„A punk nem halt meg, csak felment LinkedInre” – szólt a válasz arra a kérdésre, hogy miért halt ki a magyar punk legaktívabb internetes felülete, a legendás Punkportál. Bár mintha lennének még utolsó mohikánok, akik posztolgatnak, valaki meg nyilván a szerverdíjat is fizeti, hogy ne legyen az egész az enyészeté, a punkjaink ma már inkább a Facebook–Instagram tengelyen tartózkodnak, meg a jól behatárolható szórakozóhelyeiken, ha nem közterületen isznak, mert a szegény ember ezt teheti meg.
Sok tintát pazaroltak már el az évtizedek alatt, hogy megválaszolják az emberek azt a kérdést, tulajdonképpen mit is jelent punknak lenni, vagy arra, hogy ki az igazán igazi punk. Ez persze sosem volt tudományos diskurzus, vérbeli utcakultúráról lévén szó, a tudás szájhagyomány útján terjed, és mindenki a saját renoméját építi így vagy úgy. Mert míg közelről nézve a punk-színtérbe azért lehetett beleszeretni, mert a felszínen ugyan mérges emberek mérges zenére mérgesen püfölik egymást, az egész mélyén azért kiviláglik, hogy a legtöbben nem viccből vagy véletlenül keveredtek bele, hanem a válogatott módon sanyarú sorsok (divatosan szólva: traumák) kollektív, művészi feldolgozásáról van szó, melynek inherens része a társadalom és a fogyasztói kultúra (leánykori nevén a kapitalizmus) kritikája.
Aztán persze mérges emberek mérges zenére mérgesen püfölik egymást, mert mégis csak az a legjobb buli a világon.
Ebből persze aztán csakhamar identitáskérdés lesz, mely szerint tulajdonképpen ki is mondhatja magát punknak, ki tartozik bele és ki nem, mi alapján húzzuk meg a határt – ami aztán egész tragikomikus vitákba szokott volt torkollni. Mert míg Nyugaton a punk magától értetődően volt többnyire radikálisan baloldali, addig a keleti blokkban – köszönhetően annak, hogy kik jutottak hozzá a csempészett kazettákhoz, és hogy ők hol álltak a társadalmi ranglétrán – azért sokkal erőteljesebb volt a radikális jobboldal jelenléte, a baloldal pedig inkább liberalizmust jelentett (ha nem nihilizmust).
Ez persze nem elválasztható attól sem, hogy nyugaton a kapitalista rendszer ellen lázadtak, nálunk meg Kádárék dögunalma ellen, így a vektorok másfelé álltak. De hát pont ezért lényeglátó a linkedines komment: a sok sanyarú sors között azért nehéz nem észrevenni, hogy a mi színtereinkben sokan csak hétvégente öltöznek be szegénynek, és másutt nem gyakori, hogy egyetemi tanszékkel rendelkező...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.

Hallgasd meg!