Ruff Bálint Lakner Zoltánnal karöltve a Magyar Hang egyik lapszámában egy kétoldalas interjút azzal a kijelentéssel fűszerezett meg, hogy biztos benne, Orbán Viktor akkor sem engedi át az ország irányítását, ha veszít vagy veszítene a parlamenti választáson.
Kijelentése, kijelentésük nem a későbbiek fényében, Ruff nemrég megtörtént miniszteri jelölése miatt érdekes, hanem azért, mert mindketten az Orbán-ellenes politikai tábor nagy tiszteletnek örvendő képviselői voltak, akik saját intellektuális teljesítményük nyomán vívták ki maguknak a táborukban irántuk megnyilvánuló figyelmet és befolyást. Nem voltak egyedül, számos más ismert és tekintélyes ember is ugyanezt a véleményt fogalmazta meg.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is beállt a sorba, amikor egy héttel a választás előtt is úgy fogalmazott, hogy még az utolsó pillanatban is előállhat a Fidesz valamilyen, a választás elhalasztását lehetővé tevő ürüggyel.
Az ellenzék szószólói és politikusai nem reagáltak arra, hogy egy diktatúrában hogyan születhetett meg az ellenzék olyan arányú győzelme, amely április 12-én megvalósult. Senki nem reflektál arra a nyilvánvaló kérdésre, hogy a demokratikus választáson elszenvedett vereség fényében diktatúra, autoriter rendszer, spin-diktátorság vagy mi más volt Orbán Viktor uralma. S ha a demokráciát korlátozó rendszer volt, akkor hogyan győzhetett a szabad akarat, hogyan érvényesült a többségi elv.
Pedig a Fidesz kritikusai szerint semmi nem változott az áprilisi választás előtt. A Fidesz semmit nem változtatott a játékszabályokon. Az uralma azonban nem összeomlott egy politikai válság hatására, hanem egy demokratikus választáson cserélődtek ki az uralmat gyakorlók.
Milyen diktatúra az, amely működésében diktatúra, de a választások idején elveszti diktatúrajellegét, úgy, ahogy a közpénz vesztette el közpénzjellegét a Matolcsy-féle újraosztás idején?
Egy demokráciában a „diktatúra” a legnagyobb szitokszavak egyike, főleg egy olyan országban, amely legalább két diktatúrát, valamint egy félautoriter-szűkös demokrácia-korszakot (a Horthy-uralmat) átélt. Amikor a Fidesz uralmon volt, az ellenzék csak úgy szórta a diktatúrára vonatkozó jelzőket a hatalmi párt kormányzására. Amikor az addig nem szabadnak tekintett választáson, ugyanolyan szabályok alapján, mint korábban a Fidesz, most az ellenzék győz, kipukkad a „diktatúra” kifejezés ereje. Már nem diktatúra, ami korábban az volt. Már nem kell magyarázkodni, hogyan lehetett így benézni a politikai rendszer természetét. Az Orbán-rendszer megbukásával megbukott az Orbán -és Fidesz-uralomra vonatkozó ellenzéki leírás is.
Tisztázni mindezt azért lenne szükséges, mert a fideszesek joggal kérik számon a „diktatúra” kifejezés alaptalanságát, hiszen a szabad választás összeférhetetlen a diktatúra fogalmával. A tegnapi ellenzék számára pedig azért lenne szükséges elhatárolódni a diktatúrázástól, mert az ellenzéki ellenállóknak, politikusoknak, az őket támogató értelmiségieknek is számot kellene vetnie azzal, miért használtak úton-útfélen egy olyan éles jelzőt az Orbán-kormányok eltelt 16 évére, amelyről kiderült, hogy nem felel meg a volt politikai rendszer leírására.
A hatalom gyakorlása volt szabadság-korlátozó, demokráciát szűkítő
Mindenki diktatúrát kiáltott az orbáni politikai rendszer megnevezésekor, de senki sem tudta megmondani, hogy mitől diktatúra az. Nem sikerült intézményes korlátokkal sem megfogni annak diktatórikus jellegét. Az Európai Unió kritikái részjelenségekre korlátozódtak és a diktatúra feloldását egy-két fontos, de részleges intézkedés meghozatalához kötötték. Senki nem tudja megfogni, mitől diktatúra az Orbán-rendszer, holott a fideszeseken kívül mindenki tudja, hogy nem volt szabad rendszer. Miért?
Orbán Viktor zsenialitása abban mutatkozott meg, hogy a demokratikus keretek között tudott olyan uralmat gyakorolni, amelyben hosszú ideig és a társadalmi élet sok területén az egyeduralom érzetét tudta kialakítani az emberek fejében. Orbán Viktor jól ismeri a magyar emberek lelkét és jól manipulálta azok percepcióját – azt, ahogyan a világot érzékelik –, és azt a tudati világot, amelyben uralmát feldolgozták.
A diktatúra és az autoriter jelleg emlegetése Orbán sikere is. Ugyanis a lényegről terelte el a szót. A lényeg az, hogy miért érezték sokan, hogy nem élhettek a szabadságukkal? És amikor mégis éltek, mert sztrájkoltak, felvonultak, demonstráltak, szabadon választhattak politikai pártokat és támogathattak politikai szószólokat, akkor miért nem érezték azt, hogy egy demokráciában cselekednek és az uralom gyakorlói leválthatóak?
A magyar választóknál sokkal kifinomultabb, öntudatosabb Európai Unió sem volt képes megragadni, hogy Orbán Viktor rendszere mitől nem demokratikus. Csak a felszínt tudta kapargatni.
Hogyan gyakorolta az uralmát Orbán Viktor és a Fidesz?
Az első sajátosság, hogy Orbán Viktor és a Fidesz az állam és annak intézményei feletti uralom megragadására és megtartására törekedtek.
Olyan emberek lettek a fontos intézmények vezetői és középvezetői, akik jelenléte és száma elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy az adott intézmény Fidesz-kompatibilisebb legyen.
Az intézményekre vonatkozó törvények értelmezése mindig az ott dolgozó emberek feladata. Orbán arra jött rá, ha kicseréli az intézményeket vezető, azok működését meghatározó embereket, akkor az intézmény működése is megváltozik. Az Alkotmánybíróságot olyan emberekkel töltötték fel, akik Fidesz-kompatibilis módon értelmezték a jogszabályokat, Fidesz-komfortos módon értelmezték az Alkotmánybíróság szerepét egy demokráciában. Más intézményekkel is ez történt.
Orbán Viktor erős és hatásos politikus. Ez abból is látszik, hogy számos embert talált az ellenzéki építkezés során, akik a kinevezésük után Orbán-komfortos módon vezették a rájuk bízott intézményeket. Több száz és pár ezer ember úgy látja a világot, ahogyan Orbán Viktor. Szerintük a valódi igazságbeszéd forrása nem más, mint Orbán Viktor. Amikor bekerültek az adott intézménybe, akkor a Főnök szemlélete szerint igyekeztek végezni a dolgukat, értelmezni a jogszabályokat, meghozni a döntéseket. Az egyes vezetők aztán a saját feladatukról, a politikáról, az adott intézmény szerepéről kialakított véleményük szerint voltak az igazodási spektrum egyik végén fidesznyikek, míg a másikon azok, akik Orbán iránt érzett egyetértésük vagy csodálatuk mellett is megőrizték az adott intézmény politikai kurzustól való függetlenségét. Ez az egyes vezetőtől függött.
Sem az ellenzék, sem az EU nem tudta megragadni ennek a rendszernek a lényegét, s képtelen volt gátat szabni az orbáni uralom gyakorlásának. A diktatúrázás kitűnő kifejezés volt a támogatók összetartására, de semmilyen hatással nem volt a politikai elégedetlenség növelésére. Az Európai Unió, maga is intézmény lévén, nem írhatott arról dörgedelmet, hogy a köztévé szerkesztője milyen megjegyzésektől tartsa távol magát, hogy ne legyen a műsor Fidesz-párti.
A lelkes Orbán-hívőket ráadásul senki nem kényszerítette engedelmességre, ők maguktól is, civilként is Orbán Viktor támogatói voltak. A Fidesz-uralom lényege az volt, hogy olyan emberek kerüljenek meghatározó számban és pozícióban fontos helyekre, hogy Orbán-pártivá tehessék az adott intézményt.
Orbán Viktor gondolkodásával egyetérteni, világképét és világmagyarázatait elfogadni és magáénak vallani – nos, ez még senkit nem tesz antidemokratikussá. E világkép és gondolkodásmód érvényesítésének viszont nem volt gátja. Az ellenzék legyőzve és kipurcanva terült el, a demokrácia pedig végső soron a parlamenti többség irányítása alatt áll. A demokrácia vitathatatlan feltétele négy demokratikus választáson érvényesült.
Orbán gyakorlata és az általa támogatott emberek pozíciókba jutása a politikailag fontos helyeken kiirtotta a közintézmények semlegességének, pártatlanságának követelményét. Ez a folyamat azonban nem diktatúra, hanem maximum kollektív, sok emberre kiterjedő pszichózis. Azért, mert valaki önként korlátozza a gondolkodását, még senkit nem vontak kérdőre.
Miért szervesülhet az orbáni hatalmi nyomulás?
Magyarország a falak és a félelem országa. A valós történések és a képzelt korlátok országa. Ha valakit valahol egy munkahelyen politikai okokból elnyomnak vagy helyre tesznek, és ez informálisan kiderül, az ismeretségi körét alkotó tucatnyi emberben erősödik meg a felfogás, hogy „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Hogy az ellenállás csak rosszat szülhet. Ha egy főnök szóban utalgat a helytelen viselkedést követő büntetésre, abból senki nem csinál formális ügyet, így az atrocitást nem rögzítik. Később már csak szóbeszéd lesz: he said, she said, mondja az angol, kihasználva, hogy külön alakja van a nőnemnek és a hímnemnek. Ez ezt mondta, az azt mondta, nagyjából így lehet lefordítani. A kifejezés arra utal, hogy eldönthetetlen, ki mond igazat. A valódi történések így válnak megfoghatatlanná, felidézhetetlenné és rögzíthetetlenné. Nem racionalizálható, nem számszerűsíthető történetekké. Viszont a negatív hatás azonnal érvényesül. Az amerikaiak a sikersztorik befogadására érzékenyek, mi az elnyomástörténetekre. Történelmünk hatására minden magyar emberre erősen hatnak a csak hallomásból származó sztorik is. Az a gondolat, hogy leverik a törekvéseinket és nyomásgyakorlást alkalmaznak ellenünk, ez a gondolat már az elnyomás megtörténte előtt beparáztat mindenki. A lehetőség emlegetése, felvetése azonnal azt az érzést kelti, hogy az esemény már meg is történt, már itt az elnyomás, itt a diktatúra, húzzuk be a fülünket-farkunkat, csak a túlélésre koncentráljunk.
Orbán Viktor és a Fidesz politikai gyakorlata erre a hatásmechanizmusra épített. Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, írta Illyés Gyula.
Ezért válik Magyarország a képzelt falak országává. Orbán Viktornak vagy egy helyi fideszesnek elég volt csak utalnia arra, hogy megégetheti magát a rendetlen ember, azonnal mindenki meg is ijedt. Ha pedig egy-két embert tényleg kár, hátrány ér, akkor az egész társadalom rögtön azt gondolja: na ugye, nem szabad itt ugrálni. S amikor jön egy tényfeltáró, akkor ömlenek a vélemények arról, hogy mennyire nem szabad Magyarországon szabadnak lenni. Nem azt mondom, hogy ezek mindegyike képzelt riport – hanem azt mondom, hogy jelentős részük projektált, a valóságban nem megvalósult elnyomás. Orbán és a Fidesz a félelemkeltésben bizonyult mesternek – még pontosabban a projektálásban. Nem kell leszólni mindenhová: egy-két gyakorlati példa után mindenki tudja, mihez kell igazodni. Ez a folyamat olyan, mint egy néma diszkó, ahol mások viselkedéséből tudjuk, hogyan kell nekünk is viselkednünk ahhoz, hogy ne érjen minket hátrány. Még akkor sem, ha a mi fülhallgatónkban nem is szól a zene. Vagy klasszikus zenét hallgatunk valójában. Viszont a szabályt hozók azt látják, az a viselkedés érvényesül, amit őt akartak kikényszeríteni.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem történtek represszív intézkedések. De nem kellett sok ahhoz, hogy a többség azonnal úgy érzékelje, mindenütt a politikai elnyomás érvényesül. A Soros Györgytől a migránsokon át az ukránokig ívelő ellenségkeresés mindig színpadra állította a Fidesz-elnyomás képét is. A Fidesz akarta is, hogy az emberek tudatában erősödjön az elnyomás érzete.
Én nem az érzetet vitatom. Azt emelem ki, hogy
Talált olyan hívőket, akik szívesen viselkedtek úgy, hogy mindenkinek elmenjen a kedve a helytelen viselkedéstől. Azt sem vitatom, hogy az Orbán-uralom hatása beszédaktusok során hatott. Emberek kimondtak dolgokat. Fenyegettek. Pszichológiai befolyásolást alkalmaztak. Anyagi retorziókat alkalmaztak. Kirúgtak embereket a munkahelyükről, hogy másoknak eszébe ne jusson rebellisként viselkedni. Megakadályozták, hogy az orbáni uralmat kétségbe vonó vagy azt figyelmen kívül hagyó emberek egy része közpénzt kapjon munkája elvégzéséhez. A lelki hatás nem csak egy közös tudaton keresztül, magától hatott, segítették azt a való világban megvalósuló elnyomó cselekedetek is.
Ezt a pszichológiai hatáskeltést azonban nehéz bizonyítani és diktatúraként beállítani. A politikai rendszerről szóló irodalmat és gondolkodást nem írta felül ez az élmény és Orbán / a Fidesz gyakorlata. Ezért pergett le róluk minden diktatúrára vonatkozó megjegyzés. A diktatúra ugyanis jól megragadható intézményi sajátosságokkal írható le. A tudati befolyásolás pedig nem tartozik ide.
Természetesen, ha Magyarországon másfajta tudattal, elvárásokkal rendelkeznek az emberek, akkor mindaz, amit az uralom gyakorlásáról leírtam, nem csak feltűnt volna, de ellenállásra, politikai ellenerő támogatására, szervezésére ösztökélte volna az embereket. De a magyar emberek nem rendelkeznek ilyenfajta tudattal, ilyen érzékenységgel – legalábbis nem elegen ahhoz, hogy a jól alkalmazott Orbán-infúziókat elég számú ember ellenezze és hatékonyan ellenálljon neki.
Miért Magyar Péter lett a befutó?
Ebből a gondolatmenetből tekintve
amely felnyitotta a szemét. Ő tehát eggyel ellenállóbb volt, mint mindenki más, aki nem volt képes a bénultságából kiszabadulni. Ezért vált követendő emberré, politikussá. Paradox módon éppen a NER-be való beágyazottsága tette őt kivételessé, hiszen, aki onnan ki tudja magát szabadítani, képes legyűrni az orbáni kötőanyagot, az nem mindennapi adottságokkal rendelkezik. Így alakul át egy alkalmi szökevény a NER-t szétzúzni képes Herkulessé. Még a győzelem előtt, már a választási kampány során is.
És akkor mi van, ha nem volt diktatúra?
Ha nem volt diktatúra, akkor az ellenzéki pártok és politikusok nem voltak korlátozva az Orbán-uralom megdöntésében. Akkor akár nyerhettek is volna a választásokon.
Ami csak azért lehetett hatásos, mert az ellenzéki szavazók elhitték, hogy egy diktatúrában élnek, ahol úgysem lehet legyőzni Orbánt. Ha ez igaz, akkor Orbán sikerének a kulcsa nem a gátlástalansága volt, hanem az, hogy befolyásolni tudta a választók gondolkodását. Azt, hogy a saját, a szabadság megvalósítására vonatkozó lehetőségeiket hogyan látták.
Ha ezt valaki végiggondolja, akkor a diktatúra / autoriter uralom / nem demokratikus kormányzás / a befolyásolási képesség nem az Orbán-démon eredménye, hanem a választók szabadsághiányos gondolkodásának a következménye. Ha ez megmarad, bármikor jöhetnek újabb jó pszichológiai érzékkel megáldott Befolyásolók, akik uralmuk megvalósítása érdekében megbabonázzák majd a magyar választókat. Ennek feldolgozása a legfontosabb feladat. Orbán Viktor uralma csak az apropót biztosítja ehhez. A diktatúrázás nem megnyitja, hanem elzárja a megismerés kapuját.
Végül
A választási eredmények magukért beszélnek. Az orbáni, fideszes uralom megszűnt. Végül valaki, mindegy is, hogy kicsoda, megtörte az orbáni varázst. Azt a varázst, amelyet csak a „diktatúra” szó állandó ismételgetésével tudott értelmezni az Orbánnal szemben álló választó.
A tanulságok és finomságok feldolgozása, az orbáni-fideszes uralom értelmezése idejét múlttá vált. Elmúlt, véget ért.
Azoknak, akik a szabadság élményfürdőjében jól érzik magukat, nem jut majd eszébe, hogy a „diktatúra” szó alkalmazása nem erősítette a szabadságukat, hanem kiszolgáltatottabbá tette őket a demokráciát meghekkelni akaró politikusokkal és politikai erőkkel szemben.
Borítókép: Résztvevők a Tisza Párt eredményváró rendezvényén az országgyűlési választásokat követően a budapesti Batthyány téren 2026. április 12-én / fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Bejelentkezés