Digitális vudu

A nyáron szürreális élményben volt részem: békésen kártyázunk a családdal vidéken, a háttérben megy a tévé, a YouTube-ról szól a zene, ahogy az lenni szokott. Azt már megszoktuk, hogy ilyenkor belerondít az idillbe egy-egy reklám, de azon én is megrökönyödtem, amint egy AI-generált Magyar Péter egy csónakban evezve magyaráz. Nem bírom már, állandóan ezt a szart adják – mondta keresztanyám, ami a lakossági leképződése annak, hogy mégis hány száz millió forintot szórt el az Apáti Bence-féle Nemzeti Ellenállás Mozgalom az AI-generált „műveik” terjesztésére.

Ugyanott később a délutáni csendespihenőnél a tévéből már egy AI-generált hang olvas fel egy nyomasztó, AI-generált true crime történetet. A sztorinak se füle, se farka, nem különösebben érdekes, a robothang pedig nem bír a magyar nyelvvel, furcsán töri vagy rosszul ejti a szavakat. Hazafelé a metrón, a busz- és villamosmegállókban pedig egyre több AI-generált plakátot látok, hogy aztán a nyár vége abba torkolljon, hogy az ARC kiállítás AI-képein szörnyülködjek, majd a Jóvanezígy megvádolja a győztes Gézamalacot azzal, hogy az AI-generáltnak tűnő képe AI-generált, amit az alkotó kikér magának.

Ezen a ponton elszégyellem magam, hogy a tech-szektorban dolgozom, és hogy miért nem léptem valami becsületesebb pályára, mint mondjuk a kasszafúrás.

Aztán eszembe jut, hogy azért nem, mert már digitalizáltuk azt is, a képernyő előtt görnyedve ennek is odaveszett már a romantikája.

Most persze megy az adok-kapok, hogy mennyire etikus politikusok (és politikai influencerek, meg a mémoldalaik, meg a követőik) részéről AI-generált videókat csinálni az ellenfeleikről – pedig amit látunk, az csak amolyan természetes betetőzése a kommentekben terjedő suttogó propagandának meg a címlapokon süvítő rágalmaknak. A silányság nem melléktermék, hanem a lényeg maga, a helyességet számon kérni rajta pedig eléggé blőd, ha deklaráltan az a verseny, hogy ki tud mélyebbre menni és mélyebbre ütni.

Az AI deepfake mint politikai termék tulajdonképpen hosszú evolúciót tudhat maga mögött. Kezdetben vala a karikatúra, ami metaforikus volt és absztrakt, mégis oda tudott szúrni. Szidjuk, de egykor milliók olvasták a Ludas Matyit, és a mából visszanézve látszik, hogy a pártállami kötelezőkön túl volt benne valami nívó, ami azóta elveszett.

Aztán...