spotify Hallgasd meg!

Az Irán ellen indított legújabb – és valószínűleg egyáltalán nem utolsó – öbölháború látványosan felszínre hozta Dubaj és a hihetetlen gazdagságban és életszínvonalban tobzódó Perzsa-öböl menti kis arab államok (Katar, Bahrein, Kuvait) sérülékenységét, gazdagsági sikereinek illékonyságát és teljességgel hamis biztonságérzetét.

A Macskajaj című legendás Emir Kusturica-film dörzsölt balkáni bölcsessége, miszerint „amit nem lehet megvenni pénzzel, azt meg lehet szerezni még több pénzzel”, úgy tűnik, sokáig az arab világban és az annak legdrágább ékkövének számító Dubajban is igaznak bizonyult. Így történhetett, hogy a száz évvel ezelőtti poros, álmos dubaji halászfaluból az Arab Emírségek olajbevételei nyomán, no meg a nyugati tőkebefektetők jóvoltából az évezred végére futurisztikus, dúsgazdag megapolisz, kirakatvárosállam lett, ahová csodálkozni és főleg pénzt költeni vagy éppen keresni (dubajozni) érkeztek a világ minden tájáról. Dubaj a nyugati és arab civilizáció aranyba-gyémántba öltöztetett, giccses, groteszk és felületes ötvözete lett. Egy disztópikus városállam a sivatagban égbetörő felhőkarcolókkal, repülő taxikkal, mesterséges szigetekre épített luxuslakóparkokkal és hotelnegyedekkel, csillogó bevásárlóközpontokkal, klimatizált buszmegállókkal, Lamborghini rendőrautókkal, a perzselő klímájú sivatagban mínusz öt fokra hűtött fedett sípályával (nesze neked fenntartható energiagazdálkodás), továbbá mindenféle szórakozási igényt kielégítő komplexumokkal. Tulajdonképpen minden dubaji szolgáltatás három fő célt szolgál: elbűvölni, szórakoztatni és pénzköltésre, üzletkötésre ösztönözni az odalátogató, évente mintegy 18 millió külföldi vendéget.

A dubaji emír és a felettébb autokratikus módon uralkodó dubaji elit természetesen szinte mindent megvásárolhat. Elég, ha csak ránézünk az európai és amerikai építészmérnökök tervei alapján készült, pakisztáni, filippínó, maláj és indiai építőmunkások millióinak félig-meddig rabszolgamunkája nyomán épített luxus mesevárosukra. Egy fontos dolgot azonban nem sikerült megvásárolniuk: a béke és a biztonság garanciáját. Hiszen az Öböl túloldalán 1979 óta árgus szemekkel és élesre töltött rakétákkal ott figyel az ellenséges síita perzsa állam, Irán (amely tehát nem szunnita, de még csak nem is arab ország).
 

Ázsiai vendégmunkások egy dubai gyaloghívdon / fotó: Karim SAHIB / AFP
Ázsiai vendégmunkások egy dubaji gyaloghívdon / fotó: Karim SAHIB / AFP


A félig-meddig vallási, teokratikus, iszlamista Irán léte és regionális birodalmi ambíciója a probléma középpontja a Közel-Keleten nemcsak Izrael, hanem a kisebb és kiszolgáltatott szunnita arab államok számára is. Irán a maga több mint ötezer éves államiságával, brutális rakétaarzenáljával és fanatikus Forradalmi Gárdájával, illetve több mint 90 milliós lakosságával és hegyes, erődszerű földrajzi adottságaival...