A Péter & Gábor friss adásában a rendszerváltás kérdése kerül az asztalra. Balogh Gábor és Konok Péter – Karafiáth Orsolya műsorvezetése mellett – rezsimekről és bukásról beszélgetnek – és arról, tanulhatunk-e a történelemből.
Mit jelent az, hogy vége van egy rezsimnek, kérdezi Karafiáth Orsolya. Konok Péter egyszerűen annyit válaszol, hogy ezt mindig a következő rezsim dönti el; történelmi távlatból nézve pedig ezek a fordulópontok „mesterségesen” vannak kijelölve.
Balogh Gábor szerint „minél szerencsétlenebb egy ország, annál gyakrabban hirdetnek rendszerváltást benne”, hozzáteszi, hogy hamarabb történik meg az, hogy vége egy rezsimnek, minthogy az látványossá válna, mert a végük akkor kezdődik, amikor „az uralkodó elit nem tud kormányozni”, amikortól megjelennek azok, akik nem értenek a politikai vezetéshez. Konok mást hangsúlyozna: össztársadalmi problémákat lát, ahol az egyre romló termelési struktúrák feszítik szét az addigi rendszer kereteit. „Az elit bomlása, dekadenciája” Konok értelmezésében inkább egy szimptómája a rezsim szétesésének.
Mi történt 2026. április 12-én, teszi fel a nagy kérdést a műsorvezető. Konok Péter szerint kormányváltás, a Tisza szerinte csak „átfazonírozta” a NER-t, de a forradalom volt a mozgósító jelszó. Konok hozzáteszi azt is, hogy akár politikáról, akár receptről van szó, „piszokul gyanakodni kell, hogyha valamit azok neveznek forradalminak, akik azt képviselik”.
Balogh álláspontja az, hogy április 12-én kormányváltásnál többre, rendszerváltásnál kevesebbre került sor, „rezsimváltás történt”. Balogh rezsimdefiníciója az, hogy az egy „uralkodó elit”, és míg a kormányzás jogállami keretek között jól körülhatárolható dolog, a 2010 utáni időszakban egyre szűkülő jogállamiságot látott, miközben egyre jobban terjeszkedett a hatalom, míg rezsimmé vált a NER. A Tisza lényeges változásokat hozhat, de ahogy 2010-ben sem, úgy gazdaságszerkezeti és társadalomszerkezeti változásokra most sem számít Balogh.
Konok szerint, ha 2010-et rendszerváltásnak nevezzük, akkor a mostanit is annak kell, ugyanakkor nem látja, hogy a Tisza törekedne a NER által kiépített gazdasági hálózatok felszámolására. Balogh fő kérdése az, hogy a változás kezelésére a NER útját fogja-e választani a Tisza, vagy valami mást: vajon meghagyja-e a Fideszt néhány területen, mint egy „indiánrezervátumot”, ahogy 2010 előtt a Fidesz kiegyezett a posztkommunista ellenzékkel. Azaz „marad-e a régi elit a nyakunkon”, amire ráépíti a Tisza a sajátját, vagy pedig valami mást csinálnak.
Orbán Viktor 1989-es, a Hősök terén elmondott beszédéhez kötik sokan az előző rendszerváltást, veti fel Karafiáth, de Konok ezt naiv gondolatnak találja, a meglátása az, hogy „egy beszéd akkor tud hatni, ha már megvan az a feszültség, amire hat”. Balogh kiegészíti a témát azzal a gondolattal, hogy egy rezsim bukása után valamennyi idővel mindig megjelenik az a réteg, aki a bukott rezsimet sírja vissza.
Magyar Péterre utalva Karafiáth azt kérdezi vendégeitől, hogy lehetséges az, hogy az előző rezsim résztvevőjét emelik a következő rezsim vezetői pozíciójába emberek, és „hogy lehet megbízni egy átállóban”. Konok ezt kifejezetten gyakorinak látja, mert az átálló egyszerre képviseli a folytonosságot és a totális változást. Balogh szerint az átállók sikerességéhez hozzátartozik, hogy az emberek ritkán akarnak gyökeres változást, ráadásul idővel arra jutnak, hogy „az ért bármihez, aki ott benn volt” az előző rezsimben. „A sikeres átálló egy ponton túl tényleg elhiszi a szerepét”, emeli ki Balogh.
Akkor „soha nem lesz jobb és semmiből nem tanulunk”? – kérdezi Karafiáth. Konok úgy látja, tudunk tanulni, és maga a történelem is azért van, hogy feldolgozzuk elődeink hibáit, bár erre nincs példája. Balogh még optimistább, úgy látja, a mai ember élete szabadabb és „emberhez méltóbb”, de hozzáteszi, hogy a politikai túlélők gyakran minden rendszerváltást túlélnek.
Az adásban előkerül még Antall József vonatkozó híres idézete, Antonius beszéde, Ceaușescu élete, és kiderül, Perón miért remek példa, amikor az átállókra gondolunk.
Bejelentkezés