irodalom
Az aluljáróban állunk a Ferenciek terén, amikor anyám elveszíti az emlékezetét. Nem tudja, hol kell felmenni, merre van a lépcső. Azt sem tudja, illetve eltéveszti, hány óra van, mikor a karóráját nézi. Legutoljára 1980-ra emlékszik, és hogy az úttörő áruházba mentünk ünneplőt venni.
Hogy tetszett a könyv? Okés volt. Okés? Aha – David Szalay Test című regényéről
David Szalay, a magyar származású, kanadai–brit író 2025-ben kapta meg az angol nyelvterület egyik legrangosabbjának számító Booker-díjat Flesh című regényéért, amelynek magyar fordítása Test címen idén jelent meg a Libri Kiadó gondozásában. A szöveg első ránézésre érdekes kísérletnek tűnik, a szerző kevés nyelvi eszközzel meséli el egy átlagos férfi nem mindennapi történetét, de a narrációban akadnak következetlenségek, a szikár, minimalista párbeszédek pedig egy idő után monotonná válnak. Ezzel együtt mégis tartalmas olvasmány.
Van ez a rendszerváltás, amire rengetegen vártak az országban. Én is. Mégis szomorú vagyok, legalábbis így az elején. Régi reflexek működnek még, amiket, azt gondoltam, elfelejtettünk. Naiv voltam, ez nem megy egyik fickós bejelentésről a másikra.
Világbajnokságokban mérni az időt – Hegyi Iván vébé-könyvéről
Hegyi Iván Futball-VB-könyv című kötete olyan vállalkozás, amely lezár, hanem megnyit, nem összefoglal, hanem visszavezet, és miközben világbajnokságokról beszél, valójában az időről beszél: arról, hogyan lesz a futballból közös történet, amelyben mindenki talál legalább egy vagy több nagyon személyes, nagyon saját pillanatot.
Katasztrófatúra az őrület romjai között – Száz éve született Allen Ginsberg
G., a költő nagyon amerikai volt, sőt maga volt Amerika, egy aspektus a sok közül, és imádta Amerikát, és gyűlölte is, ószövetségi átkokat mennydörgött a vágóhidak kapitalizmusáról, és mi mégis azt hittük, hozzánk beszél, és mikor azt hittük, igazunk volt.
Ezen a gitáron írtam meg életem első dalait, ezen a gitáron vettem fel életem első nagy szerelmének a kedvenc zenekaraim általam valahogy leszedett dalait. Minden ezen a gitáron kezdődött, ezen a névtelen fadarabon, amibe valamikor belevéstem a nevem, mert annyira szerettem.
Amerikai Sztahanov | 40. rész: Albertine
„Kevés olyan varázsszőnyeg volt New Yorkban, mint az Albertine. Repített össze-vissza a világban, leginkább középiskolás koromba. Az Albertine egy parányi francia könyvesbolt a Metropolitan Múzeummal szemben, hogy pontosak legyünk, három utcával lejjebb, a hetvenkilencedik utca sarkán.” Részlet Joseph Hargitai Amerikai Sztahanov című kötetéből.
Ez a környék tabu, ide még a pizzafutár és a taxis álarcban jön ki, a hivatali dolgozók félnek tőle, mint a tűztől, a politikusok jobban, mint a közvélemény-kutatástól vagy a saját véleményüktől. Mondjuk Géza, a postás szeret ide kijönni, minden háznál kap kávét, szendvicset, kis kamatra előre kiadja a kis nyugdíjat, szerényen megél, és helyiek is megélnek.
„Halálom esetén elégetendő” – írók titkos füzetei és életei
Az írói napló különös műfaj: egyszerre vallomás, menedék, önterápia, dokumentum és irodalmi műhely. Olyan szöveg, amelyet sokszor nem is az utókornak szánnak, mégis végül a történelem és az irodalom fontos lenyomatává válik. A Petőfi Irodalmi Múzeum „Halálom esetén elégetendő” című kiállítását Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban tekintettük meg.
Gyerekkorom óta nem öltem meg állatot. Még véletlenül sem. Az úttest közepén totyogó galamboknál reflexből lassítok. Bogarakat sem szívesen csapok le, a döglegyeket is igyekszem kitessékelni, a porszívózáskor komoly lelki tusával rombolom szét a pókok építményeit. Kerülöm a tekintetüket.
Irénke, a szociális munkás megpróbálja lehűteni a kedélyeket, hogy várják meg, mi lesz, nem kell mindjárt világvégét ordítani. Ha netán megszűnik a közmunka, biztosan kitalálnak valami jobbat, amivel többet visznek haza, nyugi.
Amerikai Sztahanov | 39. rész: Csendes eső, Chinatown
„Nyár van, csendes eső, olyan permetező. Nem elég esernyőt nyitni, de a kiscsajok leveszik a papucsokat, és mezítláb sétálnak a forró, vízgőzös járdán. New York-i dolog ez, az irodai csajok is lecserélik a tűsarkút, de ők máshol mezítláboznak.” Részlet Joseph Hargitai Amerikai Sztahanov című kötetéből.
Nemrég jelent meg az idén nyáron néhány koncertre összeálló Heaven Street Seven zenekar dalszerző-frontembere, Szűcs Krisztián első könyve Utazás a kegyetlenbe címmel. A szerzővel többek között zenéről és írásról is beszélgettünk.
Hallod, milyen gitárjaid vannak?, kérdezi Lajos. Hallod, amikor végeztünk, megmosom a kezem, aztán játszok valamit az egyik gitárodon. Félni kezdek. Egyfelől azért, mert nem akarom beengedni a házamba. Másfelől pedig azért, mert biztos vagyok benne, hogy jól játszik. Ami nem is volna baj, hiszen annyian jól, sőt jobban játszanak, mint én. De hogy egy segédmunkás jobban játsszon, az sok volna.
Hallja bentről, hogy a doktor épp azt mondja egy idős asszonynak, aki nem tudja feldolgozni a fia halálát, hogy írjon neki levelet. Húsz éve halt meg, azóta nem tudja. És ennyi? Levelet, bazdmeg, levelet? És ez még nem elég, hallania kell, mert még rendes szigetelés sincs ebben a rohadt kórházban.
Végre összeállt a százas lista
Régóta dédelgetem a tervet, hogy összeírom a kedvenc íróimat. Szeretek olvasni, szeretem azt a sodró, békés, megnyugtató erőt, ami csak egy jó könyvvel a kezemben látogat meg. Azt a révülést, ami a legózás nagytestvére.
Amerikai Sztahanov | 38. rész: Cuba Libre
„Kemény dolog a férfi hajvágás. Keserves döntések sorozata. Sokszor átgondoljuk, hogyan is legyen. De főleg, hogy hol. Aki azt hitte, hogy a nők hiúak, az átaludt jó pár évszázadot.” Részlet Joseph Hargitai Amerikai Sztahanov című novelláskötetéből.
„Pedig a helyemen vagyok” – Grecsó Krisztián Ott maradtok egymásnak című verseskötetéről
Grecsó Krisztián legújabb, Ott maradtok egymásnak című verseskötete nem kínál életreceptet, hogy biztonságban kelhessünk át a középkorúság szakadéka felett, helyette érzékeny líraisággal viszi az olvasót hegyeken, völgyeken, lankákon, ürügyül használt bibliai alakokon keresztül – hogy hova, azt mindenki maga döntse el.
Szent Margit bejött az ágyamba
Tavasz van, hajnalban még fagyosak a járdák. Margit húsvétig velünk akar élni. Odaragad a paplanhoz. Mint egy rágó. Egész nap fekszik az ágyamban, és hazavár, várja, hogy a történetét olvassuk. Az fog rajtam segíteni, ha megértem az ő gyötrelmes történetét.
„Fölhergelt népem, mint a csontleves / Lobogó habja, oly fölösleges / Vagy, leszűrnek, bár készül az ebéd, / Terített asztal nem terül eléd” Kollár Árpád új verse, első közlés.
Minden évben várom a nagy díjat, a díjamat. Ami csak az enyém. Amit csak miattam alapítanak, személyesen nekem. Rengeteg változatban elképzeltem már, hogy fognak értesíteni róla. Hogy viráglocsolás közben egyszer csak megcsörren a telefonom. Hogy fogmosás közben csörren meg. És hirtelen nem tudok válaszolni.