Irénke áll a nagyszobában, aminek betonlapokból van az alja, és átengedi magán a borzasztó hideget. Hogy minden sejtjében érezze. Valami vezeklésféle ez nála. Meditáció. Talán elképzeli ilyenkor, hogy van isten. Ebben a szobában a legnehezebb elképzelni.

A telepre nem jár be a hókotró. Pontosabban: a hókotró sem. A helyi járat sem. Nem a helyi hókotró, hanem a busz. Megszállta a helyet a félméteres fehér. Legalább eltakarja a kidobott traktorkereket, ágyrugókat, lefejezett játékbabákat.

„nekünk tiszta arcok kellenek, zúg egy hegy / nagyságú hangszóróból, nekünk feddhetetlen gének kellenek / az új világot felépíteni, a szép újat, ahol a génekig egyenlőek / az emberek, az állatok, az istenek, ahol génekig szorítjuk le / az időt, ahol nincs történelem, nemhogy vége lenne / egyszerűen nincsen”

Zima néni rosszul van, elfogyott a gyógyszere. A szomszéd ad nekik két szemet hétezerért. A fia az egyiket már be is veszi. A karácsonyi ünnepség foszlányai eltakarják a gyógyszerfalót. Gyerekek énekelnek, a szülők az élelmiszercsomagot bontogatják. Jászolban sír a Kisjézus. Végül is, hol sírjon?

Zima néni ruháért jön. Nincs formában. Akár egy nyugdíjas kötéltáncos egyensúlyozik az utca közepén. A közönség a kisbolt előtt figyel, szurkol neki.

A költészetért meg kell küzdenie az olvasóknak, mondtam valahol, és elhúzták a szájukat. Ez már más világ. A profi ma megnézi, mire van igény, ne legyek már ennyire szentimentális. Ha felelős állampolgár lennék, keresnék valami rendes foglalkozást. A „rendes” itt az egyéniség teljes feladását jelenti, vágtam vissza.

A civakodás képe csak nagyon lassan, komótosan bontakozott ki előttem, ahogy az agyam kamerája feldolgozta az eseményeket, mintha egy Tarr Béla-filmben lettem volna, bár én csak egyszer láttam tőle valamit, akkor is valami csaj cipelt el a vetítésre. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizenharmadik része.

Egész életemben a kilókkal és hasammal harcolok, most ötvenhat évesen és százötvenezer grammosan pesszimista vagyok az eddigieket illetően. Anyám ’56-ban a salgótarjáni tömegbe lövetéskor kétévesen feküdt a járdán nagyanyámmal, és úgy tettek, mintha meghaltak volna. Biszku sohasem bánta meg. Tőlem meg csak ennyi telik, ez a százötvenezer gramm. Így bukik ’56 bennem, általam.

A Kis Sarlóban gyűjtést szerveztek anyámnak, mert biztosan megbolondult, hátha kell a pénz, hogy elvigyem egy jó pszichiáterhez, sámánhoz, vajákoshoz. Mondtam nekik, fölösleges, őt még egy államcsőd sem tudná meggyógyítani. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizenkettedik része.

Nem láttam még egy ilyen dj-t, aki ennyire össze akart volna kacsintani a közönségével, nem mellesleg olyat sem láttam, akinek a mozdulatait ennyire lekövette volna a hallgatóság.

„Azokban az időkben tele volt zajjal meg zenével az egész város. Egyrészt ott voltak a gyárak a maguk dallamaival, mellettük pedig minden utcában legalább három kocsma, amiből kettőben élőzene szólt, rövid felfutása volt akkor a bluesnak, és rengeteg helyen az ment. A punk mellett valahogy mi is játszottunk bluest, sajátos felfogásban, amit nem sokan ismertek fel.” A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizenegyedik része.

Történt valami fontos Tatabányán: megrendezték az első Mésztelepi Fesztivált bicikliversennyel, marhapörkölttel, koncerttel, és rengeteg röhögéssel. Pedig a környék hírhedt része a városnak, ahová még a taxisok és az ételfutárok is csak ímmel-ámmal járnak ki.

„Az egyetlen buszjáratot, ami bejött ide, már két éve elvették, egyszerűen nem jár be semmilyen busz. Az embereknek legalább két-három kilométert kell gyalogolniuk a következő megállóig, ami azért a nehezen mozgó nyugdíjasoknak és az iskolába, netán dolgozni siető embereknek elég nehéz. Bár alig van munka Nógrádban, de akkor is.” A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizedik része.

A Palócok Nagykönyve szerint a medvenevetés-röhögés, ami ugyancsak ritka, nem csak nálunk, de az egész bolygón, hatalmas mentális és erkölcsi káosz előjele, hordozója. De, hogy jön ide Dobrev Klára szeme?

Anyám mindennap vitte az ebédet az orosz katonáknak, szegények ne éhezzenek, és elkezdett keményen oroszul tanulni, hogy el tudjon beszélgetni a drága lelkekkel, így mondta, tényleg, drága lelkek. Ez sem volt semmi, de amikor kiderült, hogy jó pár fideszes öregasszonnyal létrehoztak egy Facebook-csoportot Ruszkik, gyertek vissza! címmel, na, az már kiverte a biztosítékot.

„Megdicsérem a szettjét, kicsit olyan, mintha Gandalf Pokolgép-rajongó lenne, de még épp az irónia innenső oldaláról." Egy tömegiszonyos tüntetés- és felvonulásszűz beszámolója.

„Dadabányára járni világnézet, amit szépen alá is támaszt a Mindenki Kapja Be zenekar neve, plusz egy impozáns dalrészlet tőlük: »Legyen mindenki egyenlő, térdig érő néger nő.« Előtte »a Trianon is tök szar vót« mondat is elúszik a fejünk felett, majd egy bányagép oldalának ütközve megsemmisül. Sportfröccs, Unicum, sportfröccs, Dreher, árnyékos pad, irgalmas Isten.” Beszámoló a Dadabánya Underground Művészeti Fesztiválról.

A Részeges Nándi verekedésbe fulladt temetése után egy újabb rendelet borzolja a kedélyeket: dologházba zárnák nemcsak a hajléktalanokat és a csavargókat, hanem bizonyos civil szervezetek és sajtóorgánumok képviselőit is, hogy ott társadalmilag hasznos munkát végezzenek. De mi lesz, ha odabent, mondjuk, Bikacsök néven indítanak új lapot vagy műsort? A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat hetedik része.

Zsoltival az egyik éjszakás műszakban kezdtünk el politikáról beszélni, felgyorsult a beszéde, kicsit mélyebb lett a hangja, és két mondat után már a nagyhatalmi világ-összeesküvés közepén találtam magunkat. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat hatodik része.

„Anyám is volt a Fidesz Harcosok Klubja-rendezvényén, és megvetően mondta, amikor kiröhögtem érte, hogy ez csak parasztvakítás, gumicsont a politikai elemzőknek. Ugyanis ő, mint a vidéki belsők vezetője, pontosan tudja, hogy sokkal komolyabb dolgok vannak a háttérben. Nemhiába kaptak szupertitkos kiképzést Észak-Koreában.” A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat ötödik része.

A világvégi palóc kisvárosban kitört a botrány, mert a kínai testvérvárostól kapott arcfelismerő program meghibásodott, és a rendőrök tévedésből a hentes feleségét vitték el. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat negyedik része.

"Anyám sarkon fordult, és bement a szobába, mert kezdődött a városi közgyűlés közvetítése, ahol éppen arról szavaztak, legyenek-e világító Horn Gyula-kerti törpék a főúton." A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat harmadik része.

„Bent, a falra feszített tévében éppen Trump dicséri a magyar kormányt, hogy önként átadja területe egy részét Ficóéknak. Szerinte ez Európa jövője, és Ukrajna is tanulhatna ebből az eleganciából. Mögötte ismeretlen, elegáns alakváltók bólogatnak, de nagyon.” A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat második része.