Tekintettel arra, hogy az O1G az ellenzéki identitás alapkövévé vált, lehetséges-e, hogy Mészáros Lőrinc vagy akár Tiborcz István ugyanolyan bűnbánó sztártanúvá, vádalkus-tanúvédelmes gengszterré válik az Orbán bukását mindenekfölött áhítók szemében, mint Simicska Lajos? Annyi minden valósult meg az utóbbi években, melyet korábban politikai sci-fiként is meredeknek tartottunk volna.
Csak a saját kínjaink gyötörhetnek? Vagy mások szenvedése is úgy belénk vésődhet, hogy a többiek borzadva néznek ránk? S elfordítják a tekintetüket rólunk, nehogy megfertőzzük őket? Egy hétköznapi rémtörténet alább.
Mi értelme nyilvánossá tenni egy jelöltkiválasztás részeredményeit, ha az az ország és a sajtó felé teljesen le van némítva? Nem szürreális, hogy a képviselő-előválasztásról pont az nem nyilatkozhat, aki pályázik a tisztségre? És ha valaki ezt szóvá teszi, akkor még őt oktatják ki? Az előválasztás szülőföldjén ez nem így van. Nagyon nem.
Volt még olyan, amikor egymással nyíltan vitázó emberek, akik adott esetben nagyon rossz véleménnyel voltak a másikról, szóba álltak egymással. Nem a görcsös összezárás ültette le egy őket egy közös asztalhoz – ahol még következmények nélkül lehetett más véleményen lenni, vélt igazunkhoz ragaszkodni.
A DK válságát elemző, annak magánéleti szálait – Gyurcsány Ferenc válását, félrelépését – is bemutató oknyomozó riport komoly tiltakozáscunamit generált. Groteszk módon tömörítve egységfrontba azokat, akik korábban egymást lihegték túl a rivális politikus (vagy házastárs) szexbotrányának, magánéleti konfliktusának belpolitikai hasznosításában.
Nem ma kezdődött az, amikor a politika és a közvélemény aktuális ízléséből és érdekeiből kiindulva biztosan tudni vélte – véli –, ez vagy az a közszereplő miért követett el öngyilkosságot. Történeti áttekintés Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitány tragikus esete apropóján.
A kutya a nyugati életmód egyik legismertebb szimbóluma, de mégis olyan, mint a gyerek, amelynek védelméről szavakban ugyancsak rengeteget beszélnek, a gyakorlatban azonban az ellátórendszer hiányosságai miatt a tragédiák körforgása zavartalanul újratermeli az áldozatokat. Filozofikus töprengés egy kutya urnája fölött.
Van, aki azt mondja: Charlie Kirk azt aratta le, amit vetett. Szélsőséges volt, maga kereste a bajt, úgy kell neki. De aki a színpadon játékkarddal hadonászik, azt nem szúrhatjuk le igazival. Ordas eszmék ellen nem harcolhatunk ordas tettekkel.
A Tisza elnöke és rajongói megérdemlik egymást. Ugyanis a legújabb politikai szektavezér és MLM-guru pont azt ígéri híveinek, amire azok vágynak.
Mi lenne, ha a kormánypárti média vezetőjére gépfegyverrel lőnének, ellenzéki politikusok lakásánál pedig bombák robbannának? A jelenlegi légkörben a hideg polgárháború jó eséllyel azonnal felforrósodna.
Öveket becsatolni, a történelem fővonaláról átváltunk egy ismeretlenbe tartó sínpárra.
A helyzet bonyolult. Az ellenzéki világ már eljutott oda, hogy minden mindegy, bárki jöhet, tényleg akárki, csak legyen valaki. Másfelől, ha Orbán Viktor rendszere nem diktatúra, akkor Magyar Péter lehetséges feles, vagy akár kétharmados többsége miért volna az? És milyen köztársasági hadsereg lenne az, ahová Han Solót nem veszik fel, de Tarkin kormányzót igen?
Szeretjük magunkkal elhitetni, hogy cselekedeteinket nemes ideák, önzetlen döntések vezérlik. Ami lehet, hogy egy darabig így is van. De ha úgy érezzük, koporsóba zártak, a halálfélelemmel keveredő életösztön bekapcsol. Van erről emlékem. Egy első generációs különc bolyongásai, 2. rész.
Ilyenek voltunk, vadak és rosszak. De képesek vagyunk-e nevetni akkori hülyeségünkön, bolondságunkon? Szembe tudunk-e nézni hajdani ideológiai tévútjainkkal? Én most lentebb megteszem, erre biztatva nemcsak az újságíró kollégákat, de a politikusokat is – oldaltól, múltbeli elhajlástól függetlenül. Egy első generációs különc bolyongásai, 1. rész.
Volt már egyszer Magyarországon a rendszerváltás után, az Orbán-korszak előtt is kétharmad. De abból vajon miért nem lett ilyen leválthatatlannak tűnő, magát ciklusokon át bebetonozó rezsim?
Mitől ilyen vonzóak ezek a konstrukciók? És miért van a skizoid kettősség, hogy az ellenség konspirációs teóriáin jókat hahotázunk, rögtön látva a gyenge pontjaikat, de a nekünk kedves elméleteket simán bekajáljuk?
Megtörténhet-e az, hogy valaki bizonyítékokat manipulál, terhelő nyomokat helyez el? Tehet-e ilyet egy rendőr, helyszínelő vagy titkosszolgálati dolgozó? Kétrészes cikkünk második, befejező része, melynek alcíme ez is lehetne: „Hogyan gyártsunk könnyen, gyorsan merénylőt?”
Önazonosságukért kiálló, büszkeségmenetüket a kétharmados túlhatalom betiltó törvénye ellenében, s a legnagyobb ellenzéki párt támogatásának, szolidaritásának hiányában is végigcsináló tömegek: ez bizony erő. De akkor nem csak egy napon át kellene használni.
Csőbe húztak, felültettek, a bizonyíték hamis, a rendőrök tették oda! – ezek a szavak és mondatok egy fordulatos krimithriller elengedhetetlen hozzávalói. Az ártatlanságát bizonygató gyanúsított azt állítja: bennfentes hatósági emberek próbálják kompromittálni, vele akarják elvitetni a balhét.
Mi az oka, hogy egy politikus a nyugati világban még azt is könnyebben felvállalja, hogy meleg, mint hogy az ateizmusáról comingoutoljon?
Lehetséges, hogy Ukrajna azzal mentette meg Oroszországot egy, a mostaninál sokkal durvább, a Szovjetunió összeomlásához hasonló katasztrófától, hogy nem hagyta megszállni magát, így a háborút egy moderáltabb, reguláris mederben tartotta? Beköszönthet-e mégis az ukrán terrorizmus? Kémregénybe ágyazott alternatív történelmi esélylatolgatásunkat olvashatják.
A két ázsiai nukleáris hatalom dacolása valójában egyiküknek a másik szintjére történő lecsúszását illusztrálja. Hogyan lett India a függetlenségi öndefiníciója szerinti bezzegországból tükörország, a vele szemben álló ország antitéziséből annak tükörképe?
A választásokkal ellentétben egy közvélemény-kutatásnál nem követelhetjük a kérdezőbiztosnak adott válaszok nyilvános újraszámolását, sem a kutatás megismétlését. Akkor mit tehetünk, ha megbundázott kutatásról, cinkelt kérdőívekről hallunk? Hát, nem sokat.