Hallgasd meg!
Közeledik az idő, amikor néhány másodpercet a szavazófülke magányában töltve fontos döntést hozhatunk közös hazánkról és közös jövőnkről. Ahogy négyévente újra és újra, úgy idén, 2026 telének végén és kora tavaszán is gyakran halljuk majd ezt a közhelyet, de helyette talán érdemes lenne jóval többet beszélnünk arról a sokkal pusztítóbb magányról, ami a szavazófülkébe lépés előtt és után vár ránk.
Megint törölt egy ismerősöm a Facebook-ismerősei közül. Magát a törlést túlélem valahogy, az ilyesmi sokunkkal és sokszor előfordul. Egyébként pontosítanom kellene, és valahogy úgy fogalmazni, hogy egy volt ismerősöm, annak viszont semmi értelme. Hiszen továbbra is ismerjük egymást azokkal, akik egyik napról a másikra semmibe vesznek. Továbbra is felismerjük egymást arcról, ha szerencsétlenségünkre összefutunk a villamoson, a piacon, egy könyvbemutatón vagy egy sörözőben. Továbbra is emlékszünk egymás nevére, még ha próbáljuk is törölni az emlékezetünkből azt a gyűlöletes nevet. Rosszabb esetben emlékszünk az egykori közös dolgainkra is, az úgynevezett közös projektekre, ha voltak ilyenek, arra, hogy egy korábbi munkahelyünkön, egy konferencián vagy egy házibulin találkoztunk-e először, hogy tegeztük vagy magáztuk-e egymást, és hogy szimpatikus volt-e elsőre, vagy már akkor is sejtettük róla, hogy egy erkölcsi hulladék.
*
Ha nem a közösséginek nevezett oldalakon élnénk a mindennapjainkat, akkor a törlés gesztusa valami olyasmit jelentene, hogy az illető törli a számomat a telefonkönyvéből, nem fogadja a hívásaimat (mondjuk amúgy sem hívnám fel azt a rohadékot), nem válaszol az üzeneteimre (nincs is mire, nem üzengetek én egy ilyennek), súlyosabb esetben nem köszön az utcán (tökmindegy, mert én sem köszönök neki). A közös dolgok pedig az analóg világban sem tartottak örökké, szóval a digitális szférában is tekintsük őket múlandónak. Elmúlás közben pedig megbántunk embereket, megbántanak bennünket, veszteségeket szenvedünk el, és mindezt el kell viselni. És hát, valljuk be őszintén, nem lehet mindig mindenkivel jóban lenni. Egyszerűen nem egészséges.
Nem lehetsz jóban az összes harmadfokú unokatestvéreddel, főleg ha sokan vagytok, és szerény örökségen kell osztozni. Abba meg aztán bele se gondoljunk, hogy valamelyikük esetleg DK-aktivista – jobb az ilyesmiről nem tudni. Nem lehetsz örökké jóban az összes volt osztálytársaddal, pláne, ha valami trauma ért a diákéveid alatt. Szinte biztosan volt közöttük olyan...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.