Hangoskönyv
A szavazófülkébe lépés előtti és utáni magány
Közeledik az idő, amikor néhány másodpercet a szavazófülke magányában töltve fontos döntést hozhatunk közös hazánkról és közös jövőnkről. Ezt a közhelyet a következő hónapokban is gyakran halljuk majd, de talán többet kellene beszélnünk arról a sokkal pusztítóbb magányról, ami a szavazófülkébe lépés előtt és után vár ránk.
Megnyerni a napot, az órát, a percet, a másodpercet
„Manapság az időhöz kötött dolgok gyorsabban évülnek el, mint korábban. Gyorsan válnak múlttá, és kerülnek ki ezáltal figyelmünk köréből. A jelen egyetlen aktuális csúccsá zsugorodik. Nem tart.”
Ha van bizonyíték a sport példamutató erejére, azt hiszem, a magyar vízilabda az egyik legfényesebb argumentum. Hogy nem izomagyúak küzdenek magyar színekben, amellett erős érv már a számos doktorátus is, de leginkább a játékosok, edzők megnyilatkozásai tanúskodnak jóval átlag feletti intelligenciájukról, alázatukról, emberségükről.
Donald Trump éppen egy éve lépett újra hivatalba az Egyesült Államok 47. elnökeként, és igazán nem állíthatjuk, hogy akár csak egy pillanatra is okot adott volna az unalomra vagy a csendes szemlélődésre, legyen szó az amerikai belpolitikáról vagy éppen világpolitikáról – ez a kettő egyébként is mintha ugyanazon érme két oldala volna Trump számára.
Amerikai Sztahanov | 34. rész: Arbeit, Arbeit – Kolpinghaus Nordhorn
„Késő este van már, sötét. Ülök a menekültekkel teli buszon. A zirndorfi táborból indultunk kora reggel. Sok a megálló. Itt-ott letesz a busz pár családot és felvesz másokat. Százszázalékos a helykihasználás. Precízen rendezi valaki az útitervet.” Joseph Hargitai Amerikai Sztahanov című kötete hamarosan a könyvesboltokba kerül, az ÖT Boltban pedig már előrendelhető.
Amikor a zöldségesekért jöttek, nem szóltam, mert nem vagyok zöldséges
Hatalmas elánnal osztogatja körbe a művelt közvélemény Mark Carney szavait, melyben a kanadai miniszterelnök Václav Havel 1978-as esszéjét is idézi. Ám egyetlen író, társadalomtudós, fészbúkpróféta és láncfűrészes operáló sem vette a fáradtságot, hogy megnézze az eredetit.
Arról, hogy Kapitány István berobbant a politikába, már néhány nap leforgása alatt leírtak szinte mindent és annak az ellenkezőjét is. A széles skálán mozgó vélemények és értékítéletek nagy részének azonban van egy közös pontja: a célközönség kognitív disszonanciájának előzékeny lecsavarása.
Európa és Amerika elhidegülnek – a jog ereje vagy az erő joga számít?
Donald Trump látványos visszatérésével és 2025-ös politikai ténykedésével kinyilvánította azt, amit már sejteni lehetett: Amerika és Európa útjai elválnak egymástól.
Szülők két tűz között – Steigervald Krisztián Szülői generációk harca című könyvéről
Van az a felismerés, amely egyszerre megnyugtató és nyugtalanító: nem vagyunk rossz szülők – csak éppen rossz korban próbálunk jók lenni. Steigervald Krisztián Szülői generációk harca című könyve pontosan erre a tapasztalatra épít.
Itt az új világrend – örülünk?
Teljes konszenzus övezi azt a tételt, hogy a korábbi, „szabályokon alapuló világrendnek”, a liberális világrendnek vége, és ha ez nem lenne elég, az új világrend még az ajtót is ránk rugdossa. A jelenséget nyilvánvalóan szörnyülködéssel szemlélik a liberálisok, a venezuelai puccsot a balosok, a liberalizmus végét örömmel veszik tudomásul a jobboldaliak.
Baljós árnyak egy választás előtt
Mintha ezt a mozit már láttuk volna egyszer, csak más szereposztásban. Mi lesz, ha megismétlődik a 2022-es blama, csak ezúttal nem a jobberek tűnnek el, hanem a baloldaliak?
Alapjövedelem és atombomba | Mit üzen a Pluribus című sorozat?
Vince Gilligan új sorozata az elmúlt hetek egyik legtöbbet vitatott és idézett tévéműsora lett, nem véletlenül. A Pluribus olyan társadalmi tablót húzott fel, melynek aktualitásához kétség sem fér.
Az iráni külpolitika mattot kapott a dél-amerikai hídfőállás összeomlása után
Az Irán és Venezuela közötti tengely sosem a klasszikus diplomácia szabályai szerint működött. Ez egy dacszövetség volt, két páriaállam „vérszerződése”.
Hiányzók krónikása | Búcsú Tarr Bélától
„Nem tudom, mi ez. De biztos, hogy nem film, nem kiállítás, nem színház, nem koncert, talán egyfajta vizuális költemény a hiányzó emberekről” – mondta 2019-ben Tarr Béla a Bécsi Ünnepi Hetek felkérésére rendezett installációról. Talán ez a mondat fejezi ki a legtöményebben Tarr életművét: a „vizuális költemény” és a „hiányzó emberek”.
Maduro elrablása a venezuelai Chávez-kísérlet vége és egy furcsa világrend kezdete
A sztori szinte egy sablonos operett librettója szerint alakult: a nagy vezér úgy érezte, ő a legokosabb nyuszi az erdőben, egyezséget kötött a nagyvadakkal, pozíciója biztos. A nagyvadak viszont már nem tudták csillapítani éhségüket. A felmerülő számos kérdés közül az egyik: Maduro elrablása alatt mégis hol voltak fő védelmezői, a kubaiak és az oroszok?
Rendszerváltást a sportban! Tényleg?
Ha már a friss politikai szereplők nem, mi, olvasók, úgy is, mint a közvélemény része, szavazópolgárok, játsszunk el a gondolattal: mit is jelentene a rendszerváltás a magyar sportban? Egyáltalán, van-e rá szükség bármilyen szempontból? Ha nincs, miért van?
Az „ennél bármi jobb” elviselhetetlen erkölcstelensége
Nem 1989-et írunk, amikor a „demokráciát” tömör és ütemesen ismételt követelésének nagyon is volt tartalma, könnyen beazonosítható üzenete. Bukjon a pártállam, s hogy utána mi legyen, döntse el a nép.
És hát a világ… az meg úgy néz ki, mintha egyszerre szeretne összeomlani és teljesen megújulni, csak még nem döntötte el, melyikkel kezdje. Továbbra is zajlik ez a furcsa, valóságtól elrugaszkodott, napi rutinnak nevezett cirkuszi előadás, amit nemes egyszerűséggel életnek hívunk.
Koromfekete karácsonyi este lett. József késett, Mária elbújt a bárányokkal a sarokba. A karácsonyfánk ott árválkodott a fehér lepedőn, a fehér házban. A gömbök és a szaloncukrok leestek a rengésben. Mi, gyerekek a polcok mellett guggolva vártuk a megváltást. Összekuporodva, ölelkezve hívtuk a Jézuskát.
A test öregedése nem vidám, a lélek öregedése mégis megnyugtató. Mi volt szép? Kérdezi Szabó Lőrinc. A régi Korčula. Napfény, hópehely. Egy távolodó csónak. A medúzák Helgolandnál. Az egész élet. Mi szép most? Kérdezem magamtól lihegve. Minden. A lihegés például. A holtág fölött a pára. A fájdalom, a verség. Az is. Hogy jó létezni, levegőt venni, embernek lenni, minden ólomsúlyával együtt.
Az elmúlt héten sokan találgatták, és jó néhányan úgy vélték, meg is fejtették, hogy a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel büntető szlovák törvényre miért reagált a magyar kormány úgy, ahogy. Egy fontos kérdést azonban elmulasztottunk feltenni: miért érezte úgy Robert Fico, hogy megengedheti magának ezt a drasztikus lépést?