Zima néni ruháért jön. Nincs tüzelője, nem tudja megvenni ötezerért zsákjával, ezért szürke csíkos szövetnadrággal, vörösesbarna kopott garbóval és fekete kalappal fűt. Most éppen. Még elvisz két nagy zsákkal a hasonlókból, és száraz akácokról álmodik. Ólmos füstöt pöfögnek a kémények, kíméletlen égett műanyagszag terjeng az utcán. Húzza maga után a két nagy fekete zsákot, az aljuk a súrlódástól elkezd hámlani, és az egyik csücske ki is szakad, egy kardigán ujja bújik ki rajta. Olyan, mintha valaki integetne belőle. Hullazsák.
Zima nincs formában. Akár egy nyugdíjas kötéltáncos egyensúlyozik az utca közepén. A közönség a kisbolt előtt figyel, szurkol neki. Féltaps, rikoltás. A kisbolt jó, a kisbolt a barátunk, van pult alól negyvenfokos házipálinka, a fogalomzavar fel sem tűnik senkinek. Műanyag felespohár, bűn az élet. A néni összevissza szedi a gyógyszereit, színek szerint válogat, de van, amikor abban is téveszt, így legtöbbször kötéltáncosra szedálja magát. Azt mondja, agydaganat, epilepszia, tüdőbaj. Van pumpája, de minek. Mindennap betér a közösségi házba, telefonál egyet a lakásgazdálkodási osztályra, adjanak már neki másik lakást, mert itt meg fog fagyni télen, víz sincs és vécé sincs, a kút meg az utca elején. Nem bírja hordani a vizet. Ezer forintért hoznak egy kanyart. Az egy kanyar: két vödör, különböző méretűek. Néha a szomszéd Klári segít neki hordani, de sokszor nincs otthon, folyamatos műszak, tizenkét óra. Klári harminc, orrpiercingje világít a sötétben, egy rossz lépésnél kilöttyen a víz, a nő megugrik, mintha árammal rázták volna meg. Élettársa bent a meleg lakásban egy meccs közepén van éppen, az ellenfél lesen.
A lakásgazdálkodási osztályon zúg a kávéfőző, a Lavazza most akciós: nyolcezer egy kilóval. A munkatársak darálják, fontos az íz meg a harmónia. Egész krémesre főzik, Zima hangja mintha zavarosra keverné. Három lakást utasított már vissza a néni, mindig volt valami kifogás. Majd szólunk, ha összeül a bizottság, hogy maga mindenképp kapjon, mielőtt bejönnek a nagy hidegek, majd szólunk, igen. A polgármesteri hivatal súlyosan piros ajtajai egyszerre roppannak egyet. Még a szocializmusból visszamaradt nyílászárók, rengeteg ígéretet túléltek már. Zimának vagy túl magas a lépcső, vagy kicsi a fürdő, és különben is eltéved a városközpontban, nem neki való környék. Már a jóskártyát is...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.

Hallgasd meg!