A Visszhangkamra különkiadásának tárgya a németországi, szász-anhalti választások, az AfD választási sikere és mindezeknek a német politikára gyakorolt hatása, valamint az, milyen társadalmi kérdésekből következhet a most kialakult helyzet.
Kiemelkedő sikert ért el a szász-anhalti tartományi választáson az AfD. Milyen esélye van az AfD-nek a kormányalakításra, miközben létezik egy „tűzfal” a párt körül, ez a kérdés merül fel a beszélgetés elején. Nagy-Bato szerint „jelenleg erre van a legnagyobb esély”, hozzáteszi, az AfD még sosem ért el ilyen kiemelkedő választási eredményt.
Szó esik aztán arról, hogy ez a tartomány a német GDP összesen 2 százalékát állítja elő, szegény térség, ennek nyomán Gavra Gábor megkérdezi, rendben van-e, hogy három és fél évtizeddel a német egyesítés után Szász-Anhalt lényegében alig integrálódott az egységes Németországba. Nagy-Bato szerint „egyik keletnémet tartomány se integrálódott teljesen Nyugat-Németországba”. Keleten az AfD dominál, az országban pedig „szétesett a CDU”, fogalmaz. Kiemeli viszont, hogy az AfD mérsékelt szárnya nyert most, utalva ezzel a Spiegel által „Németország legveszélyesebb emberének” titulált Ulrich Siegmundra (de Alice Weidelre is). Nagy-Bato az AfD-t egyébként is nemzeti liberális pártként definiálja, a kérdés szerinte az, hogy „mennyire fogja megremegtetni” Friedrich Merz trónját ez a vereség. Nagy-Bato ismertet a kormányalakításra vonatkozó 5 lehetséges forgatókönyvet, de összefoglalva a jelenlegi helyzetet úgy írja le, hogy az „az AfD számára is, Németország számára is kihívás”.
Kóczián az AfD muszlimokkal kapcsolatos kijelentéseire tereli a szót. Kifejti, hogy az AfD cselekvési programként „szabja meg”, hogy a muszlim életmóddal „meg akar küzdeni”, és nem csak az illegális vagy félillegális bevándorlókat, hanem minden bevándorlót „vissza akar szorítani” és „haza” akar küldeni. Kóczián szerint ezek miatt mondják, hogy az AfD „nyíltan a társadalom egy része ellen izgat”. Nagy-Bato szerint az AfD csupán arról beszél, hogy be kell tartani a törvényeket, például az illegális tartózkodásra vonatkozókat. Kettős mércére hívja fel a figyelmet: szerinte „a liberális konszenzusba” az belefér, hogy a hadköteles korú ukrán férfiakat visszaküldjék Ukrajnába, az azonban nem, hogy például a hadköteles korú szír férfiakat visszaküldjék az anyaországukba. Nagy-Bato nem tart attól, hogy az AfD „nagy fasiszta rémálomként” jelenik meg, ugyanis „hatalmas demokratikus ellensúlyok” vannak velük szemben.
Nagy-Bato emlékeztet arra is, hogy egy demokrácián belül „nem csak toleráns-liberális világ” létezhet, hanem „konzervatívabb vagy szigorúbb állam” is működhet, „az még nem diktatúra”. Azok, akik az AfD-re szavaztak, szerinte „nem fasiszták vagy nácik”, hanem olyanok, akik „szeretnének egy olyan Németországban élni, amelyik működik”, majd beszél arról is, véleménye szerint mi szüli a társadalmi feszültségeket.
Kóczián felveti a kérdést, mi a helyzet azzal, ha több millió muszlim nyugodtan él egy országban, érdemes-e „néhány száz hülye” miatt egy politikai kampányt indítani és az egész társadalmat aköré fordítani, hisz ez láthatólag nem „muszlimprobléma”. Gavra is csatlakozik egy felvetéssel: nem az történik-e, hogy az AfD reagál az elhibázott merkeli bevándorláspolitikára, melynek nyomán Németországnak „kificamodott a bokája”, és ezzel „kificamítja Németország térdét is”. Gavra szerint „a migránsok megérkeztek, részei lettek jól vagy rosszul a helyi közösségnek”, kérdés, mit tudna ezzel a helyzettel kezdeni egy AfD vezette német kormány, nem fenyegetne-e polgárháborús veszély. Nagy-Bato szerint nem tömegek kitoloncolása volna a cél, hanem egyéni eseteket kellene elbírálni, „működnie kellene a német rendszernek”.
Kóczián felveti, hogy az AfD a migránsok ügyével nem egy proxyt – „a muszlimok, a mások, az idegenek” – talált-e, hogy megmagyarázza a nagyvárosi, urbanizált társadalmi élettel összefüggő problémák egy részét. Nagy-Bato válaszul kijelenti, a felvetés jogos, a nagyvárosi léttel összefüggő problémák léteznek, de a német városokban a migránsok beáramlásával párhuzamosan emelkedett meg bizonyos bűnesetek száma, szerinte az AfD egy valódi problémára ad nem mainstream választ. Gavra azt kérdezi, hogy ha válságtünetként értelmezzük az AfD-t, akkor ezzel összehasonlításban mit tudott Merkel, amit Merz nem tud. A „centrális előtér” a válasz Nagy-Bato szerint, de a mostani helyzetben Merkel CDU-ja se szerepelne jobban.
Végül Gavra azt kérdezi, nevezhetjük-e az AfD-t „a német Tisza-pártnak”. Nagy-Bato elemzi a hasonlóságokat, az online jelenlét az elsődleges egyezés, és az, hogy az AfD képes volt legyőzni a régi pártokat.
Kapcsolódó olvasmányként ajánljuk Nagy-Bato Jonatán helyszíni riportját Németországból.
Bejelentkezés