Visszhangkamra

Magyar Péter bejelentette, a magyar kormány nem küldi vissza az Ukrajnából hazánkba menekült sorköteles korú férfiakat. Miért megy szembe a magyar kormány ez ügyben a brüsszeli mainstreammel? Az Európai Unió tagországainak többsége miért küldi mészárszékre az ukrán családapákat? Többek közt erről szól a Visszhangkamra friss adása.
 


Gavra Gábor Magyar Péter – és Orbán Viktor – dicséretével és az EU kritizálásával kezd, ugyanis a héten döntés született: Magyarország továbbra is menedékes státuszt nyújt az ukrán férfiaknak. Kóczián Magyar Péter döntésének a belpolitikai jelentőségét abban látja, hogy így a Fidesz „nem tudja azt mondani, hogy ezek lefeküdtek az EU-nak”. Egy geopolitikai értelmezés egyik gondolataként Kóczián megosztja, hogy ez a háború abban az értelemben proxy, hogy Oroszország „teszteli” a nyugati erők határait.

A beszélgetésben ezután hosszan elemzik a háború globális jelentőségét, Kóczián Péter makroszinten értelmez, Gavra Gábor pedig emlékeztet az egyéni szintre, a családi tragédiákra is. Ennek kapcsán felmerül egy másik kérdés is, a propaganda szerepe ebben a helyzetben. Gavra arról beszél, hogy a nyugati propaganda úgy állítja be Putyint, mint akibe már „csak hálni jár a lélek”, Oroszország pedig folyamatosan mindjárt veszít, emiatt nem kevés ironikus éllel értetlenkedik azon, hogy akkor mégis mi szükség van „halálba küldeni” az ukrán férfiakat. Kóczián felteszi a kérdést, mégis mit tesz az EU a béke kialakításáért – nem az „általános, legyen mindenhol béke” szinten, hanem konkrétan. Kóczián azért kritizálja Nyugat-Európát, mert a sajtóban „nem zajlik” vita arról, amiről most Gavrával beszélgetnek.

A beszélgetés visszatér az egyéni és a „moralitáson túlmutató” gyakorlati szempont között feszülő ellentét kérdéséhez. Gavra azt kérdezi, ha a mérleg egyik oldalán „többgenerációnyi legyilkolt családapa” van, akkor mi van az EU szerint a másikban, „ami ennél értékesebb”. Felmerül a demokrácia kérdése is, Zelenszkij pozíciója, ezzel kapcsolatban Kóczián úgy fogalmaz, „a háború autoriterré teszi a viszonyokat”. Gavra kérdésére végül Kóczián azt válaszolja, amíg nem változik meg a mainstream véleménye az Ukrajnában zajló háborúról, addig „a politikusok simán fenn tudják tartani” a Gavra által kritizált politikát.

Kóczián kiemeli, hogy Magyarországon sem esik erről sok szó: ahogyan a jobboldali, fideszes értelmiség „nem dicséri meg Magyar Pétert”, addig ugyanúgy nem beszél a Fidesz-ellenes értelmiség sem a témáról. Gavra szerint ez az ügy igazán lényeges fejleménye a hétnek.

Még egy lényeges dimenziója van a témának, folytatja Gavra: a magyar kormány a kárpátaljai magyarok helyzetére hivatkozva harmadszorra is megakadályozta Ukrajna EU-csatlakozását. De más-e ez a vétó, mint a fideszes? – kérdezi Gavra Kócziánt.

Kóczián Péter szerint Orbán és Magyar is rendkívüli „kontextusteremtő képességgel” rendelkeznek, ami Magyar Péter esetében most az, hogy „szeretné belakni” az EU-t, barátságos pozícióból mondja, amit mond. Gavra úgy látja, Magyar Péter, mint Orbán Viktor legyőzője, bármikor mondhatná az EU-nak, hogy ha valami nem tetszik, „ott az alternatíva: Orbán Viktor”. Gavra úgy fogalmaz, Magyar nem engedheti meg magának, hogy átengedje Orbán Viktor EU-val kapcsolatos narratíváit a Fidesznek. Kóczián záró gondolatai szerint az Unió „politikai intézményként félkész”, szerinte „mint politikai entitás” az EU nem létezik, a működésében pedig gyarmatosító logikát lát.