A Visszhangkamra legfrissebb adásában Gavra Gábor és Kóczián Péter a 25 éves évforduló alkalmából beszélget 2001. szeptember 11-éről, de szóba kerül a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hatóság és az elszámoltatás, valamint Ligeti Miklós alkotmánybírói jelölése is.
A belpolitikai témák előtt a negyedszázados évforduló kapcsán 9/11-ről beszélget Gavra és Kóczián. Gavra egyetért azokkal, akik szerint az 1989–90-ben kialakult világrendnek vetett véget ez a terrortámadás, de úgy látja, mintha „azóta nem tudna szabadulni” a nyugati világ abból a helyzetből, ahová az al-Kaida rángatta őket. Kóczián „sajátos terrortámadásnak” nevezi 9/11-et, ami a „szimbolikus szférában történt”, és elsősorban nem az áldozatok száma miatt jelentős, hanem mert összeomlott az a meggyőződés, hogy Manhattan, a World Trade Center és a Pentagon érinthetetlen.
Gavra szerint a terroristák a lehető legkisebb erőbefektetéssel igyekeztek elérni a legnagyobb pusztítást, és ezért (is) számít, hányan hunytak el a WTC összeomlásakor. Kóczián inkább a pszichológiai hadviselést emelné ki; az akció csapás volt az USA-ra és a nyugati világra, illetve rávilágított az amerikai titkosszolgálati és védelmi rendszer hiányosságaira is. Kóczián beszél Oszama bin Laden szerepéről, aki szerinte nem egyedül dolgozott, hanem szüksége volt valamilyen intézményi háttérre. Kóczián hozzáteszi, hogy a terrortámadás után egyrészt az amerikai társadalom bezárkózóbbá, gyanakvóbbá vált, másrészt 9/11 hozzájárult Trump felemelkedéséhez is, illetve a paradigmaváltás – vagyis annak megváltozása, hogyan viszonyul a világ a muszlimokhoz – is ekkor kezdődött el.
Gavra áttér a belpolitikára: a Tisza alkotmánybíró-jelöltjeire. Ligeti Miklós is köztük van, akinek, véli Gavra, „ez parkolópálya” lenne. Kóczián inkább azt emeli ki az ügy kapcsán, hogy senki sem kérdezi meg Ligetitől, egyáltalán elvállalja-e a felkérést. Kóczián azzal folytatja, hogy ez az egész „Ligetinek egy csapda”, hisz „korrupcióellenes hősként” hiába a jogi pálya csúcsa az alkotmánybírói pozíció, mivel „politikai gubanc” főszereplője lett, ebből a pozícióból nem tudná folytatni közéleti küzdelmeit.
Gavra szerint az is „gubancot” okozott, hogy Ligeti NVVH-elnökségéért „olyan emberek kezdtek lelkesedni, akiket Magyar Péter erőnek erejével távol tartott a Tisza párttól” – utal az O1G-közegre. Gavra megjegyzi, hogy az elszámoltatás igényére nem biztos, hogy új intézmények létrehozása a helyes válasz. Kóczián kiegészíti ezt a gondolatot azzal, hogy szerinte azért sem vállalhatja el Ligeti az alkotmánybírói szerepet, mert a Gavra által felvázolt konstrukció szemben áll Ligeti „őszinte, szuverén pályaívével”.
A beszélgetés átkanyarodik Ligeti és Unger szerepére: Gavra úgy gondolja, Unger parlamenti meghallgatása – ahol hosszan beszélt a leendő hivatal rendszerfeltáró szerepéről – megmutatja, hogy a nagy korrupciós ügyek jogállami kivizsgálása hosszú folyamat. „A social media világában a politika a Netflix-sorozatokhoz hasonló giccs lett” – mondja Gavra. Szerinte választani kell aközött, hogy odadobjuk-e a kommentelőknek a gyors ítéleteket, vagy pedig a valóságot derítjük ki adott korlátok között, mert nem biztos, hogy érdemes „föláldozni a jogállamot”. Gavra hozzáteszi, érthetőnek tartja a társadalmi bizalmatlanságot, de a társadalom csak addig támogatja az elszámoltatást, amíg az nem lesz „politikai leszámolás vagy boszorkányüldözés”. Kóczián azzal zárja az adást, hogy ha Unger tisztábban kommunikálja, hogy ő akár 10–20 éven keresztül is dolgozik az elszámoltatásért, akkor most nem hatná át a „sikamika” és a „sikamikától való félelem” az egész ügyet.
Bejelentkezés