A Péter & Gábor legfrissebb adásában a nemzetközi és magyarországi alkoholkultúráról és alkoholtörténelemről beszélget Konok Péter, Balogh Gábor és Karafiáth Orsolya a bordaloktól egészen a gorbacsovi betiltásig.
Létezik-e egyáltalán alkoholkultúra Magyarországon, kérdezi Karafiáth, mire Konok Péter fel is olvassa Rókusfalvi Pál idézetét, miszerint „a bor elsősorban kultúra, nem alkohol” – csak akkor, „ha nagyon eltolják”, teszi hozzá ironikusan Konok Péter, aki művi dolognak érzi, amikor megideologizáljuk az ivást, főleg, hogy az az egyik legtragikusabb drog. Fel is emlegeti Hajnóczy Péter A halál kilovagol Perzsiából című művét.
Balogh Gábor úgy gondolja, igenis lehet az alkoholnak kultúrája, mert maga az ital előállítása is lehet kulturális örökség, de sok esetben sznobériának érzi, ami az ivás körül történik. „Létezik jó bor meg rosszabb bor, meg nagyon minőségi bor”, folytatja Balogh, de az igazán érdekes szerinte az, hogy mikor válik az alkohol „külön dologgá”. Tömegesen elérhető ivóvízre volt szükség ahhoz, hogy az emberek tudatosan válasszák, alkoholt fognak inni, magyarázza Balogh, és ekkor válik el egymástól a higiénia miatti alkoholivás (a híg borok víz helyett), és az, hogy valaki azért iszik, mert „ahhoz van kedve”.
Fontos, hogy alakulnak a kocsmák és az is, ki adhat el bort, kié a kocsmáltatási jog, emeli ki Konok Péter, meg az, hogy kik, milyen csoportok fogyasztják az alkoholt. Az, hogy milyen a közösségi dinamikája, „vagyis a kultúrája az alkoholfogyasztásnak”, abban „mindig a kocsmának van jelentős szerepe”, állapítja meg Konok.
A rövidital érdekesség volt a főúri udvarokban, teszi hozzá Balogh, mert megfelelő berendezésre van szükség az elkészítésükhöz. Majdnem mindig valamiféle monopólium maradt a rövidital, törvényileg és technikailag is, egészíti ki Konok a gondolatmenetet. Balogh szerint akkor lesz éles váltás, amikor a pálinkafőzés tömegesen elérhető lesz, párhuzamosan elterjednek a kocsmák is. A szeszfogyasztás problematizálása a röviditalokkal kezdődik, és a 19. század második felében jelenik meg először az a vita, hogy „mennyit lehet inni”, meséli Balogh, ekkor megjelennek érvként a társadalmi feszültségek, az osztálykérdés, egyházi-társadalmi szempontok is.
Karafiáth azt kérdezi, mikor lett központi program egy társaságban az, hogy mindenki jól berúg. Konok szerint egyidős a történelemmel, hogy az alkohol a rendezőelv. Itt a beszélgetés az alkohol állami szintű korlátozásáról, betiltásáról vagy annak kísérleteiről szóló történetek felé kanyarodik, Konok említi Carrie Nation-t, az amerikai mértékletességi mozgalmat, vagy épp a munkásmozgalmat is, utóbbi arra is törekedett, hogy valamit „kínáljon az alkohol helyett”.
Balogh úgy látja, az állami antialkoholizmusnak van egy „népféltő” olvasata is, majd elmeséli, hogy a 20. században kezdenek kialakulni az alkoholizmus definíciói is, illetve jönnek a „részben baloldali-progresszív, részben nőjogi, részben keresztényien kegyes” antialkoholista mozgalmak. Az országok alkoholstratégiája állandóan változik, mondja Konok Péter, „mindig kilóg a lóláb”, mert a morálistól hamar eljutnak oda, hogy a munka szempontjából problémás főként az alkoholfogyasztás.
A munkaidőben ivást járják körül a beszélgetés utolsó szakaszában. Balogh úgy látja, ez radikálisan visszaszorult mostanra, aminek persze nem emberbaráti okát látja, hanem szerinte az a helyzet, hogy az emberek nem tudnak részegen dolgozni. Gorbacsov alatt egyre több lett a gazdasági-ellátási gond, „és akkor még piázni se lehet”, szét is hullott a Szovjetunió, sommázza Balogh.
Bejelentkezés