Mi inspirál majd költőt és írót, akit eddig az elnyomás inspirált? Milyen gyorsan kell majd kihúznia az előadásából az eddigi ellenzéki poénokat az eddig ellenzéki humoristának? Vajon halljuk-e még egy ideig a koncerteken a „Mocskos Fidesz!” rigmusokat?

Csak az a biztos, hogy itt fogunk élni, a legtöbben legalábbis maradunk. A legtöbben itt fognak maradni azok közül is, akik ünnepélyesen megfogadták, hogy ha megint Orbánt választja a nép, már másnap elhúznak innen. A választás után jó lenne majd olyan semmiségekről beszélgetni, hogy plázát vagy vásárcsarnokot szeretnénk-e a lakóhelyünk mellé.

A Red Hot Chili Peppers felemelkedése: Testvérünk, Hillel című dokumentumfilm a címében és az alcímében jelzi, hogy mennyit vállal: a banda sikereinek előzményeit meséli el, egyben emléket állít a klasszikus felállás gitárosának.

Krakkó régi zsidónegyedében, Kazimierzben luxushotelt tervez építeni a Da Silva House nevű ingatlankezelő cég. A hétvégén a helyi lakosok és kisvállalkozások tüntettek a kisajátítások és a kilakoltatások ellen. De miért lenne érdekes ez a hír bárkinek, aki életében nem járt a Visztula partján, vagy ha mégis Krakkóba készül, akkor is legfeljebb a főteret és a várat nézné meg?

Közeledik az idő, amikor néhány másodpercet a szavazófülke magányában töltve fontos döntést hozhatunk közös hazánkról és közös jövőnkről. Ezt a közhelyet a következő hónapokban is gyakran halljuk majd, de talán többet kellene beszélnünk arról a sokkal pusztítóbb magányról, ami a szavazófülkébe lépés előtt és után vár ránk.

Amikor éppen a felháborodások szezonját éljük, akkor azok is felháborodnak az aktuális felháborodnivalón, akiket a felháborodásszezonon kívül egyáltalán nem foglalkoztat a saját kis világukon kívüli más életformák létezése.

Budapestről viszonylag könnyű eljutni Prágába, esetleg Brnóba vagy más cseh kisvárosokba, ahol a sör a hétköznapi élet természetes része. A sörfőzésnek, a sörcsapolásnak, de még a sörivásnak kultúrája van, sőt művészete, és a csehek ezt kivételesen magas színvonalon űzik.

Ha valaki a mértéktelen vedelés helyett a kirándulást, a pingpongot vagy a társasjátékot választja, az nagyon is rendben van, főleg, ha mindez nem jár együtt a vendéglátás elmélyülő válságával. A kocsmák eltűnése ugyanis nem jelenti automatikusan az alkoholizmus visszaszorulását.

A lengyel Ziemowit Szczerek Hetes című regénye tele van váratlan fordulatokkal és apokaliptikus rémálmokkal, könyörtelen öniróniával és gyilkos humorral, és mi, magyarok is magunkra ismerhetünk benne. Kritika és villáminterjú.

Kegyetlennek szánt, de ügyetlen kapitalizmus- és médiakritika Stefan Komandarev filmje. A történet egy bolgár kisvárosban játszódik a Covid-járvány idején, főszereplője pedig egy középkorú varrónő, akit azzal vádolnak meg, hogy ő terjesztette el a munkahelyén a gyilkos kórt.

A Miskolcról alkotott kép sokak fejében még ma is szürkébb a valóságnál, pedig aki veszi a fáradtságot, hogy elutazzon oda, már nem a rendszerváltás utáni kilátástalanságot fogja tapasztalni. Ott van például a CineFest Nemzetközi Filmfesztivál sok kísérőprogrammal, és ha az ember beszélget a helyiekkel, még színesebb képet kaphat a városról, felfedezhet például olyan helyeket, amiket magától nem biztos, hogy megtalálna.

A miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 11-én mutatták be a Fesztiválország című, a hazai fesztiválkultúra bő három évtizedét feldolgozó dokumentumfilmet, amelyet országosan szeptember 18-ától vetítenek majd a mozikban.

Szerintem nem. Persze, fontos, de akadnak fontosabb kérdések is. Nem az éppen regnáló kormány és a kiépült rendszer minden bajunk forrása, ahogy az új kihívó megjelenésének sincs túl nagy jelentősége – nem ő jelenti a legnagyobb veszélyt a fennálló rendre, ha az egyik oldalról nézzük, és nem ő hozza el a megváltást, ha a másikról. De képesek vagyunk-e több oldalról nézni a dolgot?

A volt jugoszláv tagállamok közül Montenegró és Macedónia van a legmesszebb tőlünk, de előbbi már a magyarok körében is felkapott, és utóbbi sem teljesen ismeretlen. Montenegróban a főváros, Podgorica mellett a tengerparti Budvát és Kotort vettem célba, Macedóniában pedig igazi csemegék vártak rám: Szkopjét, Ohridot és Bitolát néztem meg.

Ha Szerbia, akkor nekünk, magyaroknak kötelező ellátogatni a Vajdaságba, legalább Szabadkára és Újvidékre. Persze kihagyhatatlan Belgrád is, az ínyenceknek meg ott van például Niš. Aki pedig Bosznia-Hercegovinában jár, legalább Szarajevóba és Mostarba látogasson el.

Amikor először készültem Horvátországba, nem értem be azzal, hogy végig ugyanazon az üdülőhelyen pancsoljak a tengerben és élvezzem a napsütést: azt terveztem, hogy vonattal és busszal utazva, hátizsákkal jutok el a lehető legtöbb helyre, érintve Zágrábot, Pulát, Fiumét, Zadart, Splitet és Dubrovnikot, és útközben bekerült a tervbe Rovinj, Krk, Korčula, később pedig megnéztem a Plitvicei-tavakat is.

A Balkánt az utóbbi néhány évben szerettem meg, annyira, hogy azóta igyekszem minden nyáron eljutni oda, és a lehető legkevesebb pénzből a lehető legtöbb helyet útba ejteni. De hol kezdődik a Balkán? A majdnem osztrák Szlovénia még oda tartozik? És ha igen, akkor esetleg oda tartozik a kicsit osztrák, kicsit szlovén Trieszt is?

Bulgária Fekete-tengeri partvidéke olcsóbb az Adriánál, de a Balatonnál sem drágább, sőt. A legtöbb partszakaszon hasonlóak a szabadstrandok, mint a Balkán-félsziget nyugati oldalán, viszonylag kevés szolgáltatással, elvétve egy-egy öltözőfülkével, a forgalmasabb helyeken büfékkel, éttermekkel, és szinte végig finom szemcsés homokkal és tiszta vízzel. Képes útinapló ezúttal Burgaszból, Neszebarból, Várnából, és a régi bolgár fővárosból, Veliko Tarnovóból.

Bulgáriát az Unió legszegényebb tagállamaként szokás emlegetni, viszont a tervek szerint jövőre bevezetik náluk az eurót. Az ország tele van remek kirándulóhelyekkel, sokszínű, a nyugati, az egykori szocialista és a régi török hatásokat is magukon viselő városokkal, és nem mellesleg egy gyönyörű tengerparttal, a bolgár konyha meg kimondottan izgalmas. Képes útinapló Szófiából és Plovdivból.

Mást jelent ma a rock and roll, mint amit abban a korszakban jelentett, amiből ezek a srácok inspirálódtak. Ha viszont minden úgy lenne, mint régen, akkor új zenekarok sem alakulnának, és nem reflektálhatnának a jelenre úgy, ahogy a Fontaines D.C. teszi. Nem énekelhetné Grian Chatten, hogy „I don’t feel anything in the modern world”, ahogy azt sem, hogy „life ain’t always empty”.

A Romokból című, a fővárosi bulinegyed kialakulásának előzményeit, ezredforduló utáni virágzását és újabb kori kihívásait egyaránt bemutató dokumentumfilm kapcsán elmerenghetünk rajta, miként falta fel gyermekeit a romkocsma-forradalom.

Tizenöt éve pontosan úgy gondolkodunk, úgy szeretünk és úgy gyűlölünk, úgy rajongunk és úgy közösítünk ki, úgy hagyjuk hergelni magunkat és úgy hergelünk másokat, hogy azzal tökéletesen belesimulunk a rendszerbe.

Napközben óránként indulnak vonatok a Keletiből Bécsbe, összesen tizenhat járat, és kevesebb mint három óra az út. Megéri rászánni pár napot, akár egy kiállítás képeiben, akár az éjszakai életben szeretne elmerülni az ember.