Nefelejcs Gergő
Megeszi-e a maradék szabad internetet a mesterséges intelligencia?
A Google aktuális húzása után a felhasználók kereséskor egy robottal fognak kapcsolatba lépni, ami nem hiteles forrásokat ad egy-egy kérdésre vagy keresésre, hanem helyette helyben generál egy választ, amit a találatok alapján relevánsnak vél a témában.
Fesztiválok krízisben: az utolsó hangos dal?
A múlt héten két fesztivál, a Bánkitó és a Kolorádó szervezői is bejelentették, hogy idén lehet őket látogatni utoljára. Bár az okok eltérnek, ezzel folytatódik az a VOLT és a Balaton Sound megszűnésével pár éve kezdődő szomorú sorminta, miszerint a magyar zeneipart is kezdi felőrölni a Covid utáni gazdasági válság.
Irán lesz az új Irak? Hont, Gavra és Nefelejcs az ÁsottShalomban
Az ÁsottShalom legfrissebb adásában Hont András szokásához híven az ÖT két munkatársát látja vendégül. Ezúttal Gavra Gábor felelős szerkesztővel, és az Öt.hu állandó szerzőjével, Nefelejcs Gergővel vesézik ki a közel-keleti, illetve a józsefvárosi történéseket.
Péntek hajnalban megvalósult az amerikai neokonok húsz éve dédelgetett álma: Izrael megtámadta Iránt, kitört a háború. Jellemző, ha, mondjuk, Oroszország művelt volna hasonlót Ukrajnában, akkor attól lenne hangos a sajtó, hogy ez egy nemzetközi jogot sértő terrorcselekmény.
Ki az, aki tehetne valamit azért, hogy Budapest utcáin nyáron létezni lehessen, ne pedig tükörtojást sütni az utcabútoron vagy egy kocsi motorháztetején? Lenne ugyanis kézzelfogható, ha úgy tetszik helyi szintű sebtapasz megoldása ennek, jelesül az, hogy telepítsenek, ültessenek több fát a városban.
A Vittula bezárása mint millenniál búcsúbuli
A Vittula bezárásával nem csak egy kocsmát, hanem egy korszakot siratunk. Az X-generáció és a millenniálok alternatív színterének korszakát. Úgy tűnik, felkapcsolták a villanyt, hogy eddig tartott a diszkó, gyerekek.
Ceterum censeo: államosítsuk az oligarchiát
Az az érvelés, hogy az állam rossz gazda, mostanra csak egy fügefalevél arra, hogy ugyan már, a mi zsebünkben jobb kezekben lesz, mint azokéban.
„Megyünk vissza a feudalizmusba, csak most már villanyárammal”
Elindult az Öt YouTube csatornájának legújabb műsora, az ÁsottShalom. Az első adásban Hont András az Öt.hu két, egymástól világnézetileg meglehetősen távol álló szerzőjével, Megadja Gáborral és Nefelejcs Gergővel beszélgetett.
Az AI-dömping elérte Magyarországot, és a magyar politikusokat is
A magyar internet egyre inkább tele van AI-generált szeméttel, a magyar politikai osztályt pedig rég rabul ejtette az internetes népszerűség vágya.
Megszületett az „álellenzéki fideszbérenc” archetípusa, mert sok bűnt elnéznek az ellenzéki oldalon, de a fideszességet nem, így annak a vádja is már hatékony szégyenbillog.
A troll-konzervatív korszellem víziója egyre inkább arra szűkül, hogy mindegy, csak visítsanak a libernyákok: a jobbról indított kihívásra a jobboldali rendszer jobbra tolódással válaszol. És nem kevésbé tragikomikus az se, ahogy az ellenzék erre a helyzetre reagál.
Az algoritmikus őrület, ami beszippantotta a politizáló közvéleményt
Az elfogadható és elfogadhatatlan vélemények nem azon dőlnek el egy-egy tábor számára, hogy mi a tartalmuk, hanem hogy a hierarchia csúcsán lévő politikai- és közéleti szereplők által diktált irányvonaltól mennyire térnek el.
Na de ez mégsem Amerika: indul a drogok elleni háború a félperiférián
Kezdődhet a matek, hogy hány bevitt fogyasztó és díler mennyi szavazatot hoz majd jövőre.
Covid 5 – hírlevél-különkiadással jövünk a kijárási korlátozások bejelentésének évfordulóján
Terjedelmes interjút készítettünk Letoha Tamás kutatórvossal, de a ma délután érkező hírlevelünkbe írt Hont András, Megadja Gábor, Nefelejcs Gergő, és beszélünk arról is, milyen hatással voltak a korlátozások a kulturális életre.
Ki fogadott volna arra akárcsak egy-két évvel ezelőtt, hogy a Fidesz betiltja a Pride-ot? Hát arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezére és holdudvara ezt úgy minősíti, mint gumicsontot, meg taposóaknát, amire nem szabad rálépni?
Minden társadalmi réteg máshogy bódítja magát, máshogy károsítja meg önmagát és a közösségét. A mintapolgár például kávézik, de feszt.
Mesterséges intelligencia: Elon Musk vagy a zuhanó kés vár a kormányra?
Magyarországnak pont akkor lett MI-ügyi kormánybiztosa, amikor a felhők már egyre komorabbak minden idők legnagyobb tőzsdei nyomulása fölött.

