Falc

Irénke, a szociális munkás befalcolt. Kicsit. Nem annyira, hogy összetört volna otthon mindent, vagy nekiesett volna a férjének, esetleg a kancsal szomszédnak, csak olyan közepesen. Amikor még az ember a tudatánál van, csak átharapja lelkét a szomorú. Vagyis megharapja. A normális polgárok depressziónak hívják, de Irénke érezte, hogy ez sokkal összetettebb. Nem mintha a depresszió nem lenne elég összetett, de mindegy. Már kora reggel arra kelt, hogy zokog. Hogy miért, nem tudta megmondani. Nagyon furcsa volt zokogásból ébredni. Egy másik tudatállapot. Ráadásul szétáztatta a könnyeivel a kávét. Belekönnyezett az erős feketébe, nem is akárhogy. Valami erősen szorította a szívét, a gyomra, az álkapcsa, a csuklyásizma görcsben. Alig tudott kikászálódni az ágyból, hogy kikapcsolja a telefonját. Úgy érezte, nem tud senkivel beszélni, se a főnökével, hogy nem megy be dolgozni, se a kollégáival. Az ügyfelekkel meg pláne nem. Visszafeküdt magzatpózba, a fal felé fordult, zokogott tovább. Majdnem vizes lett a tapéta.

Feri, a férje nem hisz a depresszióban, sőt a lelki problémákat is úri huncutságnak tartja. Öt percig állt azért felette tanácstalanul. Mondtam én, hogy nem neked való a cigánytelep, mondta szürkén, majd este jövök, szúrta mellé, addig bőgd ki magad. Irénke sírása nem változott Feri szavaitól. A reménytelensége sem. Ami már vagy két éve belekúszott vagy ráragadt, vagy ki tudja. A romházak mindennapos látványa hatással volt rá. Pedig még sokáig meg volt győződve róla, hogy már megszokta. Amikor először ment ki a telepre, akkor még mellbe vágta, de utána már teljesen természetesen mászkált a reménytelenség díszletei között. Gondolta ő. Rosszul. Mikor először pedzegette a főnökének, hogy csak kellene a kollégáknak, de leginkább neki szupervízió, a szakmai vezető kiröhögte. Ez nem az a hely, drágám. Se pénz, se kedv, se türelem. Máshol kötelező, próbálkozott Irénke. Akkor menj oda, az ajtó nyitva áll, jött a válasz. A szociális ellátótrendszer haldoklik, ezt ő is tudta. A hatalom leépítette rendesen. A szakma évekig észre sem vette. Vagy inkább nem akarta elhinni, ezért egy darabig tudomást sem vett róla. Aztán már nem lehetett nem tudomást venni.

A múltkor majdnem pánikrohamot kapott, amikor kinézett a helyijáratos busz ablakán, és egy hatalmas plakáton azt hirdették, milyen nagyszerű...