irodalom
Leszámolás a székely zsánerrel – Zsidó Ferenc A fák magukhoz húzzák az esőt című regényéről
A regény nem csupán megkérdőjelezi a borongós nosztalgiából és folklorisztikus gesztusokból épített világképet, hanem a saját közegére is rákérdez: mi marad a hagyományból, ha a közösségi rend lassan elpárolog? Ha valakinek regényben mondanám el a mai Székelyföld helyzetét, akkor ezt nyomnám a kezébe.
A költészetért meg kell küzdenie az olvasóknak, mondtam valahol, és elhúzták a szájukat. Ez már más világ. A profi ma megnézi, mire van igény, ne legyek már ennyire szentimentális. Ha felelős állampolgár lennék, keresnék valami rendes foglalkozást. A „rendes” itt az egyéniség teljes feladását jelenti, vágtam vissza.
A messiás, mindig a messiást várjuk, hát mi egy szőrös nőt kaptunk. Olyat, akinek esze ágába sincs elindulni a választáson. Biccentett az ősnéni. Kihörpintette a teáját, és megkért, hogy menjek haza, mert fáradt.
A magyar nemzet biztonsága bizonyos értelemben fordulatot jelent a Krasznahorkai-életműben. A Nobel-díjas szerző egy korábbi szerzői korszak sikerreceptjéhez talált vissza, és a szépség iránti lírai kutakodást helyezi előtérbe.
Óda a lombikos anyákhoz | Mécs Anna Rutin című könyvéről
A könyv azt állítja, hogy ha valaki anyának érzi magát, azt a természet nem állíthatja meg, és modern nőként joga van igénybe venni azokat a szolgáltatásokat, amelyek hozzásegítik a gyerekvállaláshoz, és emiatt egy pillanatra sem kell rosszul éreznie magát. Ha abortálni lehet, miért ne lehetne mesterségesen megtermékenyülni is?
Családi tükör – Czakó Zsófia Távoli rokonok című regényéről
Czakó Zsófia Távoli rokonok című, harmadik regénye egy újabb családtörténet, amelyben a szerző három generáció – nagymama, anya, unoka – életén keresztül vizsgálja a felejtés, az identitás és a társadalmi minták kérdéseit.
Szökésben | Kenszel Pikcsör, 13. rész
A civakodás képe csak nagyon lassan, komótosan bontakozott ki előttem, ahogy az agyam kamerája feldolgozta az eseményeket, mintha egy Tarr Béla-filmben lettem volna, bár én csak egyszer láttam tőle valamit, akkor is valami csaj cipelt el a vetítésre. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizenharmadik része.
Egész életemben a kilókkal és hasammal harcolok, most ötvenhat évesen és százötvenezer grammosan pesszimista vagyok az eddigieket illetően. Anyám ’56-ban a salgótarjáni tömegbe lövetéskor kétévesen feküdt a járdán nagyanyámmal, és úgy tettek, mintha meghaltak volna. Biszku sohasem bánta meg. Tőlem meg csak ennyi telik, ez a százötvenezer gramm. Így bukik ’56 bennem, általam.
Alfred Nobel nem biztos, hogy odaítélte volna Krasznahorkainak a Nobel-díjat
A Péter & Gábor új adásában a műsor állandó résztvevői, Karafiáth Orsolya, Konok Péter és Balogh Gábor arra keresték a választ, miért a Nobel-díj lett a világ legrangosabb elismerése, mit jelent ez nekünk magyaroknak, és egyáltalán, ki számít „magyar Nobel-díjasnak”, és miért fontos ez?
Amerikai Sztahanov | 33. rész: Szép álmokat, Amerika!
Amerika emigráns ország, több millió ember érkezett ide az évszázadok alatt. Ezért van csak Good Morning America és nincs Szép álmokat, Amerika. Nincs értelme, hogy ragozzuk a rettegést.
Irodalmi pláza meghitt pillanatok nélkül | Ilyen volt a Margó Fesztivál
A Nemzeti Táncszínházban megrendezett őszi Margó Irodalmi Fesztiválon a látogató tapasztalhat valamiféle pezsgést, de a helyszín inkább hasonlít egy plázára, mint egy hangulatos kávéházra. Az ember lézeng erre-arra, és folyton várja, hogy történjen már valami.
Amerikai Sztahanov | 32. rész: Karma Police
Minden időszaknak megvan az irodai zenéje. A Covid sem volt más. A laborban a diákok Radioheadet hallgattak. OK Computer. Újra és újra. Néha tízszer-hússzor is lejátszották ugyanazt a három számot: Exit Music, Let Down, No Surprises. Mindig ebben a sorrendben.
Krasznahorkai és Szoboszlai sikere ugyanaz
Adódna, hogy azt mondjam, ha valaki magyar és történetesen sem a focit, sem a kortárs irodalmat nem szereti, és nem tud, vagy nem akar önzetlenül örülni akár a magyar válogatott eredményességének, akár egy magyar író irodalmi Nobel-díjának, akkor nem szereti a hazáját. Csakhogy a helyzet ennél szomorúbb.
Éhes vagy? Igen. Mit szeretnél enni? Mi van? Káposztás tészta. Eh. Megint? Utálom a káposztás tésztát. Nem hogy örülnél annak, hogy van mit enned. Annak örülök, hogy van mit ennem, de évek óta káposztás tésztát adsz. Mindig megkérdezed, mit akarok, és a végén... Meguntam! Hánynom kell a káposztás tésztától! Hálátlan.
Beszéljen-e a művészet a politikáról? – Lovasi András és Őze Áron a Csemegepultban
Az ÖT Youtube-csatornáján futó kulturális beszélgetőműsor eddigi talán „legpolitizálósabb” adásában előkerül Krasznahorkai László Nobel-díja, a „mocskos fideszezés”, a színház világa, ám lényegében az összes téma arra fut ki, van-e helye a politikának a művészetben, és ha van, milyen hangon érdemes a kultúrának a közéletről megszólalnia.
Amelyben nem a szóismétlés elkerülése végett használom a szöveg szót | Verstúladagolás, szeptember
Az indián nyárban is folytatódott a Verstúladagolás projekt: 2025-ben elolvasok lehetőség szerint minden, magyar szerző által írt, most először publikált verset az összes irodalmi folyóiratban, illetve online kulturális portálon, és hónapról hónapra megpróbálom népszerűsíteni a kedvenceimet.
Amerikai Sztahanov | 31. rész: Karnika, a Covid-befektető
Vettem harmincezer dollár Moderna-részvényt, mondja. Covid? Covid. Február van, 2020. Minél nagyobb a hazugság, annál jobban elhiszik az emberek, magyarázza.
Digitál | Kenszel Pikcsör, 12. rész
A Kis Sarlóban gyűjtést szerveztek anyámnak, mert biztosan megbolondult, hátha kell a pénz, hogy elvigyem egy jó pszichiáterhez, sámánhoz, vajákoshoz. Mondtam nekik, fölösleges, őt még egy államcsőd sem tudná meggyógyítani. A Kenszel Pikcsör című rövidpróza-sorozat tizenkettedik része.
Amerikai Sztahanov | 30. rész: A könyvtár
Gyönyörű pár volt. Donato, hosszú, sötétbarna, Andrea Pirlo-hullámos haj, vagy ha a klasszikusokat szeretjük, Botticelli, Fiatal férfi arcképe medalionnal. Harmonikus mozgás, kedélyes, nagy mosolyok, borostás arc, mélyen ülő kék szemek. És a csaj: fekete, derékig érő Kungfu-haj, hófehér karok, metszett ázsiai szemek.
Kissé morbid, hogy úgy írok most afféle laudációt Krasznahorkairól, mintha nekrológot írnék, abban az üzemmódban; mert hát nagyon szeretem a szövegeit, tehát én is megalkotom magamban a szerzőt, ahogy az nekem jólesik, és miközben felépítem, búcsúzom is tőle rögtön, mert tudom, hogy anyagtalan.