Hallgasd meg!
Ennek a cikknek az eredeti címe azt lett volna: Jelcin, a biztonsági játékos Matrjoska-baba és örökösei. De aztán menet közben, írás alatt módosultak a dolgok. A történelem is ilyen. Amikor még zajlik, sok minden alakulhatna másképp. S attól, hogy így lett, ahogy, még történhetett volna nagyon eltérően is. A mai kontrafaktuális játék úgy indult: mi lett volna, ha Borisz Jelcin orosz elnök elveszíti az 1996-os választást? Aztán továbbgondoltam: mi lenne, ha ebben az alternatív idősíkban el se indulna újra az elnökségért? Öveket becsatolni, a történelem fővonaláról átváltunk egy ismeretlenbe tartó sínpárra.
Van egy kétségtelenül humoros mém. „Amikor rájössz, hogy sokkal jobb volt, amikor a világot egy alkoholista és egy szexmániás irányította...” – így szól a képaláírás, a fotón pedig Borisz Jelcin orosz és Bill Clinton amerikai elnök nevet egymás mellett. Kétségtelenül vicces, de igaz is? Mert gondolhatjuk úgy, hogy ma rosszabb. Csak hát a romlás egy olyan folyamat, hogy korábban (amikor még jobb volt) elindult valami. Így aztán felteendő a kérdés: nem attól a jobb(nak tartott) korszaktól lett később rosszabb? Ami Oroszországot illeti, biztosan. Ugyanis az 1991-ben elnökké választott Jelcin „látványosan kudarcot vallott azzal a tervvel, hogy átvezeti az országot a kommunizmusból a kapitalizmusba. 150 millió orosz polgár helyett huszonkét oligarcha élvezte a privatizáció gyümölcsét – az ő tulajdonukban volt az orosz gazdaság 39 %-a, mindenki más szegénységben élt.”
A posztszovjet rendszerváltás éveiben „az egyetemi oktatók taxisofőrként vállaltak munkát, az ápolónők prostituáltaknak álltak, a képzőművészeti múzeumok pedig a falról árulták a festményeket. Jóformán minden orosz félelemben, porig alázva tengette életét, és ezért Jelcint gyűlölték.” 1995 decemberében „a közvélemény-kutatási adatok szerint a szavazók 5,6%-a támogatta Jelcint. Kommunista ellenfele, Gennagyij Zjuganov viszont egyre népszerűbb lett, az összes jelölt közül ő volt a legerősebb” – írta Bill Browder amerikai üzletember, a Magnyitszkij-törvény egyik „ötletgazdája” a memoárjában. (Vörös jelzés – Hogyan lettem Putyin első számú ellensége, Lábnyom Könyvkiadó, 2016. 82. o.)
S nemcsak ő látta így a ’90-es évek Oroszországát. „…a kapitalizmus Moszkvába érkezett előőrse spekulánsokból, a feketepiac báróiból, kábítószer-kereskedőkből és agresszív fegyveres bűnözőkből állt. Az embereket megfélemlítették. Tehát nem maga a kapitalizmus mint olyan, hanem annak első...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.