„Az autoritásnak azonban semmi keresnivalója a művészet közelében. És az én állításom erre vonatkozott. Ne mondja meg nekem senki, hogy mi a jó irodalom.” Egyre terebélyesedő irodalomvitánk, sőt, kultúravitánk újabb fordulója.

Az elefántcsonttorony mítosza mára megdőlt. A magasból letekintve nem lehet kapcsolatot létesíteni másokkal. Ahogy a torony lakója sem látszik idelentről. Reakció az Öt Youtube-csatornájának Csemegepult című műsorában elhangzott Kukorelly Endre-gondolatokra.

Koncepciózus, számos aktuális társadalmi problémát feszegető alkotásról van szó, melynek a sikere valószínűleg abban keresendő, hogy az égvilágon mindenkit meg tud szólítani korosztálytól, nemtől, politikai hovatartozástól, szexuális beállítottságtól és vagyontól függetlenül.

A troll virtuális változata az internet legbüdösebb, legnyirkosabb zugaiban létezik, kulturális normákon kívüliként viselkedik, és messziről kerüli az embert. Álneve miatt megfoghatatlan, megidézhetetlen, arcátlan és arctalan.

Egy magyar játékos a világ legerősebbnek tartott, sok-sok pénzzel kitömött bajnokságában stabil kezdőként lett bajnokcsapat tagja – ilyen sikerre talán a Puskás-féle Real Madrid 1965-ös bajnoki címe és 1966-os BEK győzelme óta nem volt példa.

Miért pont akkor, oda és úgy ment el nyilatkozni Orbán Viktor? Az, hogy ezek a dolgok ilyen élénken érdeklik a közvéleményt, a közvélemény állapotáról többet mond el, mint magáról az interjúról.

A Tisza vélhetően nagyobb szavazótáborral számolhat az eddigi ellenzéki csoportosulásoknál, és ennek valószínűleg egyszerűen számszerűsíthető oka van.

Az, hogy amerikaiak és az Egyesült Államokkal szimpatizálók együttesen okolják Trumpot azért, hogy romlik az USA megítélése, egybeesik azzal, hogy a liberális demokrácia világszerte pozíciókat veszít.

Csernus pontosan ismerte a Partizán-interjúk precedenseit, ennek megfelelően készült fel, és nem hagyta magát becsapdázni Gulyás számonkérő narratívájába, ami most már tendenciózusan félreviszi a Partizán-frontember műsorait.

A kényelmes, sértetlenséget és nyugalmat biztosító véleménykörnyezet végső soron önáltató hazugságokhoz és súlyos elfojtásokhoz vezet.

Itt az ideje, hogy Európa és az EU végre határozottan fellépjen a világ hatalmi nagyszínpadára az USA, Kína és Oroszország mellé.

A „libsivisításra” és a „haladár” dührohamokra izguló, autoriter-simogató trollkommentelők és a molyszagú Maradiak szótárában általában kétféle érvelés hangzik el, amikor valamilyen „européer”, „nyugati”, „progresszív” vagy „felvilágosult” véleményt szeretnének dühből a földbe döngölni.

Húst enni szerintem szükségtelen. El is mondom, szerintem miért. És azt is, miért gondolom, hogy a probléma feloldása miért nem identitáspolitikai vagy lelki-morális.

Miközben a világ egyik fele szorong, és retteg a múlt gonosz szellemeitől, a másik az igazság pillanatának eljövetelét látja a jelenleg zajló eseményekben.

Van valami közös abban, ami a Fidesz politikusával és a világhírű magyar íróval történt. De vajon mit köti össze a két történetet?

Beleláthatjuk-e ebbe a kiemelt jelentőségű első elnöki beszédbe Donald Trump radikalizálódását?

Vannak politikusok, akik felhívják rá a figyelmünket, hogy amit mondanak, nem számít, szemben azzal, amit tesznek, és vannak olyanok, akik mindig azt mondják, amit gondolnak. Semmi gyertyafényes spagettizés, hanem egyből gatya le.

Donald Trump második győzelmét sok elemző elsősorban a nyugati liberális baloldal csődjének tudja be. Az amerikai választás eredménye sokféle érzelmet felkorbácsolt, és mindenki túlzásokba esett, pro és kontra, éppúgy, mint 2016-ban. Számtalan oka van a Trumphoz hasonló „excentrikus” közszereplők sikerének, de az egyik és legfontosabb az emberek ilyen-olyan eredetű frusztrációja. És ebben az egész Trump-sztoriban még csak nem is Trump a főszereplő.