Mi adja az összeesküvés-elméletek híveinek az erőt és a mindent lebíró akaratot, hogy elhiggyék azt, ami számukra jól hangzik, akkor is, ha nincs rá semmi bizonyíték? Mitől ilyen vonzóak ezek a konstrukciók? És miért van a skizoid kettősség, hogy az ellenség konspirációs teóriáin jókat hahotázunk, rögtön látva a gyenge pontjaikat, de a nekünk kedves elméleteket simán bekajáljuk? Nem kéne megtanulni ezekre, vagyis önmagunkra is olyan kritikusan nézni, mint az idegesítő szomszédunk alufólia-sisakjára? Kísérletet teszek rá, hátha sikerül. Ha nem, akkor tudjuk, kik a hibásak ezért is. Mindenért is.

A Pride-ra vonattal utazva szembesültem az összeesküvés-elmélettel, hogy szándékosan idézték elő a késést, azért, hogy ne érjünk oda. Mire én az eseményről írt cikkben úgy vélekedtem: a MÁV tekintetében akár megnyugtató is lehetne egy ilyen belső szabotázs. Ugyanis azt jelentené: a vasút egyébként remekül üzemel, csak a politikai célú titkos utasítás parancsol neki megálljt. De mindnyájan tudjuk szerintem, hogy nem erről van szó. Illetve, ha Lázár Jánosnak az lett volna a célja, hogy ne érjünk oda, akkor nem végezte jól az összeesküvésben rá osztott feladatát, mert végül pont az indulás előtt befutottunk a Deák térre. A felvetést, hogy „minden erejükkel igyekeznek szabotálni a Pride-ot és az oda áramló tömeget”, az egyik utazót idézve Perintfalvi Rita közzé is tette. Az utazó hozzáfűzte ugyanakkor „ez lehet csak egy konteó-elmélet.” Szerintem is az. Ha volt bármi eredménye egy ilyen feltételezett konspirációnak, akkor legfeljebb annyi, hogy az illető, aki leírta, hogy „időre a sajtósátorban kellene lennem”, elkésett onnan – én pedig lecsúsztam a sajtóregisztrációról: mire odaértem, az összes nyakbaakasztós tudósítói kártya elfogyott. Hát azért ez nem egy komoly összeesküvői fegyvertény.

Ezt többek között azért hozom szóba, mert beugrott, hogy másfél évtizeddel ezelőtt ugyanezen logikával cáfoltam egy fideszes konteót. Melyet Gulyás Gergely mostani kancelláriaminiszter, a 2002-2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság korabeli fideszes elnöke alapozott meg, amikor a 2006 őszi, a kiszivárgott Gyurcsány-beszéd után azt mondta: „a rendőrség nemcsak nem tudta, de nem is kívánta a televízió székházát megvédeni”. Lázár János, a Parlament rendészeti bizottságának korábbi elnöke (majd a kormánypárt frakcióvezetője, jelenlegi közlekedési miniszter) 2008-ban úgy vélte, a szélsőséges cselekmények alacsony felderítési mutatóinak oka nem feltétlenül a rendőrség alkalmatlansága, hanem „lehetséges, hogy az elkövetők mögött a legmagasabb kormánykörök provokációja áll.” Lázár a Pride napján konteógyártóból egy összeesküvés-elmélet célpontja lett. Az ő korabeli teóriáját ugyanazon okfejtéssel cáfoltam 2010 szeptemberében, ahogy fentebb megvédtem Lázárt a konteóvádtól. Mint írtam: amennyiben sötét összeesküvés parancsolt tétlenséget az MTV-székház védőinek, az még mindig a kisebb rossz lenne. Ugyanis azt jelentené: a hatóság amúgy jól működik, csak valami gonosz háttérhatalom bénítja le néha.

Csakhogy a valóság sokkal kiábrándítóbb. A rendőrség (sőt, maga az államhatalom) krízishelyzetben, „felsőbb útmutatás” nélkül vízfejű óriáscsecsemővé válik. A rendőrség ugyanúgy magára lett hagyva 2006 őszén, akárcsak a vasút az utóbbi években. Amúgy én a konteókat éppúgy nem akarnám betiltani, ahogy a Pride-ot sem. A tiltók figyelmébe ajánlanám, hogy ez mindkét esetben kontraproduktív: ahogy a büszkeségmeneten is többen vettek részt az orbáni fenyegetés hatására, úgy a konteó is jobban terjed, ha rendőrt küldenek rá. („Tiltják, vagyis igaz” – az összeesküvés-elméletek hívei így gondolkodnak.) Jómagam az ellenzéki konteókat is élvezettel vadászom le, például 2013-ban Szoclib paranoia címmel írtam róluk eszmefuttatást az ÉS-be. S megtisztelő, hogy Krekó Péter, a téma szaktudományos kutatója szerint „a konteókról talán legtöbbet publikáló hazai publicista” vagyok, aki „részletesen beszámolt örömlányok meggyilkolása, romagyilkosságok, valamint a 2006. októberi zavargások mögötti baloldali összeesküvés-elméletekről is.” (Tömegparanoia – Az összeesküvés-elméletek és álhírek szociálpszichológiája. Athenaeum, 2018. 146. o.)

Ám a NER-rel (ahogy ezt is leírtam 2019-ben) e téren lehetetlen versenyezni. Mert olyan szintű nagyipari konteógyár, amelyet e rezsim üzemeltet, nemcsak a korábbi balliberális időszakokban, de a rendszerváltó MDF-kormány vagy akár az 1998-2002 közötti, legelső Orbán-kabinet idején sem létezett. De ebben nincs már semmi új, ahogy a Magyar Nemzet legújabb mélyállamos-háttérhatalmas videójában sem. A kommentek viszont határozottan szórakoztatóak. „Ezért nem szeretik Trumpot (..).Nem tudják befolyásolni, mert van pénze, megmondja a tutit (…), elzavarja az anyjukba a naplókat (...)” – mondja Charlie Charlie. Aki sok ember önigazoló vélekedését teszi közkinccsé, mikor úgy látja: csak az mondhatja meg az igazságot, akinek annyi pénze van, mint Trumpnak. Ezért nem szabad egyedül harcolni az igazunkért, hanem be kell állni valaki mögé, akinek sok pénze van. Remélem, lesznek majd a You Tube-on és a Facebookon kommentelők sorában, akik pártját fogják Orbán Viktornak, akinek rongyos 5, 7 milliója van (az is forintban), mégis milyen szépen védi a szuverenitást.

S a legjobbak csak ezután jönnek. LIza-liz6 belecsap a lecsóba, mondván, „a schwartz /soros/ állampolgárságát már rég el kellett volna venni.” Kovács János is csatlakozik: „Nem meglepő!... Zsidók kiépítették a mélyállamot!" Ezután pedig László Frankó kimondja a frankót: „Hazánkban is ez van, „Judapest” központtal.” Gondolkodóba esem: ezeknek senki nem szólt, hogy a Likud-héják kedvenc USA-elnöke, az általuk s a NER által körülrajongott Trump minap bombázta meg Iránt, hogy besegítsen Izraelnek? Nem okoz ez nálunk egy csöpp kognitív disszonanciát? Nem. Azok az antiszemita, háttérhatalmazós NER-hívők, akik a 2010-es évek elején sűrűn bólogattak Bayer Zsolt zsidózására, simán átállították a váltót. Ugyanúgy, mint azok a Fidesz-szavazók, akik 2006-2007-ben Putyin-barátsága miatt szidták Gyurcsányt. Nem gondolom amúgy, hogy ezek az emberek hirtelen szeretni kezdték a zsidókat és Izraelt. Szerintem ez inkább egy kádárosan hunyorítós összekacsintás: a cél érdekében smúzolunk a Tudjukkikkel, a nemzet javára felhasználva őket. Lehet, tényleg az a kidumálós szitu zajlik a NER belső és felső szintjeiről a hívek felé kifelé-lefelé, amit Majka öntött szavakba, hogy „A zsidókkal vigyáztunk, mert sokan vannak/És a jó oldalán állnak a pénzescsapnak”?

A Háttérhatalom létezésének legjobb cáfolata a NER létezése. Ha tényleg van egy ilyen démoni világerő, amely kormányokat (a magyarnál jóval nagyobb kormányokat) buktat, puccsokat szervez, (és nem csak Majdan, hanem most, azonnal), háborúkat robbant ki, akkor hogyan lehet hatalmon tizenöt éve kétharmaddal, a legjobb egészségben Orbán Viktor? Egyebek között pont úgy, hogy ezt a Háttérhatalmat ő növesztette ekkorára a követői agyában. Mert így abban reménykedhet, simán le tudja nyeletni velük, hogy ez a szuverenitás valójában nagyon is korlátozott. (Vö: Brezsnyev-doktrína.) És akkor sem lesz baja, ha a Pride apropóján látványosan bebizonyosodik: az általa kitalált szuverenitás abban a formában még csak nem is létezik. Ezért kell mestertervezni: nem behódoltunk a Háttérhatalomnak, hanem átvertük őket. De ha ezzel már Bencsik András se tud azonosulni, akkor ott zavar van az erőben. Persze mikor hitték el egy az egyben azt, ami nálunk mélyállam, az USA-ban deepstate, Törökországban pedig derin devlet? Az állam kettős természete, a Rechtsstaat és a Machtstaat, jogállam és hatalmi állam, mindig is létezett, a mélyállam kifejezést az illiberális rendszerek kritikusai is használják.

De ki hinné el Erdoğannak, hogy a mélyállam puccsot szervezett ellene? Hát még Nógrádi György se. Ő konkrétan azt mondta, hogy „Törökország egyszemélyi diktatúra.” Illetve, hogy "nemigen hisz Erdoğan puccsverziójában. Szerinte furcsa, hogy a rendőrök gyakorlatilag kézifegyverrel tették ártalmatlanná a nehézfegyverzetű hadsereget.” De ugyebár Erdoğannál is belpolitikai igény volt virtuális szteroiddal felpumpálni a derin devletet. Ugyanakkor nem kell félnünk attól, ha a NER-konteók gyengülnek, mert itt az poszt-neres utánpótlás. Erős indítás volt, amikor Magyar Péter egy rendőrségi rádiót netblokkoló jelzavaróként tálalt a közönségének, rögvest „orosz és észak-koreai módszereket” emlegetve, Rogán vagy Pintér megbízásából végrehajtott akcióról beszélve. Aztán egy EP-határozat kapcsán arról beszélt, „a legmagasabb szinten zajlik az európai parlamenti vizsgálat, hogy kiderüljön, hogy az aláírásomat a Fidesz-frakció egyik embere hamisította, vagy éppen más az ő felbujtásukra”. Az Európai Parlament elnöke szerint „Magyar Péter neve tévedésből jelent meg a közös állásfoglalásra irányuló indítványon.” Ami elképzelhető. Miként az is, hogy „csak úgy kerülhetett oda a neve, ha valaki – akinek ehhez van jogosultsága – fizikailag bevitte a rendszerbe.”

De miért kellene ehhez kormánypárti összeesküvés? Ahhoz sem kellett ellenzéki összeesküvés, hogy 2016-ban egy magányos csínytevő meghackelje az Orbán-interjút. Simán lehetett ez is valami tréfás kedvű bajkeverő. Az összeesküvés-elméletek, valamint a merényletek, provokációk szenvedélyes tanulmányozójaként állítom: lebecsülik a magányos elkövetőket. Lee Harvey Oswaldról például azt mondják, csak egy balek volt, de ezt pont a saját szavai alapján („I am just a patsy”) állítják. Én úgy vélem, Oswald a maga szintjén ügyesen manipulálta a környezetét – még ezekkel az utolsó mondataival is. Ajánlom elolvasásra Hahner Péter Kennedy-gyilkosságról írott könyvét (A nem létező rejtély. Panem Könyvek, 2013). Az 1939-ben született Oswald tizenhét évesen jelentkezett tengerészgyalogosnak, oda pedig nem vesznek fel akárkit. A kiképzés során a maximális 5 pontból 4,4-et kapott, és sharpshooter (vagyis mesterlövész) fokozatú lett. Oswald „lázadozott minden tekintély ellen, és másokat megrázó tettekkel szerette volna ellensúlyozni jelentéktelenségét” (i. m. 157. o.). Kommunistának vallotta magát (ami az ’50-es évek második felének hidegháborús USÁ-jában, a McCarthy-korszak utáni években elég atipikus választás), de ez az ideológia „inkább modor, felvett szerep volt” számára, amitől különlegesnek, kiválasztottnak érezhette magát (uo.).

Mivel azonban „képtelen volt közösségben tevékenykedni, mert nem tűrte el, hogy utasítsák valamire” (uo.), mi sem állt távolabb tőle, mint a kommunista pártfegyelem. Nem is lépett be a kommunista pártba – sem az Egyesült Államokban, sem később a Szovjetunióban. Szerintem, amikor 1959-ben, húszévesen a Szovjetunióba „disszidált”, az is inkább arról szólt, hogy kuriózumként figyelmet kapjon. A szovjet hatóságok bajkeverőnek tartották, és ki akarták utasítani. Erre felvágta az ereit, ám „a seb nem volt mély” (159. o.) Úgy vélem, ez tipikus szimulált öngyilkosság volt. A szovjetek megijedtek, hogy majd rájuk fogják a halálát, ezért inkább megengedték, hogy náluk maradjon. Vagyis ezzel a manipulációval elérte, amit akart. Dolgozni kezdett, és megházasodott, de hamar ráunt fogadott hazájára, amelyért úgymond az életét is eldobta volna. Másfél év sem telt el, s 1961 februárjában írt az amerikai nagykövetségnek, hogy haza akar menni. Végül csak 1962 júniusában térhetett vissza az USA-ba.

Útközben lelkesen készült a sajtótájékoztatóra, amelyet tartani fog. Szerette volna elmondani, hogy bár marxista és kommunista, ugyanakkor kijelentette: „utálom a Szovjetuniót és a szocialista rendszert.” (162. o.) Már a szovjeteknél is azt hangoztatta: „a Szovjetunió nem valósította meg a marxista eszméket.” (161. o.) Nagy csalódás volt számára, hogy amikor amerikai földre lépett, a sajtó nem várta. „Mi az, se fényképészek, se semmi?” – kérdezte. (162. o.) Azt gondolom, az egészet azért csinálta, hogy egyfajta csodabogárként hírnévre tegyen szert. Később, amikor nem kapta meg a figyelmet, Mexikóban a kubai és a szovjet nagykövetségen is bepróbálkozott, hogy letelepedne náluk, de ezúttal már hiába dobta be a lélektani zsarolást, mindkét helyen elhajtották. Valószínűleg azt feltételezték, gúnyt űz belőlük – vagy provokálja őket. Ez amúgy nem állt távol a személyiségétől. Mikor előadást tartott, az egyik résztvevő szerint ilyeneket mondott: „A kapitalizmus nem működik. A kommunizmus nem működik. A kettő között van a szocializmus, és az sem működik.” (166. o.) Lelke mélyén szélsőségesen individualista és nihilista volt. Miért ne ölhette volna meg teljesen egyedül Kennedyt? Kitartó, a maga módján értelmes ember volt, aki sokat olvasott. S ha kitűzött maga elé egy célt, akkor meg is tette érte, amit kell.

Elérte, hogy felvegyék a tengerészgyalogsághoz, aztán azt is, hogy letelepedhessen a Szovjetunióban – végül, hogy hazaengedjék onnan. Nem hiszem, hogy bármiben vagy bárkiben igazán hitt volna önmagán kívül. A merénylettel sem valami államot, szervezetet vagy ideológiát szolgált. Hanem szerette volna megkapni azt a figyelmet, amiben korábban szűkölködött. Arra gondolok, a cselekedetének tagadása, az utolsó mondata is egyfajta reflexszerű, zsigeri manipulatív gesztus volt, hogy fokozza a személye körüli rejtélyt.

Miért írok erről? Azért, mert szerintem ebben van a konteók szívcsakrája, amit nem látunk. Hajlamosak vagyunk minden mögött valami hatalmas nemzetközi, kormányzati, óriásvállalati vagy pártpolitikai szintű cselszövést, befolyásos csoportok mesterkedését látni. Holott lehet, hogy az egész a helyét nem találó, de azt mániásan kereső egyén lázadása. Egy renitens belső ember átírja a miniszterelnöki interjút, egy másik „vértelen merénylő” heccből odahamisítja az ellenzéki vezér nevét a dokumentumra. S van, aki továbbmegy ennél, és fegyver után nyúl. A csak szekértáborban gondolkodni tudó emberek tömegei azonban hatalmas összeesküvéseket szőnek az alakjuk köré, nem tudván elfogadni, hogy az egyén önmagában, mindenféle állami, politikusi segítség nélkül is képes lehet sok mindenre. Rosszra (például elnökgyilkosságra), de akár jóra is. Mert ha ezt elfogadnák, akkor ők is kénytelenek lennének megpróbálni egyéniséggé válni, ahelyett, hogy gyerekesen elbújnak aktuális bálványuk háta mögé, és onnan kiabálnak ki.