Történt valami fontos Tatabányán: az első Mésztelepi Fesztivál. Egy átlagembernek biztosan máshogy rezeg ez a mondat, de nekünk, akik benne voltunk, legalább egy külön univerzumot nyit ki, ha visszagondolunk.
Mésztelep hírhedt része a városnak, ahová még a taxi is csak ímmel-ámmal jár ki, a pizzás csak lovagi páncélban meri kihozni az árut. Rengeteg rémtörténet kering róla, főleg a kilencvenes évek elszabadult bűnözési hulláma miatt, amelyek ma is ott feszülnek a levegőben a romházak között, de csak az tudja, hogy már korántsem ijesztő a környék, aki veszi a fáradtságot, és elmegy arra szétnézni.
Ha pár évvel ezelőtt azt mondja nekem valaki, hogy egy szegregátumban (micsoda csúnya szó!), mondjuk ki: cigánytelepen fogok sokadmagammal identitásmegőrző fesztivált szervezni, azt gondoltam volna, hogy biztosan tréfáskedvű régi istenek játszanak az elméjével, vagy hogy túl sok varázsgombát rendelt a Temuról. Aztán kábé két éve megismerkedtem a Vasalt Utak Csapatával, és megváltozott a véleményem, sőt.
A Kovács Tamás és Tunyogi Bea által működtetett egyesület, társulat, közösség, vagy nem is tudom, hogyan fogalmazzam, talán mégis a közösség a legjobb szó, amellett, hogy kalandparkokat, via ferrata mászóhelyeket működtet, a kreatív közösségfejlesztésben, segítésben is otthonosan mozog. Ezen az úton jutottak el Mésztelepre is, és elkezdődött a közös munka. Tamásék különleges képessége, hogy egyes projektekre különböző irányokból érkező szakembereket, művészeket (például gyógy-és élménypedagógust, szociális munkást, ipari alpinistát, rapzenészt, balettművészt) tudnak összeboronálni, akik aztán az adott cél érdekében még a csillagokat is lehozzák bizonyos egekről. Vagy a Holdat. A Tejutat.
A Mésztelepi Fesztivál is egy nagyobb projekt része, amelynek keretében kalandparkba, hegyet mászni vitték a gyerekeket, nemcsak a környékre, hanem Ausztriába is. Tévedés ne essék, volt olyan srác, aki még Tatabányán kívül sem járt soha. De más irányokba is mozognak: járt Mésztelepen például az NKS (Nem Közölt Sáv) rapzenekar, akik szöveget írtak a gyerekekkel, de táncolt velük például a FrenÁk Társulatból ismert balettművész, Maurer Milán is. Láthatóan tágítani igyekeznek a segítő munka kereteit, és nemcsak baba-mama klubban és családi napokban gondolkodnak, gondolkodunk. A fesztivált is rengeteg előkészület és tervezés előzte meg, végül is a lelkes helyi gyerekcsapat, Ármin, Olga, Dzsamilla, Liliom, Angelina, Szebi (tuti, hogy kihagytam valakit, bocsi) találta ki helyszíneket és a programokat, ők csinálták a dekorációt, és a marketingben is jeleskedtek. Ez is volt a cél. Konkrétan, hogy a mésztelepi gyerekek álmodják meg és valósítsák meg az egészet.
Na, és akkor egy nagyobb kontextusfelhúzás után eljutottunk ahhoz a bizonyos szombathoz: háromnegyed kilenckor Bea felvesz a házunk előtt, és irány Mésztelep. Mindketten hullafáradtak vagyunk, és enyhe pánikrohamokkal küzdünk csendesen, mikor ráébredünk, hogy bizony este nyolcig-tízig kemény munka lesz, ráadásul harmincnyolc-negyven fokban. Szelíd kézifékkel befordulunk a házhoz, pár család már készülődik a főzőversenyhez, tízkor kezdődik a program, kilenc óra van, de ők már lelkesen keresik a legjobb tűzrakót, rakják ki az otthonról hozott kempingszékeket és változatos színű napernyőket. Üdvrivalgással fogadnak minket, a férfiak segítenek kihozni a házból a sörpadokat és a hozzájuk tartozó asztalokat.
Közben megérkeznek a szervező gyerekek is, Fanni Gáborral, a táncoktatóval Budapestről, Veronika és a kolléganőm, Ancsa, plusz ismeretlen cuki önkéntesek. Természetesen előkerül Anti bácsi is, akit mindenki csak Machetének hív, valamiért nagyon hasonlít Danny Trejóra, és ennek mindenki örül általában. Hoz is két sört, és megértő mosollyal nézi, ahogy pakoljuk a székeket, felállítjuk a sátrakat a regisztrációnak meg az arcfestő csajoknak, rólunk meg négyzetrácsosan folyik a víz.
A hivatalos kezdésre Tamás is megérkezik, hozza az adományok egy részét, amiket délután, a tombolán fogunk kiosztani. Bea gyorsan köszöntőt mond, majd előkerülnek a fotók is, amiket a házra akasztunk fel körbe, hogy a szülők is lássák, milyen élményekben volt részük a gyerekeknek az utóbbi két évben. Óvatosan mászkálok a bográcsok között, mindenhol megkínálnak egy sörrel, de csak az alkoholmentest fogadom el, a pálinka más lapra tartozik. Nagy beleéléssel mesélik a szakácsok, hogyan fogják megbolondítani kicsit a marhapörköltet. Csak úgy, olyan romásan, Zoli, csak úgy.
A nulla százalékos Dreher után elkezdődik az első program, a bicikliverseny, időre kell bójákat kerülgetniük a kisebbeknek, van, aki kisodródik a nagy lendülettől, van, aki feldől, olyan kemény az egész, mint egy MotoCross-verseny, hamar megvan a győztes, majd késő délután megkapja a jutalmát. Később Ancsa férje, Peti felszereli a szó szerinti párakaput: egy igazi focikapura tekeri fel a vízcsövet, amiből aztán tíz ponton jön gyengén a víz, ez alighanem életmentő. Megérkezik a polgármester is, jó napot, jó napot, balra el, kicsit erőlködik, érzi, hogy ismernie kellene, de nem megy neki, megbocsátom, megyek tovább, valahol érzékenyen pirul a hús a kondér alján, remek illatoknak örül a környék.
Dél után pár perccel vidáman betoppan a zenekar is, azt hiszem, Veszprémből sikerült lecsábítani őket, a bajszos gitáros, akár egy Gogol Bordello-hasonmásverseny győztese, el is kezdi beállítani a hangszerét. A többiek sem tétlenkednek, egy kék raszta hajú lány húz elő valahonnan a zsebéből egy szintetizátort, előkerült egy szaxofon-szerű tárgy is, és indulhat egy Fekete Vonat-nóta, mint később megtudom, ők egy direkt erre az alakomra összeállt formáció, a Ladies Night Veszprém Jótékonysági Összefogás. Páran kicsit ki- és elhajolnak a marhapörkölt fölül/mögül, úgy hallgatják a jazzalapú feldolgozásokat. Ettől aztán tényleg minifesztivál-hangulata lesz a rendezvénynek.
A párakapu alatt pár pillanatra megállok, fejem az ég felé emelem, gyorsan elfog az a különleges érzés, hogy olyan dolgot sikerült összehozni, amilyenhez fogható eddig nem nagyon volt a telepen. A romházak egyetértően bólintanak felém, és a bólintásuk a táncfellépés ideje alatt is kitart.
A koncert után felgyorsulnak az események, színesedik a forgatag, gyűlnek a népek, egy hatalmas török piachoz kezd hasonlítani az udvar, és ez kitart estig. A fánkevő versenyeken még a bokrok is csokitól csöpögnek, főleg, ahogy a felnőttek próbálják túlszárnyalni a gyereksereget, hatalmas buzdítások szakítják meg a Muki fia dallamait, de röhögőverseny is alakul közben.
Az én röhögésem egészen estig kitart, amikor már vége mindennek, első díjak és a tombolanyeremények kiadva, sátrak lebontva, padok behordva. Tamásékkal elgyötörve, de meghatódva ülünk be pár sörre a Kis Casa kocsmába, a törzshelyemre. Mésztelep szelleme kedvesen megveregeti a vállunkat.
Borítókép: Tunyogi Bea / Vasalt Utak
Bejelentkezés