Gavra Gábor vendége Vincze Hajnalka független kül- és védelempolitikai kutató, a Foreign Policy Research Institute szakértője volt. Az adásban megemlékeznek a 25 évvel ezelőtti terrortámadásról, és beszélnek a védelmi politika jelenlegi helyzetéről, az USA-ról, Kínáról, Oroszországról és Európáról is.
 

 

Indításként Gavra Gábor részletesen feleleveníti a terrorcselekmény részleteit, majd ismerteti vendége portfolio.hu-n megjelent cikkét. A műsorvezető korszakhatárként hivatkozik a 9/11-re, és arról kérdezi Vincze Hajnalkát, mi volt az az amerikai világpolitikai stratégia, amit az al-Kaida „kisiklatott”.

Vincze azzal kezdi válaszát, hogy árnyalná azt a nézetet, miszerint szeptember 11-e korszakhatár lenne, mert nem itt változtak meg a „nemzetközi erőviszonyok”, hanem inkább „korszakhatárváltás felé indult el” a világ, de ez az akcióra adott amerikai válasz miatt történt. E választ Vincze „kisiklásként, úttévesztésként” jellemzi, mert ezután minden alárendelődött a „nagy terrorellenes háborúnak”, miközben így teret adtak Kínának és Oroszországnak is, illetve az USA hadserege „legyengült”.

Egyértelmű volt, hogy az USA-nak valamiféle választ kell adnia a támadásra – mondja Gavra –, de mi volt az, ami már nem volt megfelelő válasz? Két nagy hibát ismertet Vincze: egyrészt nem csak a felelősökre koncentráltak, hanem az USA megindította „a terrorizmus elleni” háborút, ami önmagában érthetetlen fogalom, illetve a Közel-Keletet is igyekeztek átalakítani. „Különösen megtépázta” az USA státuszát az, amikor a „megelőzőnél is megelőzőbb” háborút indított Irakkal szemben, vagy amikor CIA-ügynökök akár Európában is úgy intézkedtek terroristák ellen, hogy arról nem szóltak az adott országnak – sorolja Vincze. Mindeközben láthatóvá vált, folytatja, hogy Trump és Biden is „be voltak ragadva” ebbe a megrekedt stratégiai gondolkodásba.

2018 óta változatlan-e a nemzetbiztonsági stratégia? – kérdezi Gavra. Vincze szerint igen, mert „ez volt a logikus”. Amikor Obama az Ázsia felé nyitásról beszélt, nem mondta még ki, hogy itt valójában „nagyhatalmi versengés folyik” – magyarázza Vincze.

Vincze később egy már nyugalmazott ezredest idéz, aki szerint „a terror elleni nagy háború győztese Kína”. Úgy látja, a Pentagon „bürokratikusan elkényelmesedett”, de főleg a hadiipart nehéz „átállítani”, pedig újfajta fegyverekre és „teljes mentalitásváltásra” lenne szükség.

Stratégiai kisiklás-e az iráni háború? – teszi fel a kérdést Gavra. Vincze azt mondja, ő inkább azt figyelné, milyen leckét tanul meg Amerika a terrorellenes háborúból: előnyre is szert tehet, de az a kérdés, elég gyorsak lesznek-e a fellépésben. Vincze úgy látja, javult az amerikai alkalmazkodási képesség, de még mindig lassú, épp ezért lehet „szükséges sokk”, ha szembesülnek Iránban a gyengeségeikkel.

Gavra arról kérdez, hogy állnak az USA ellenfelei. Az USA-t nem választhatjuk el a NATO-tól – magyarázza Vincze –, miközben Oroszország, Kína és Irán egyre szorosabban együttműködnek. Trump tehát jogosan „hisztériázik” azon, hogy az európai szövetségeseknek a saját hagyományos védelmükre kéne összpontosítaniuk, mert „csak ekkor maradna hiteles a nukleáris elrettentés” – jegyzi meg.

Beszéljünk a szövetségesekről – folytatja Gavra: szerinte Trump és Biden is jogosan követeltek-követelnek nagyobb katonai tehervállalást az európai NATO-szövetségesektől. Vincze ezzel egyetért, illetve felhívja a figyelmet arra, hogy ez a kérés „lényegében a hidegháborús NATO-modell”. Összefoglalásként kiemeli, hogy az európai hadseregek is felszámolták a területvédelmi képességeiket, és most „mindenből van egy nagyon kicsi, de az valódi konfliktusban használhatatlan”.

A műsorból kiderül az is, mennyire élő 9/11 emléke az amerikai közvéleményben, miért alakult ki egy „rossz értelemben vett konszenzus” a terrorellenes stratégia ügyében, és hogy mennyire hasonlítanak egymásra a különböző háborúk.