A Fidesz győzelemre vitte a „nemzeti oldalt” – és ebbe bele is buktak

Az Országházban zajló pénteki pártközi egyeztetésen a Mi Hazánk javaslatára úgy döntöttek, hogy a képviselői eskütételre a Szent Korona előtt kerül sor, illetve az eseményen elhangzik a Székely himnusz is. A felvetéssel szemben senki sem emelt kifogást.

Az elmúlt napokban, illetve ezen a tárgyaláson is számos, gyakorlati szempontból jóval fontosabb dolog is szóba került, ám történelmi léptékben a legfontosabb mozzanat alighanem ez volt.

Képzeljük el ezt a javaslatot az Országgyűlés 2002-es alakuló ülésén. Valószínűleg elő sem került volna, vagy, ha néhány hardcore jobber KDNP-s felveti, még a fideszesek többsége sem állt volna mellé.

Amikor az első Orbán-kormány 2000 január elsején csupán csak átszállította a Szent Koronát a Parlamentbe (eskütétel szóba sem került mostanáig), a Heti Hetes és vele a fél ország ezen röhögött. Bármelyik, kicsit is nem fideszes társaságban tutira ülő poénnak számított, hogy Viktor azért vitte át a koronát, hogy néha kiosonjon és felpróbálja. A Székely himnuszt azon a szilveszteren még sokkal kevesebb társaságban énekelték, mint ma. A többség legfeljebb csak hallott róla, meghatározó véleményformáló értelmiségi körökben pedig „giccses műdalként” illett fintorogni rá.

Most, 2026 áprilisában pedig a Szent Korona – mint a népfelség elve alapján megválasztott új hatalom szimbolikus legitimációs támasztéka – és a Székely himnusz – mint az Erkel és Kölcsey szerzeményével szinte egyenrangú második nemzeti imádság – nemhogy botránykőnek, de vitaalapnak sem számít. Evidencia.

Ha majd 80-100 évvel később utódaink tanulni fogják a mögöttünk hagyott, számunkra nagyon is sűrű és tagolt, számukra már egybemosódó negyedszázadot, nem az lesz igazán érdekes, hogy mikor ki volt a miniszterelnök és milyen intézkedéseket hozott, ahogy mi sem nagyon olvashattunk ilyesmikről a tankönyveinkben a 20. század első felével kapcsolatban. Az lesz a fontos, hogy milyen folyamatok zajlottak a politikában és a társadalomban.

És ezek közül biztosan kiemelkedik

Az egykori periféria elfoglalta a centrumot. Ez jelentős mértékben (természetesen a Jobbik mellett) a Fidesz ellenzékben, majd 16 éven át kormányon követett politikájának eredménye. Történelemi horderejű győzelmet arattak – amelyet azonban nem ismertek fel, így aztán komoly szerepet játszott a bukásukban is. A nagyrészt saját maguk által gerjesztett folyamatot a végére ugyanis ők látták át a legkevésbé.

A kormánypárt kampány alatt következetesen „nemzeti oldalként” hivatkozott magára. Hogy ez nem csupán kommunikációs fogás volt, azt jól mutatja, hogy ez az önmeghatározás a vereség után sem változott, Orbán Viktor is ezt a kifejezést használta csütörtöki interjújában. Ezzel pályafutása egyik legnagyobb tévedéséhez, bukásának egyik fontos okához ragaszkodik.

Ennek

A Fidesz-közeli kutatóintézetek erre már számos magyarázatot adtak. Ha azt feltételezzük, hogy nem hazudtak szándékosan a nyilvánosságnak, vagy akár saját megbízóiknak is (ameddig erre világos bizonyíték nincs, ebből kell kiindulnunk), akkor valamit rettenetesen benéztek. Hogy mit, arra Deák Dániel adta meg az egyik lehetséges választ a Partizánban. A fideszes közvélemény egyik kedvenc influenszer-elemzője elmondta: a kutatások során azokat a válaszadókat, akik a kormány kommunikációjának és önmagáról alkotott képének legfontosabb elemeivel egyetértettek, a fideszes szavazók közé sorolták be. Ennél nagyobbat pedig aligha tévedhettek volna.

A tömeges migráció megfékezésével, a háborúból való kimaradással, Kijev uniós tagságának, úgy általában Brüsszel Ukrajna-politikájának elutasításával, az EU általános kritikájával, a családtámogatási rendszerrel vagy épp a határon túli magyarok támogatásával ugyanis nagyon sokan egyetértenek, akik végül nem a Fideszre, vagy akár egyenesen a Tiszára voksoltak.

Ezek kétségtelenül konzervatív, patrióta és szuverenista állásfoglalások, a „nemzeti oldal” sarkpontjai. Csakhogy ez

Részben azért, mert jelentős jobboldali érzelmű tömegeket idegenített el magától, részben azért, mert az elmúlt 10-15 évben sokan váltak alapvetően jobboldalivá – még ha ez sokszor nem is tudatosodik bennük. Van, aki ezzel fideszessé is vált, de sokan egyáltalán nem.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy elkövették azt a két hibát, amelyet a közéletben bármilyen szerepben mozgó ember soha nem engedhet meg magának: elhitték a saját kommunikációjukat, és készpénznek vették, hogy ezt mindenki más is elhiszi. Addig mantrázták a „baloldali ellenzék” eposzi jelzős szerkezetét, míg maguk is tisztán balosnak, liberálisnak látták a Tiszát. Sőt, úgy érezték, hogy e vélekedésüket az egész ország osztja. Márpedig, ha mindenki baloldalinak gondolja Magyar Péteréket, akkor nyilván egyetlen jobbos sem szavaz rájuk.

Teljesen mindegy, ki mit gondol arról, hogy az új kormánypárt szerinte valójában milyen, mit titkolnak vagy mi derülhet még ki róluk. Ezt kommunikációs termékként el lehet adni, de tudásként ócska bóvli. A fideszes politikusoknak, tanácsadóknak és elemzőknek azt kellett volna érteniük, milyennek látják az emberek a Tiszát – vagy éppen őket. Meg úgy általában a hazájukat és a nagyvilágot.

A Fidesz és környéke ebben vallott kudarcot. Mégpedig mindenekelőtt azért, mert megszokták, hogy az általuk rajzolt koordinátarendszert a társadalom nagy többsége is magáévá teszi, és el is helyezi saját magát abban. Ha az ellenzék az ő valóságukban „baloldali”, akkor a balosok rájuk szavaznak, a többiek meg nem. A magyar társadalom nagy része kilépett a Fidesz-univerzumból, amelynek megalkotói már nem láttak túl annak határain. És amely már nem fedte le az országot, őket viszont elzárta az ország népétől.

És ahogyan ez már nem jelentette a Fidesz, úgy most nem jelenti a Tisza kizárólagos bázisát sem. A pártoknak muszáj lesz ezen osztozkodni.

Ha nem változtatnak kudarcos alapállásukon, ennek az új helyzetnek két nagy vesztese lesz: a Fidesz, amely még mindig nem érti, hogy ez a konszenzus jóval túlterjed saját határain, és a balos-liberális értelmiség, amely kimaradt az új közmegegyezésből. Mélyen megértem azokat – és őszinte leszek, részben osztozom is érzéseikben –, akik kaján mosollyal szemlélik az állítólagos új oktatási miniszter személye körüli progresszív háborgást. Ám, ez annak a jele, hogy ők legalább kezdik megérteni, hogy mit néztek be eddig. A volt kormányfő és párttársainak nyilatkozatai viszont arra utalnak, hogy ők még e keserű felismerés előtt állnak.

Borítókép: Az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalás résztvevői az Országházban 2026. április 17-én / fotó: MTI/Hegedüs Róbert