Irénke falcol, falcolgat. Már van neki szép gyógyszere rá. Hangulatjavító, lélekmerevítő, hogy ne szakadjon meg a szíve. Szét. Hogy bírja a gyűrődést, mikor összecsúsznak a tektonikus lemezek képzeltben, vagy éppen a majdnem-járdán a majdnem-beton olyan kupacszerű képződménnyé áll össze, ő meg hasra esik benne. Arcra. Mert az legalább vérzik, gondolhatja valamelyik rosszindulatú mosolygós kis isten, aki ezért felelős. Plusz az alázat miatt, ami egy ilyen telepen, ahol a negyvenes asszony „szolgálatot” teljesít, kiemelten fontos. A Kárpit utcában egyébként sincs közvilágítás. Hiába telefonált két hétig, hogy az emberek nem tudnak munkába menni, az egyik szolgáltató átpasszolta a problémát a másik szolgáltatónak, az meg gyorsan az önkormányzatnak, az önkormányzat vissza az első szolgáltatónak. A kör bezárult, fény az meg nincsen. A kóbor kutyák, a vaddisznók és a halvány tolvajok meg csak röhögnek, hogy az élet nem egy habos torta, inkább egy oldalba hugyozott fészer, a maga ismerős szagával. Bár a tolvajoknál nem konstans a röhögés. A múltkor is az történt, hogy a Kárászék elmentek birkát lopni, nagy zsákokba tuszkolták az állatokat a mélysötétben, csak reggel derült ki, mikor a megrendelőt a kuvasz megharapta, hogy az egyik őrkutyát is elhozták abban a nagy kavarodásban.
Ez a környék tabu, ide még a pizzafutár és a taxis álarcban jön ki, a hivatali dolgozók félnek tőle, mint a tűztől, a politikusok jobban, mint a közvélemény-kutatástól vagy a saját véleményüktől. Mondjuk Géza, a postás szeret ide kijönni, minden háznál kap kávét, szendvicset, kis kamatra előre kiadja a kis nyugdíjat, szerényen megél, és helyiek is megélnek. Mindenkinek kényelmetlen tájseb ez, húsz éve még nagy viták voltak róla a városi közgyűlésen, ma már a telep nevének betűit is kivetetnék az ábécéből. Legalábbis helyben. Lenne egy városi, vármegyei külön ábécé, amelyben nem léteznének ezek a betűk. Persze új szavakat kellene alkotni hozzá, az sem baj, a szleng segítene úgyis. Az már keményebb dió, hogy az itt lakóknak és a beköltözőknek egy új magyart kellene megtanítani, de volt már ilyen a történelemben, sőt most is működik hasonló, nem kell mindenből olyan nagy problémát csinálni. Lennének nyelvellenőrök is, akik járnák a várost, ülnének a kocsmákban, abban a négyben, ami...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.