Kevés jobb hely van feszes kis picsákat bámulni, mint nyáron a kínai negyed. Kínai mozgáskultúra, strandpapucs, laza fehér trikó, feszes kis mellek, ez meg az. Miért más a kínai csaj? Egyszerű: mert nem érdekli, hogy néz ki. Tudja, ő nem összamerikai bombázó, a hátlapra sem nagyon jut fel ebben a nyugati világban. De elfogadja ezt, és ennek ellenére hozza magát. És van ebben valami ellenállhatatlan, földrengető bűbájosság. Millió vágással szabdalják szét, ha nem is a szívünket, de valahol, valamit nagyon-nagyon mélyen. Akarom, akarom, akarom őket! Az ágyékuknál átkarolni őket, beléjük szívni. Felmordul bennem a fenevad. Mindegyiket, úgy, ahogy vannak, az összes félmilliárd kínai fehérnépet magamhoz akarom ölelni.
Tele van a tökünk a melóval. Egy új szuperszámítógépet rakunk össze már hetek óta. Örökös légkondizaj, fáj a hátunk a gépek emelésétől, elzsibbadt a csuklónk a csavarhúzóktól, elég volt a kietlen, focipálya méretű gépteremből, a mesterséges neonfényből, az elválasztó embertelen vasketrecekből.
Otthagyjuk a 24. emeletet, és lehúzunk az utcára. A híres, vöröstéglás ATT épületben dolgozunk, 120, Avenue of America – AofA, ahogy nagy szeretettel hívják ezt az épületet a bennfentesek. Több száz nagyvállalat tárolja itt a gépeit. Köztük az egyetem is. Magas fokú a biztonság, és ott ülünk a New Yorkot a világgal összekötő hálózati góc tetején.
Egy rövid sarok, és máris a kínai negyedben vagyunk.
Leülünk a szendvicsekkel egy kopott ház lépcsőjére, és komótosan a tehetség felé fordítjuk figyelmünket – laza fordításban – bámuljuk a csajokat, amíg ki nem esik a szemünk.
Nyár van, csendes eső, olyan permetező. Nem elég esernyőt nyitni, de a kiscsajok leveszik a papucsokat, és mezítláb sétálnak a forró, vízgőzös járdán. New York-i dolog ez, az irodai csajok is lecserélik a tűsarkút, de ők máshol mezítláboznak.
Van előttünk egy Ford Econoline furgon, közepes méretű, először nem nagyon figyelünk rá.
Itt van velünk Shenglong is a kémiáról. Most fejezte be a doktorátusát, és az én csoportomban dolgozik. A tesztprogramokat futtatja a nagy gépen. Molekuláris dinamika – pillanatok alatt ellepi a rendszert az algoritmus füzére, és felbúgnak a gépek, mint egy felszálló repülő. Csodás pillanatok ezek a számítástechnikában. Shenglong, angol nevén a Sárkány, jó fej srác. Mindenki szereti. Mindig lehet számítani rá. Bedob napi tizenhat óra munkát, és ez imponál.
Szeretünk sört venni neki. Ilyenkor megered a nyelve, és elkalandozik olyan dolgok felé, amikre nem emlékeztetjük másnap.
Eric jön vissza a közeli üzletből, és a kezébe nyom egy sört.
Sör.
Az első üveg után Shenglong, a Sárkány felnéz az előttünk parkoló furgonra. A kínai nők nagyon… Mint mindig, félbehagyja ilyenkor a mondatot.
Nagyon? Nagyon mit? Fejezd már be!
De nem fejezi be.
Régi kínai közmondás, mosolyog, ne fejezd be, ami már be van fejezve.
A kurva életbe, Shenglong! Nincs ilyen közmondás.
Mosolyog. Balról, tíz óra. Bombázó!
De nem bombázó érkezik. Heather, az egyik igazgatónő az informatikáról. Ránk néz, és leül mellénk. Szerencsére nem a woke-aljzatból való. Van három gyereke, bakancsban jár, rövidnadrágban, és napszemüveget hord. Bombázó a maga módján.
Letöri a szendvicsem felét, és a csajok felé int. Öntözitek a kis soviniszta lelketeket?
Ápoljuk.
Öntözitek, ápoljátok. Hívom a férjemet. Pont hozzátok illik. Azok is ott ülnek a Morgan Stanley irodája előtt, és bámulják a tehetséget. Disznóól ez a város, bárhova megyek.
Beleiszik Shenglong sörébe. Mi ez a furgon, kérdezi. Már a harmadik férfi kopog a hátsó ajtón.
Shenglong kísértetiesen mosolyog. Férfi kopog. Férfi be. Lemossák kis vizes tálban. Nő szájába veszi.
Heather a kezébe temeti az arcát. Ah, istenem! Jobb lett volna, ha meg sem kérdezem. Azt hinné az ember, hogy nem lehet rosszabb.
Nem rosszabb, vigyorog Shenglong. Kínai nők tudják…
Shenglong! Te is? Az egész város egy kibaszott kupleráj. Árulja már el nekem valaki, miért dől be minden amerikai férfi a keleti nőknek?
Kelet, Nyugat, mondja Shenglong. Évezredes…
Heather megrázza, Shenglong, a kurva életbe, évezredes mi?
Nincs válasz. Akkor még nem volt Chat GPT, de ma van, és megkérdeztük.
„Az ázsiai nőiesség és a fehér férfiasság viszonya a modern középosztálybeli férfiasság jelképének számít. A posztkoloniális és a modell kisebbségi nőiesség vonzhatja az egyes fehér férfiakat az ázsiai és ázsiai-amerikai nőkhöz, a férfiak pedig ezt a nőiességet tartják a tökéletes házassági dinamikának.”
Ez nem házasság, mosolyog cinkosan Shenglong a harmadik sör után, molekuláris dinamika.
***
És igaza van a Sárkánynak, nem házasság ez. Mélyebb. Hogyan lehetne leírni ezt – a srácokkal az irodaasztalnál, huszonnegyedik emeleti panoráma, előttünk Manhattan, az ébredő világ, ahogy lemegy a hajnalban sütött kókuszos édes zsemle, a Gai Mei Bao, a munka előtti kávéval?
Sokszor jövök ide egyedül. Lakatolom a biciklit a Mott Street elején, és onnan sétálok. A késő délutánokat szeretem, olyankor van itt valami különös nyüzsgés. Leteszem a Rolleiflex gépet a parányi, ötcentis állványra, a mély, esti halszagtól bűzlő járda szélére. Már évek óta próbálom elkapni ezt a világot. Legyél ott és legyen éles, tartja a fotós közmondás. És sok idő eltelik, mire rájövök, itt az ellenkezője igaz. Leeresztem a zárat, és leengedem az expozíciót ⅛-ra és alá. Összefolyik az utca élete a fekete fehér filmen. Bársonyos, selymes, végtelen világ. És itt, mint az ópiummámor, megadatott az a gyönyörűség, ha csak egy pillanatra is, hogy átléphetünk egy időtlen, nálunk sokkal hatalmasabb világba.
Joseph Hargitai Amerikai Sztahanov című kötete, amelyben ez a novella is olvasható, kapható az ÖT Boltban.
Borítókép: New York, Chinatown esőben / fotó: Matthew Hoen / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Bejelentkezés