Hírek a jövőből: golyózápor a NER-sajtóvezérre, merénylet Magyar Péter ellen

Mi lenne, ha a kormánypárti média vezetőjére gépfegyverrel lőnének, ellenzéki politikusok lakásánál pedig bombák robbannának? A jelenlegi légkörben a hideg polgárháború jó eséllyel azonnal felforrósodna, zavargások, erőszakhullám, akár terrorizmus üthetné fel a fejét. De ha ilyen nem is lenne, azt borítékolhatjuk: a két oldal egymást vádolná, oda-vissza mennének a bel- és/vagy külföldi titkosszolgálatok által szervezett államcsínyről, provokációról, önmerényletről szóló konteók, amelyeket nem csupán pár, a világháló sötét zugaiban rejtőző idióta terjesztene, hanem mindkét oldalon főáramú politikusok, mérvadónak gondolt értelmiségiek. Nem újdonság, hogy lapkiadókra, politikusokra rálőnek, irodájuknál, otthonuknál robbantanak. Ez korántsem politikai sci-fi: rengetegszer megtörtént világszerte, volt rá példa nemegyszer Magyarországon is. Csak az eseményekre reagáló társadalmi közeg változott. Ez pedig hosszú távon jóval veszélyesebb, mint bármilyen terrorszervezet, maffia vagy kémügynökség.

2026. február 11. „Lövöldözés volt este 22 óra körül az Üllői úton. Szemtanúk beszámolói szerint egy ismeretlen, a helyszínről utána elmenekülő férfi gépfegyverrel lövéseket adott le egy, a piros lámpánál várakozó gépkocsira. Az ORFK később megerősítette, hogy a helyszínre érkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani. Nem sokkal ezután a hatóság azt is bejelentette: az áldozat a Mediaworks elnök-vezérigazgatója, aki munkahelyéről tartott hazafelé” – jelenti az MTI.

A Fidesz másnap reggel összehívott sajtótájékoztatóján kijelentették: a XXI. századi magyar közéletben példátlanul brutális politikai gyilkosság illeszkedik abba a sorba, melynek részeként két napja a Fidesz XIV. kerületi irodájánál bomba robbant. Előtte pedig az újpesti Fidesz-irodánál hoztak működésbe egy pokolgépet. „Úgy tűnik, azok a nemzetközi háttérerők, amelyek bele akarják vinni országunkat egy háborúba, a gyilkosságtól sem riadnak vissza” – jelentette ki a párt frakcióvezetője. Orbán Viktor miniszterelnök azonnal összehívta a Nemzetbiztonsági Tanácsot, egyúttal mielőbbi jelentést kérve Pintér Sándor belügyminisztertől, illetve a titkosszolgálatokat felügyelő Rogán Antaltól.

A Sátán ukránul beszél

A Magyar Nemzet a kiadócég vezetőjéről közölt nekrológjában utalt rá: az elhunyt által vezetett lapcsoport „élen járt az ukrán szervezett bűnözés hazai vonatkozásainak leleplezésében, az Ukrajna uniós csatlakozása mögötti háttérhatalmi tervek feltárásában, s úgy tűnik, ezzel célponttá vált.” Az Origo belső kormányzati forrásokra hivatkozva arról ír „a merénylet hátterében ukrán szál lehet a nemzetbiztonsági szervek gyanúja szerint.” A lap egy meg nem nevezett tanúra hivatkozva azt állítja, a merénylő valamilyen szláv nyelven beszélt. A Ripost pedig már konkrétan ír arról, hogy a jelenleg is körözött gyilkos a lövések előtt azt kiáltotta: „Scse nye vmerla Ukraina!”, ami a szovjet korszakban betiltott ukrán himnusz első sora, és azt jelenti: „Nem halt még meg Ukrajna”. A Mandiner ugyanekkor Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezte az ügyben, aki szintén valószínűnek gondolja az ukrán hátteret.

A Pesti Srácok megemlíti Frederick Forsyth Az ördög alternatívája című regényét, ahol már 1979-ben felmerül az ukrán terrorizmus lehetősége. A portál hivatkozik az ÖT szerzőjének egy lehetséges jövőbeni ukrán terrorizmusról írt korábbi elemzésére is, mely felveti, hogy ilyen szélsőséges akciók az ukránokat cserbenhagyó nyugatiak ellen is irányulhatnak. „Ha pedig az Ukrajnát jobban támogató uniós országokban lehetnek ilyen cselekmények, akkor a Kijevvel szemben jóval kritikusabb Magyarországon hogyne lehetnének?” – teszik fel a kérdést.

Azt viszont már nem idézi a Pesti Srácok a cikkből, hogy írójának gyanúja szerint az ukrán terrorizmusra majd az orosz hírszerzés is rásegít némiképp. Azt pedig végképp nem citálják, amikor ugyanezen szerző a merénylet után írt cikkében amellett érvel: amíg nincsenek tényleges konkrét bizonyítékok, talán nem kéne egyetlen országot vagy szervezetet sem megvádolni. A Hír Tv-n Nógrádi György, majd Földi László elemzi, hogy az ukrán titkosszolgálat már korábban sem riadt vissza terrorakcióktól, példaként hozva fel minderre az Északi Áramlat felrobbantását.

A Megafon-influenszer, a sokat látott szakértő, Deák Dániel egyenesen azt állítja: valószínűleg már a korábbi, máig felderítetlen bombariadó-hullám hátterében is az ukránok állhattak. Orbán Viktor az elnök-vezérigazgató temetésén mondott beszédében a háború áldozatának, a békepolitika mártírjának nevezi az elhunytat. Bayer Zsolt a Harcosok Klubjában nem csak Kijevet, de Brüsszelt is felelőssé teszi a merényletért. „Ezeket a gyilkos állatokat akarja Brüsszel ránk szabadítani!” – mondja a publicista a tőle megszokott stílusban. Jeszenszky Zsolt is lead egy cikket, mely szerint „Kijev és Brüsszel csak végrehajtók, a gyilkosság mögötti sátáni erő a globalista hálózat.”

Tudjuk, kit robbantasz fel jövő nyáron

A Tisza Párt elnöke részvétet nyilvánít, viszont egy nappal később a Facebook-posztjában hozzáteszi: „Cui prodest?” Az egyik Tisza-sziget Facebook-oldalán azonnal megjelent a feltételezés, hogy a gyilkosság a NER provokációja. „Miért volna érdeke Zelenszkijnek, hogy ugyanúgy mártírt csináljon a propagandamédia irányítójából, ahogy Fico és Trump is csak nyert azzal, hogy rájuk lőttek. Ennek a merényletnek egyetlen haszonélvezője van, mégpedig Orbán Viktor és rendszere” – írja a posztoló, aki rögtön bedobja a gleiwitzi provokáció esetét, amikor lengyel egyenruhába bújt náci titkosügynökök támadták meg egy, a lengyel–német határon található német rádióadó személyzetét, hogy ürügyet teremtsenek a háborúra. Felemlíti a bejegyzés a „mainilai lövés” ügyét is, amikor Finnország megtámadásának hamis apropójául szolgált, hogy a szovjet tüzérség kezdte el lőni a saját országát.

Az esetet megemlítő korábbi cikk szerzője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az analógia sántít, hiszen itt a háború már rég kitört, így semmiféle ürügyre nincs szükség, másrészt felteszi a kérdést, a magát békepártinak tartó Orbán Viktornak mi szüksége volna arra, hogy hadba lépjen. A Magyar Péter testvére, Magyar Márton által létrehozott, a Tisza-elnök kampánykörútjait rekordot döntve közvetítő Kontrollon (felelevenítve a korabeli DK-s eredetű konteót) riport jelenik meg arról, hogy a 2016-os körúti robbantás is NER-önmerénylet volt, ahogy gyaníthatóan a mostani gyilkosság szintén az. Káncz Csaba Facebook-bejegyzése is hasonlót pedzeget. A téma kutatója ezt cáfolni próbálja: a körúti robbantás ügyében valóban sok a gyanús mozzanat, a tisztázatlan részlet, de semmi bizonyíték rá, hogy a kormány csinálta volna. Ahogy a mostani gyilkosságnál sincsenek ilyenek. De a jelek szerint egyesek már a jövő évi robbantásokról is előre tudják, kik voltak a tettesek – jegyzi meg ironikusan.

A Netflix újra műsorra tűzi a 2025 decemberében a kínálatról lekerült 1983 című lengyel alternatív történelmi sorozatot, melyről a Telexen hosszú kritika jelenik meg, kidomborítva az első évadban amúgy csak sejtetett önmerényletes szálat, vagyis, hogy a filmben a lengyel szükségállapot idején a lengyel titkosszolgálat provokációs robbantást csinált, amit a Szolidaritásra próbált rákenni, így mentve át a hatalmát. Tekintve, hogy a rengeteg civil áldozatot is követelő robbantásos merényletek a LEMP, a „lengyel MSZMP”, a ZOMO (a tömegoszlatásokért felelős biztonsági rendőrség) és az SB (a BM III. Csoportfőnökségének megfelelő lengyel politikai titkosszolgálat) székházai ellen történtek, nem életszerűtlen, hogy a kormány szervezett önmerényletet maga ellen. Menczer Tamás azonnal betámadja mind a Netflixet, mind a Telexet, hogy amit csinálnak, gusztustalan halottgyalázás és áldozathibáztatás, mire a streamingszolgáltató azzal védekezik: az újbóli műsorra tűzésről korábban, a merénylet előtt született döntés. Ezek után azonban ismét leveszi a műsorról, ami ellen meg az ellenzék tiltakozik. (Meg persze azok is, akik nem hívei a cenzúrának.)

A választás napja, április 12. egyre közeleg, ám gyanúsítottat a rendőrség nem produkál. Ugyanakkor a kormány demonstratívan bejelenti: több ukrán diplomatát, illetve, jó néhány egyéb, Magyarországon tartózkodó ukrán állampolgárt kiutasítottak. A témával foglalkozó bűnügyi újságíró megjegyzi, semmi nem bizonyítja, hogy az érintetteknek közük lenne a merénylethez.

2026. március 12. A Tisza Párt budapesti központja előtt robbanószerkezetet találnak egy nejlonzacskóban. A bombát a TEK emberei hatástalanítják. Magyar Péter sajtótájékoztatót tart, hogy miként korábban a Tisza köztéri pultjai elleni támadások mögött a kormánypárt hívei álltak, sőt az egyik esetben egy, korábban a szervezett bűnözés egyik ismert figurájához köthető, aztán Semjén Zsolttal fotózkodó ember zaklatta az aktivistáikat, nyilvánvaló, hogy ezúttal is a NER a felbujtó. „Egyértelmű, hogy a rezsim orosz mintára az ellenzék fizikai kiiktatásán dolgozik” – írja. Az ÖT publicistája a nyilvánvaló ellentmondásra célozva szelíd iróniával megkérdi: amennyiben a likvidálás a cél, miért hatástalanították előzékenyen a pokolgépet? A Tisza-szurkolókról lejön a szigetelés, és jól nekiesnek a közírónak. A szintén háromnevű Nagy Attila Tibor olcsón megúszta ahhoz képest, amit ő kap.

2026. március 16. Robbantás történik Magyar Péter fővárosi lakásánál. Személyi sérülés nincs, bár apjukkal együtt a pártelnök gyerekei is a lakásban tartózkodnak. Magyar Péter kiposztolja, hogy itt a bizonyíték: a NER annyira fél, hogy az életére tör, s a gyerekei élete sem tabu. 2026. április 1. Bomba robban Ruszin-Szendi Romulusz lakása előtt. A korábbi vezérkari főnök, a Tisza honvédelmi miniszterjelöltje egyértelműen politikai támadásnak látja az esetet. Kocsis Máté viszont ugyanazt posztolja, mint a Mediaworks elnök-vezérigazgatójának halála után Magyar Péter: Cui prodest?

Megindul a célozgatás, hogy önmerénylet történt – csak ezúttal a NER médiában zendítenek rá erre. Mialatt a Tisza elnöke és hívei azon háborognak, hogy Orbán Viktor bezzeg most nem hívta össze a Nemzetbiztonsági Tanácsot, a kormánypárti lapok szakértők felsorakoztatásával próbálják bizonyítani, mennyire gyanús, hogy itt senkinek nem lett baja. S persze ugyanitt azt is felvetik: milyen érdekes, hogy a Fidesz-közeli emberrel szembeni gyilkosság után közvetve provokációra célozgató Telex, valamint a 444 ezúttal hallgat. Valóban: az inkább ellenzékhez húzó, ahhoz közelebb álló orgánumokban nemigen, illetve a korábbi esethez viszonyítva jóval ritkábban hangzik el ilyesmi.

A bagdadi zsinagógától Jussie Smollettig: önmerényletgyanú és a valóság

Ugyanakkor a függetlenségre törekvő újságírók próbálják tárgyilagosan feltárni, volt-e olyan, hogy egy magát demokratikusnak tartó kormány vagy politikus saját állampolgárai, hívei, szövetségesei vagy akár önmaga ellen szervez támadást abból a célból, hogy valamilyen előnyt szerezzen? A leghíresebb példa Jussie Smollett amerikai színész ügye, aki a (később hatályon kívül helyezett) bírósági ítélet szerint egy rasszista, homofób támadást szervezett önmaga ellen. De Smollett nem állt kapcsolatban semmilyen párttal, kormánnyal vagy titkosszolgálattal. A rendszerváltáskor Antoniewitz Roland, a szélsőbaloldali Münnich Ferenc Társaság alapítója terjesztett nyilaskeresztes szórólapokat, úgymond azért, hogy felhívja a figyelmet a szélsőjobboldali veszélyre, de fizikai erőszakba ő nem ment bele.

Nemzetközi szinten egy Bagdadban történt 1950-51-es vitatott eset kerül elő, amelyet Abbas Shiblak palesztin történész ismertet The Lure of Zion: The Case of the Iraqi Jews című 1986-os művében, mely szerint „izraeli ügynökök azért dobtak bombákat az Irakban élő zsidó közösségre, hogy rákényszerítsék őket az Izraelbe való menekülésre.” (Magyarul idézik: Abu Nidal, a bérgyilkos – A világ leghírhedtebb arab terroristájának titkos élete. Európa Kiadó, Budapest, 1995. 210, 282. o.) Ugyanezt állítja Avi Shlaim, az Oxfordi Egyetem történelemprofesszora a Three Worlds: Memoirs of an Arab-Jew című önéletrajzi művében, melynek alapján a Massouda Shemtob zsinagógában 1951 januárjában történt, halálos áldozatot követelő merényletet cionisták követték el. Ugyanakkor az állítást számos kritika érte, más történészek vitatják, illetve nem látják bizonyítottnak Shlaim kijelentését. Az ügyet Abu Nidal életrajzában (lásd fent) idéző Patrick Seale legrosszabb esetben is egyedi történésnek gondolja a provokáció ilyen formáját, mely nem jellemző az izraeli hírszerzésre.

Volt még az 1954-es Lavon-ügy, amikor „az izraeli titkosszolgálatnak dolgozó egyiptomi zsidók egy csoportja merényleteket tervezett egyiptomi, brit és amerikai célpontok ellen, amelyeket aztán a Muzulmán Testvérekre, a kommunistákra vagy a helyi nacionalistákra hárítottak volna.” Az ügy Pinhas Lavon izraeli védelmi miniszterre „égett rá”, akinek – bár az ügyben lefolytatott három vizsgálat sem találta felelősnek – távoznia kellett. Az 1961-es Northwood-művelet lényege pedig az volt, hogy „az amerikai kormány támadásokat szervez saját területei ellen, amiket aztán majd Castro Kubájára fog, hogy így indíthasson háborút a karibi állam ellen.” Az akciót azonban soha nem valósították meg.

Vagyis háborús időkben (amiket napjainkban is élünk) megeshet, hogy demokratikusan választott politikusok eljátszanak a gondolattal, hogy önmagukból (vagy embereikből, híveikből, szövetségeseikből, országukból) egy megrendezett támadással áldozatot, mártírt csinálva váljanak népszerűvé, illetve teremtsenek ürügyet a döntésükhöz. Csakhogy az ilyen provokációk nagyon rizikósak – hangsúlyozza a szakértő. Még a gyanújuk is bumeránghatású lehet az illető karrierjére, lásd Lavon esetét.

Hárommillió hangmérnök országa

2026. április 3. Újabb bomba robban a Tisza-székháznál. Magyar Péter azonnal posztot tesz közzé: „Hogyan őrizte a rendőrség és figyelte a titkosszolgálat a pártházat, amelynél egyszer már akartak robbantani és az elnököt is bombával próbáltak megölni, hogy a merénylő fel tudott jutni az épület erkélyére, majd távvezérlővel működésbe hozta a szerkezetet?” Az ismét önmerényletet pedzegető Magyar Nemzet arról ír, hogy a célpont ezúttal Radnai Márk Tisza-alelnök volt. A párt ezt nem erősítette meg. Másnap a Hír TV nyilvánosságra hoz egy felvételt, amely szerint a merénylő telefonon hívta fel a székházat, és megkérdezte, „bent van-e Radnai úr?” S miután nemleges választ kapott, robbantott. „Ez a bizonyíték rá, hogy műbalhé az egész! Radnai testi épségére nagyon vigyáztak, az egész PR-gyanús önmerénylet lehet” – írják a kormánypárti lapok.

Magyar Péter azonnal AI-generált hamisítványnak tartja a felvételt, a Fidesz-tábor viszont az önmerénylet bizonyítékaként fogadja el. Éppúgy, mint a korábban előkerült felvételeknél, pillanatok alatt nagyjából hárommillió hangszakértő és audiomérnök országává válunk. Hiába figyelmeztetnek józan elemzők: néhány óra vagy pár nap alatt lehetetlen hiteles szakértői véleményt mondani. Amúgy pedig: ha Radnai eleve összejátszott a merénylővel, akkor miért kellett volna az elkövetőnek telefonon meggyőződni a hollétéről?

Egy titkosszolgálati ügyekben jártas szerző pedig arról ír: ha egy önmerénylettel, provokációval a szervezett bűnözés vagy egy hírszerzőügynökség beavatkozik a választási folyamatba valamelyik fél érdekében, az nem jelenti azt, hogy az illető politikus erről tudomással bír. Ha az orosz, az ukrán vagy bármelyik másik titkosszolgálat akciót szervez, hogy valamelyik oldalt mártírnak állíthassák be, nem fogja ezt tudatni a „kedvezményezettel”. A konspiráció miatt sem teheti, ráadásul úgy sokkal hitelesebb, ha az illető semmit sem tud a dologról. Felidéz egy 2006-os esetet, amikor jött egy információ a szlovák titkosszolgálattól, hogy „szlovákiai hátterű bűnözői körök a kampány alatt robbantásokra, illetve a gyűléseket, rendezvényeket megzavaró, pánikot keltő akciókra készülnek az ellenzék érdekében.” Ugyanakkor arra semmi bizonyíték nem volt, hogy az akkori ellenzék (így a Fidesz) részt vett volna a feltételezett akcióban – vagy akárcsak tudott volna róla.

Akárkik csinálták is a 2026-os merényleteket, az országban a hangulat a választások előestéjén pattanásig feszül. A két oldal abban tökéletesen egyetért: ha győzelmet aratnak, a másik nem fogja békésen átadni a hatalmat és/vagy elfogadni a kudarcot. A vesztes fél csalást kiált, és jó eséllyel zavargások fognak kirobbanni. Sokkal durvábbak, mint a 2002-es, a Fidesz által bedobott csalásgyanú utáni hídlezárásos történet. Teljesen bizonytalan, hogy a rendőrség, amely a Pride-on nem avatkozott közbe, mit tenne egy ilyen helyzetben.

Akik akkor megőrizték a józan eszüket, azok most miért vesztik el?

Amit fentebb leírtam, nem történt meg – és remélem, hogy nem is fog. Az összes, a képzeletemben áldozattá vált szereplőnek jó egészséget, robbanás- és lövésmentes hosszú életet kívánok. De a kitalációm mégis létező eseményekből táplálkozik, csupán a neveket és a dátumokat írtam át az elképzelt reakciókat felvázoló hipotetikus, spekulatív játék kedvéért. 1998. február 11-én nem az akkor még nem is létező Mediaworks Zrt. elnök-vezérigazgatóját gyilkolták meg, hanem a balliberális irányvonalú, az akkori MSZP–SZDSZ koalícióhoz közel álló, a Népszavát is kiadó VICO Rt. elnök-vezérigazgatóját, Fenyő Jánost.

Egy kormánypárti napilap tulajdonosát lőtték agyon a kocsijában, de a miniszterelnök és a holdudvarához tartozó sajtómunkások mégsem kezdtek el összeesküvés-elméleteket gyártani arról, hogy az ellenzék áll a bűncselekmény mögött, sőt. Az egyetlen, akinek Horn Gyula ebben az ügyben nekiesett, az a saját belügyminisztere és koalíciós partnere, Kuncze Gábor volt, mondván: „Ami ma Magyarországon van, az nem közbiztonság....” Abban az időben a bős–nagymarosi beruházás miatt szinte ugyanolyan rossz viszonyunk volt Szlovákiával, mint jelenleg Ukrajnával. De a kétharmados többségű balliberális koalíció egyik pártja sem rakta tele az országot Meciar szlovák kormányfő és a legnagyobb ellenzéki pártot vezető Orbán Viktor fotómontázsával, hogy olyanok, mint két tojás. És senki nem vetette fel akkor, hogy a robbantások, illetve gyilkosságok mögött Szlovákia állna. Holott a szlovák alvilág és/vagy titkosszolgálat esetleges szerepére az utólag nyilvánosságra került dokumentumok fényében jóval több közvetett bizonyíték lehet.

1998. március 12-től június 15-ig, tehát a választási kampány, illetve a kormányalakítási tárgyalások alatt négy támadás volt ellenzéki pártokkal és politikusokkal szemben. Márciusban az FKGP székháza, valamint a pártelnök, Torgyán József lakása, illetve fia, Torgyán Attila ügyvédi irodája ellen. Májusban Szájer József Fidesz-alelnök lakásánál, június 15-én pedig a Fidesz-székháznál robbantanak. („Bent van-e Áder úr?”) De komolyan vehető módon egyik megtámadott párt, illetve politikus sem vetette fel, hogy kormányon lévő belpolitikai ellenfelei állnának a bűncselekmények mögött. Ahogy az MSZP, illetve SZDSZ irodái, valamint képviselőjelöltje elleni 1997-98-as támadásoknál sem írt arról a szoclib média, hogy fideszes vagy kisgazda riválisaik törnek az életükre. Egyszerűen volt egy olyanfajta kölcsönös úriemberség, amely mostanra szinte teljesen kihalt a politikából. Ha ugyanis ma történnének ezek a merényletek, robbantások, szerintem nagyjából pont olyan reakciókat váltanának ki a Fidesz, illetve a legnagyobb ellenzéki párt mérvadó köreiből, mint amiket a jövő híreiként leírtam.

Egy korábbi cikkemben bemutattam, szerintem mi volt az oka annak, hogy míg a kirívóan népszerűtlen Jelcint, valamint Meciart és Milosevicet is újraválasztották, addig a kétharmados szoclib koalíció megbukott: akkor még nem alakult ki olyan autokratikus, oligarchikus miliő, amelyben valakit akkor is képesek hatalmon tartani, ha buknia kellene, és létezett az a független értelmiség, amelyet a NER és nem kevésbé az onnan mutálódott Tisza spontán, akaratlan szándékegységben próbál felszámolni. A fideszes propagandamédia mellé kezd e vonatkozásban felzárkózni az a turbóellenzéki felfogás, amely „az ellenségből” mindent kinéz, valamint róla minden rosszat elhisz. De még ha kételkedik is benne a lelke mélyén, akkor is terjeszti, mert az ügynek hasznos, és mindent felülír, hogy Orbánnak mennie kell. A fanatikus szekértáboros logika a világot Jókra és Rosszakra, a Fény és a Sötétség harcára osztja. Hogy mi vagyunk az áldozatok, s ha mi csinálnánk azt, amit ők, abból botrány lenne, Ezeknek bezzeg mindent szabad, Ezek bármire képesek. Vagyis már fel se tételezik: a saját oldalunk is képes rosszra, a másik is jóra. Illetve az is lehet, hogy párhuzamosan mindkét oldal cselekszik jót és/vagy rosszat.

Ez az árnyalatvakság vezetett oda, hogy míg 1998-ban mindkét oldal képes volt józan, mértéktartó reagálásra még ilyen súlyos, politikusok testi épségét fenyegető, egy lapkiadó életét kioltó bűncselekmények esetén is, addig ma már erre valószínűleg egyikük sem lenne képes. Így aztán az sem kéne, hogy bármelyik oldal ténylegesen részt vegyen egy műbalhé, provokáció, vagy önmerénylet szervezésében. Erre nem is volna szükség: ha az orosz–ukrán háborúban a két fél bármelyike ilyesmit szeretne nálunk, fölösleges volna beavatnia a helyieket. Elég lenne végrehajtani a fentebb taglalt (korábban egyszer már valóban megtörtént) akciók bármelyikét, s a felek megbízhatóan téve a dolgukat, rögtön egymást vádolnák.

Pedig, ha a ’90-es évek alvilági robbantássorozata mögött volt olyan külföldi titkosszolgálat, melynek célja a szembenálló politikusok egymásnak ugrasztása volt, akkor nem ők, illetve akkori önmaguk (köztük az akkori Orbán Viktor, illetve a korabeli liberális értelmiség) cselekedtek helyesen, hogy ezt nem hagyták és nem ugrottak be a provokációnak? Nem ők látták helyesen az itt élők szempontjait, a sokat emlegetett nemzeti érdeket azzal, hogy nem váltak sakkfigurákká távoli bábjátékosok kezében?

Borítókép: illusztráció / fotó: JENS KALAENE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP