnem lefejelte a laptopot”, de fenntartja a lehetőségét annak, hogy ez megint egy „színházi darab epizódja”.

Sárvárival kapcsolatban két problémája van Schiffernek: az egyik a kettős állampolgársága, a lojalitása egy másik állam felé, másrészt Sárvári üzleti és civil háttere, amivel kapcsolatban Schiffer úgy fogalmaz, hogy a jelölt a „globális nagytőke” embere, a cég, ahol dolgozik, felveti a szolgálati kapcsolódás lehetőségét, összességében pedig a jelölés „nyílt provokáció”, az üzenete az, hogy „Magyarország gyámság alá van véve”.

Gavra azt kérdezi, hogy mehetett át ez a jelölés a Tiszán. Schiffer azt válaszolja, hogy egyszerű a magyarázat: a Tisza nem egy párt, és a frakció tagjainak nincs valódi ráhatása a párt belső döntéseire, így „politikailag nem értelmezhető aktor a Tisza”. Rátekintünk a nagyobb képre is: Schiffer arról beszél, hogy lassan „maga a párt, mint entitás válik fölöslegessé”.

A műsorvezető felkéri Schiffert, térjenek ki arra is, hogy egy, az NVVH-hoz hasonló „szuperhatósággal” mi a probléma. Schiffer szerint egy ilyen „kvázi önálló hatalmi ágként viselkedő entitás” politikai aktorként a végrehajtó hatalom fölé kerülhet, hisz nincs, aki ellenőrizné – de alapvetően a kérdés az, miért van szükség az ügyészség mint államhatalmi szerv megkettőzésére.

Szó esik a politikai kommunikációról és stíluskérdésről is: a Parlament tiszás alelnöke, Kőszegi Krisztián és Kövér László kéz(nem)fogása a megtárgyalandó ügy. Schiffer szerint arról van szó, hogy „pillanatnyi élmények és villanóképek azok, amik számítanak, semmi egyéb”, de Kövér hibázott, fogadnia kellett volna a kézfogást, Schiffer tehát nem ért egyet a gesztussal – hiába van igaza amúgy Kövér Lászlónak. Az ügy körül kialakult felháborodást azonban képmutatónak tartja.

Schiffer a politikai gyűlölet elemzésével folytatja, személyes élményeket is megoszt, kiemelve azt, hogy „nem színdarabban élünk”, és figyelmeztet, hogy komolyan kell vennünk a hozzászólásokat, a lájkolt kommenteket, mintha csak egy „falusi kocsmában szemtől szembe” történnének ezek az agresszív megszólalások. Schiffer természetesnek tartja, hogy nem értünk egyet egyik vagy másik volt vagy jelenlegi kormánnyal, párttal, de emberek „ettől még miért ne lehetnénk barátok, rokonok, munkatársak”? Fel is ajánl egy értelmezést Schiffer: ilyenkor az ember „erkölcsi integritását kezdik ki”, nem nézeteket ütköztetnek és vitáznak emberek, hanem „erkölcsi megsemmisítése” zajlik azoknak, akik nem a jelenlegi kormánypárt hívei. „Amit itt művel ez a szekta”, mondja Schiffer a Tiszára utalva, „annak nagyon súlyos következményei vannak emberi kapcsolatokra”. Felelősséget kellene vállalni az online „pötyögésekért” ugyanúgy, mintha élőben pocskondiáznánk valakit, szólít fel Schiffer mindenkit arra, hogy átgondolja a közösségi médiában folytatott kommunikációjának hosszú távú következményeit.