Éjszakai élet a Nyolcban: lehetséges-e, hogy mindenkinek jó legyen?

Budapest VIII. kerülete, a Józsefváros igazából két külön világ. Talán még inkább az, mint a többi. A belső része, a Palotanegyed már bőven integrálódott a turistás belvárosi vérkeringésbe, miközben a Körúton kívüli „Nyócnak” még mindig rossz a híre. Tény, hogy Józsefváros-külső még mindig a legszegényebb belső városrész, és a területén átfutó vasúti infrastruktúra, no meg a régi Ganz-gyár helyén működő kínai piac nem kifejezetten csalogatók, ám a rossz híre inkább abból fakad, hogy itt összpontosul Budapest hajléktalan-ellátása, és nem csak sok a romos ház, hanem rengeteg helyen laknak problémás, balhés szomszédok is. Ha nem egyenesen drogot osztanak. 

A kerület viszont őrült tempóban változik, a körúti részen szálloda-beruházások zajlanak, míg kijjebb sok üres telekre, régi ház helyére épült és épül jelenleg is új lakóépület vagy kollégium. Józsefvárosban ugyanis öt egyetem, az ELTE, az SZFE, a Pázmány, a Semmelweis és az NKE karai is megtalálhatók, illetve a Corvin-negyedre felhúztak egy üzleti negyedet, így a Nyócker az elmúlt évtizedben jelentősen átalakult és megfiatalodott, azaz javában zajlik a dzsentrifikáció.

Ez pedig kihat a negyed éjszakai életére is. 

Korábban a bulinegyed határa a Blaha Lujza tér volt, pontosabban a Corvin-tető és a Müszi, mert távolabb nem merészkedtek be az emberek. Ez egyrészt a kerület közbiztonságával kapcsolatos kételyek miatt volt, másrészt akkoriban még talán a Macskától eltekintve leginkább a Népszínház utca késdobálói jöttek számításba, ha valaki italméréseket keresett. Ehhez képest mostanra több éjszaka is nyitva tartó hely várja a szórakozni vágyókat, de a bulinegyedesedés problémája eddig elkerülni látszik a városrészt. 

Pedig itt is volt ebből félsz. Legutóbb épp a Turbina került be a hírekbe azzal, hogy zajproblémák miatt fel kellett függeszteniük egy időre a zenés rendezvényeket a nagyteremben, ám ez a diszkó léptékeiben amúgy is eltér a többi, frissen meghonosodott intézménytől – erről később még lesz szó.

Talán éppen a Corvin-tető sztorija mutatja meg, hogy az átalakulás milyen gyors is tud lenni. A népszerű szórakozóhelyet 2018-ban bezáratta az önkormányzat, miután egy razzián két (!) embert letartóztattak drogkereskedelemért, aztán többé nem is nyithattak már ki újra. 

Végül aztán maga az állam szállt be a kerület révén 300 millió forinttal az épület felújításába, hogy megújuljon a homlokzat, ha már a Blaha Lujza teret is felújítják. Új funkciója szerint a prémium turista- és vásárlóréteget célzó Time Out Market kap majd helyet benne, ami jelentős profilváltás ahhoz képest, hogy a teret eddig sokan csak „Budapest segglyukaként” emlegették.

Az első fecskék viszont már ennél korábban megjelentek Józsefvárosban. Az „áttörés” éve 2014 volt, amikor végre átadták a négyes metrót, melynek nyomán megújult a Rákóczi tér és a Köztársaság (újabban: II. János Pál Pápa) tér is, és ezzel egy időben beköltözött a kerületbe az Auróra és a Gólya, de közvetlenül előtte nyitott ki a Csiga Café is. Ekkor még egy minifesztivált is rendeztek, „A Nyolc az új Hét” címszóval. 
 

Ez utóbbi akkoriban némi morgásra adott okot, ugyanis e helyek alapvetően balos aktivista-művész közege számára a dzsentrifikáció szitokszó volt. Ennek ellenére már a felütés arról szólt, hogy a Hétker bohém életét nyújtsák ki a Nyóckerig, csak közben egy markánsabb civil-jótékonykodó vonal is legyen mindebben, mert itt azért mégiscsak előtérben vannak a szociális problémák, amikre figyelni és amikkel foglalkozni kell – és ez egyáltalán nem csak PR-fogásnak számított.

Mert bár ezek a helyek hamar népszerűek lettek, azért a Hétből kiszorulgató, bulizni vágyó ifjúságot inkább a frissen beindított Bartók-negyed szívta fel, ezzel mintegy cáfolva a tézist, hogy ez a réteg lusta utazni. 

Ez idő tájt többen próbálkoztak ugyan új helyek beindításával a Nyolcban, de ezek jellemzően tiszavirág-életűek voltak. A felfutás csak közvetlenül a Covid körül indult be igazán, párhuzamosan azzal, hogy a lakhatási árak szorításában a rossz hírű Nyócker hirtelen élhető alternatívává alakult e réteg számára. Ezek az emberek szeretnének gyalogtávra lenni a belvárostól, másrészt pedig, miután a Dürer kerttel együtt a Keleti blokkot is felszámolták, az onnan kiebrudalt művészek jó része a Józsefvárosba került át, mivel itt volt még szabad infrastruktúra próbatermekre és koncerthelyszínekre.

Az átalakulás a lezárások árnyékában előbb lassan zajlott, majd hirtelen felgyorsult.

Talán azért nem vert akkora port, mint más kerületekben, mert sokkal organikusabban fejlődött, tisztán piaci alapon, úgy, hogy magánvállalkozók bérelték ki (vagy vásárolták meg) a helyeket. A lépték is emberi: a legtöbb kocsma hétköznap éjfélkor (vagy egykor) bezár, befogadóképesség tekintetében messze a hetedik kerületi átlag alatt vannak, és fizikailag pont annyira vannak távol egymástól, hogy a helyek között átvonuló közönség ne egy nagy, hangos emberáradat legyen. A Nyóc híre miatt pedig egyáltalán nem annyira felkapott az egész, hogy túlpörgött legyen, igazi tömegjelenetekre csak akkor kerül sor, ha valami köztéri rendezvényt tartanak, olyat, mint a Józsefvárosi Jazzfesztivált, vagy a kerületi falunapként működő Kashmír Fesztet.

Így, míg a Csiga, az Auróra vagy a Gólya „régi motorosoknak” számítanak, azóta, az elmúlt években egy sor olyan új hely nyílt, amik sikeresen kialakították a saját kis kultközösségeiket. 
 

A Hintaló 2018-as nyitása előtt senki nem gondolta volna, hogy a kies, pusztulat Bacsó Béla utcában lehet tapast kínáló prémium koktélbárt üzemeltetni, ám az expat közönség ezt meghazudtolta. Jóformán állandó teltházzal fut a hely, és azóta a Bacsót is felújították, olyannyira, hogy a Népszínház sarkán új pizzéria üzemel kiülős terasszal, ott, ahol tavaly ilyenkor még építkezési kerítések és toi toi vécék fogadták az embert.

Ha beljebb haladunk, a Rákóczi tér környékének átalakulása is szembetűnő, hisz minden helynek terasza van, és lehet választani a cseh sörök (Bohémia), a jobb magyar borok (Borháló), és a hipszterek által kevert koktélok (Vatoz) közül. Talán itt a legjobban megfogható, hogy ide tényleg az a bohó réteg jár már, amely belakta a város többi „menő” részét is, így a klasszikus késdobálók zsánere helyett már abszolút rájuk szabják a kínálatot, pedig pár éve még kisebb szívrohamot lehetett okozni ebben a közegben (és ezen a környéken!) a Vaj árlistájával.
 

Innen egy köpésre áll a volt telefonközpontból kialakított Nyolcésfél, ami sok keleti blokkos menekült alkotó otthona. A földszinten most Teufel néven üzemel teraszos kocsma, míg az ötödik emeleten Ötésfél néven van egy műfüves focipályával (!) rendelkező, klasszikusabb szurkolói ivó, ami jó kontrasztot ad az N° space sznobelektronikai koncepciójával. De az egész épület tele van próbatermekkel, műhelyekkel meg irodákkal, így gyakorlatilag folyamatos a mozgás még úgy is, hogy a vendéglátórész éjfélkor lehúzza a rolót.

Az egész egyébként azért érdekes, mert míg a kétezres években a művészek fogtak össze (vesztükre) a kocsmárosokkal, hogy majd romkocsmát csinálnak egy elhagyott helyen (mint a Szimpla vagy a Tűzraktér), addig a Nyolcésfélnél már az izraeli befektető az, aki a vállalkozásoknak Inspirációs Övezet és Alkotótér néven ad ki üzlethelyiséget egy ipari épületben, ami felfogható a színtér professzionalizálódásaként is.

Vagy ha úgy tetszik: két gazdasági válsággal ezelőtt azért még ciki volt selloutolni, ám most már az anyagi szükség elsőbbségét még az alkotói közegekben is jobbára – vagy jobb híján, de – elismerik.
 

Ezt a történetet talán a Gólya sztoriján keresztül is le lehet követni. A vonalasan balos, szövetkezeti kocsma már úgy költözött az egykori Budapest TV épületébe, hogy tetemes összegű bankhitelt kellett felvenniük, és azon a ponton már akkora volt az üzem, hogy a radikális balos habitusból következő házfoglalás gyakorlatilag fel sem merült.

Ma a kommunista koszfészeknek tartott Gólya rendelkezik a kerület egyetlen skybarjával (!), már ha a tákolt tetőteraszt annak vesszük, és már csak a méretéből fakadóan is sokkal többfajta programot kell vinnie, mint ami csak a balos szubkultúrát érdekelné. Ám mégsem mindenáron a profitra megy: a közösségi hozzáállást jól jellemzi, hogy pár hete még lecsófőző versenyt is rendezett a szomszédságnak, akikkel külön munkacsoport tartja a kapcsolatot. 
 

Egy lakón kívül nem is nyomja fel őket senki a hatóságnál, és a terasz lakott területre néző részét is bezárják este 11-kor, hogy a hétvégén hajnal négyig verető közönség ne zavarja a lakókat.

Hasonlóan csavaros a Vajdahunyad utca 4. szám alatt működő Turbina életútja. Az épületben már a Kádár-rendszer alatt úttörőház üzemelt, ahol voltak koncertek meg táncstúdió, hogy aztán a rendszerváltás után a Menhely alapítvány csináljon belőle szállót. 2011-ben aztán Gondozó néven nyílt itt egy klasszikus romkocsma (benne az egyik első szabadulószobával, a ParaParkkal), ami aztán 2016-ban Bujdosó kertté alakult át. Később ez is a földbe állt, 2019-ben pedig némi lakossági megrökönyödésre Csete Manek Gábor és Papp László – akik a Toldit, a Kolorádót, a Lärmot, a Fogast, a Központot és a Telekom Electronic Beatset vitték/viszik – megnyitották a Turbinát.

Manek itt is kellően grandiózusat álmodott, pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve, világszínvonalú hangcuccal és az ehhez illő árszínvonallal – ami bizony szintlépés volt a kerületi szórakozóhelyek összefüggésében. Nem mellesleg azért is, mert éppen ez a fajta techno-bulizós közeg az elmúlt években már hozzászokott, hogy inkább kimegy valami ipartelepre, vagy akár a puszta közepére bulizni, erre nyílik egy ilyen monstrum a lakóövezet közepén, hajnalig tartó nyitvatartási engedéllyel. Ezért is megy az adok-kapok a mostani önkormányzattal, miközben az üzemeltetők már nem a bulinegyed rémei, hanem maguk az underground oligarchái.

A mostani Nyócban azonban mégis talán az az igazán érdekes, hogy kik és hogyan tudtak tekerni egyet az egykor volt romkocsma-koncepción, alkalmazkodva a kerület sajátos megkötéseihez.

Mint említettem már, az új közönség megjelenésével elkezdtek bezárogatni a klasszikus nyóckeres kocsmák, nemrég a Timi presszóra tették ki az eladó táblát. Úgy fest, már csak néhány ilyen egység tartja magát, olyanok, mint a Kedvenc söröző a Népszínházon, a Kis Práter a Barosson, vagy a Csendes a Visi Imre utcában. 

Egyelőre úgy fest, hogy ezek talán nem múlnak el teljesen nyomtalanul. A Kiss József utcai Zsír esetében a berendezést gyakorlatilag úgy, ahogy van, meghagyták, csak az itallapot, a kocsmárosokat és a vendégkört cserélték le, cserébe mindig valami népzenés őrület mentén pörög a hely folyamatosan teltházon. Még érdekesebb a 32-es söröző esete, amit a Fran Palermo zenekarból ismert Sajó Dani úgy vett meg, hogy helyhez nemes egyszerűséggel hozzácsapott egy galériás üzlethelyiséget, a Picit. Meghagyták a régi miliőt és személyzetet, miközben a hely hétvégenként megtelik fröccsöző hipszterekkel.
 

Ezeket követik még az olyan deklaráltan kedves helyek, mint a Nagyfuvaros utcai apró Susuka, vagy a Német utcában nyílt társasjátékozó, az Ignác, a nyúl. Ezek jól jelzik, hogy a reggelente stampózó alkoholisták helyett milyen társadalmi közeg lel egyre inkább otthonra a nyolcban.

De Józsefvárosba tömörül most már a budapesti DIY-színtér nagyja is. Egy sor olyan hely van, amelyek gyakorlatilag zártkörűen működnek adományalapon, különféle pincékben vagy telepeken eldugva, és izgalmas programokat kínálnak azoknak, akiknek van az ilyesmikre fülük, és nem fordulnak sarkon némi kosz láttán. Ők talán fel is horkannának, ha a fenti vállalkozásokkal említenénk őket egy lapon, mert utóbbiakat vezérfonalként a túlélés vitt a kerületbe. 

Ugyanakkor, ami a vendéglátóhelyek legújabb hullámát illeti, azért nem nehéz észrevenni, hogy az önkormányzat jóval nyitottabb a sétálóutcák létesítése (lásd még a Pikó-féle autósüldözést) és a teraszengedélyek lazább kezelése irányába, ez pedig jóval barátibb környezetet teremt most, mint amilyen a helyzet az előző kerületi vezetés alatt volt. 
 

A nyolcadik kerület éjszakai élete jelenleg még éppen emberi léptékű, az azonban kérdés, hogy a lakhatás további drágulása és a dzsentrifikáció milyen irányba tolja majd a folyamatokat. Egyelőre azok a yuppie-k, akik megengedhetik maguknak a home office-t, inkább mennek a városból kifelé, miközben a Covid-lezárások évei alatt szocializálódott generáció egy része már nem feltétlenül ezeket a helyeket és helyzeteket fogja keresni – így tán a buborék is lassabban fújódik fel.

Na, és persze lehet temérdek pénzt önteni a közterek kipofozásába. A Keleti pályaudvar környékén is látszott már, hogy mik ennek a határai – hát még a Blahánál. Ez a fajta zord külső azonban talán épp eléggé eltakarja a kerület külső részét a turisták és a rájuk szakosodott vállalkozók szeme elől ahhoz, hogy néhány évig fennmaradhasson ez az idillközeli állapot. Jelenleg a példa azt mutatja, hogy lehet „élni és élni hagyni” az éjszakai vendéglátás és a lakók viszonyában, ha a csillagok valamiféle szerencsés együttállása folytán a dolgok megfelelő léptékben és mértékkel történnek.

A szerző Margit-negyedről írt cikke itt található, a Vittula bezárásával és a romkocsmákkal foglalkozó írása pedig itt. 

Borítókép: A Gólya bejárata / fotó: Horváth Győző