A diktatúrázásról

Ruff Bálint Lakner Zoltánnal karöltve a Magyar Hang egyik lapszámában egy kétoldalas interjút azzal a kijelentéssel fűszerezett meg, hogy biztos benne, Orbán Viktor akkor sem engedi át az ország irányítását, ha veszít vagy veszítene a parlamenti választáson.

Kijelentése, kijelentésük nem a későbbiek fényében, Ruff nemrég megtörtént miniszteri jelölése miatt érdekes, hanem azért, mert mindketten az Orbán-ellenes politikai tábor nagy tiszteletnek örvendő képviselői voltak, akik saját intellektuális teljesítményük nyomán vívták ki maguknak a táborukban irántuk megnyilvánuló figyelmet és befolyást. Nem voltak egyedül, számos más ismert és tekintélyes ember is ugyanezt a véleményt fogalmazta meg.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is beállt a sorba, amikor egy héttel a választás előtt is úgy fogalmazott, hogy még az utolsó pillanatban is előállhat a Fidesz valamilyen, a választás elhalasztását lehetővé tevő ürüggyel.

Az ellenzék szószólói és politikusai nem reagáltak arra, hogy egy diktatúrában hogyan születhetett meg az ellenzék olyan arányú győzelme, amely április 12-én megvalósult. Senki nem reflektál arra a nyilvánvaló kérdésre, hogy a demokratikus választáson elszenvedett vereség fényében diktatúra, autoriter rendszer, spin-diktátorság vagy mi más volt Orbán Viktor uralma. S ha a demokráciát korlátozó rendszer volt, akkor hogyan győzhetett a szabad akarat, hogyan érvényesült a többségi elv.

Pedig a Fidesz kritikusai szerint semmi nem változott az áprilisi választás előtt. A Fidesz semmit nem változtatott a játékszabályokon. Az uralma azonban nem összeomlott egy politikai válság hatására, hanem egy demokratikus választáson cserélődtek ki az uralmat gyakorlók.

Milyen diktatúra az, amely működésében diktatúra, de a választások idején elveszti diktatúrajellegét, úgy, ahogy a közpénz vesztette el közpénzjellegét a Matolcsy-féle újraosztás idején?

Egy demokráciában a „diktatúra” a legnagyobb szitokszavak egyike, főleg egy olyan országban, amely...