A hét elején, ezúttal öltönyben, ismét tiszteletét tette Washingtonban Zelenszkij ukrán elnök. Ám a februári, botrányosra sikerült látogatása után most elkísérte őt az európai vezetőség és az orosz-ukrán háború rendezésére létrejött coalition of the willing krémje, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, illetve Mark Rutte NATO-főtitkár is. Kier Starmer brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Georgia Meloni olasz miniszterelnök, Friedrich Merz német kancellár mellett Alexander Stubb finn elnök is megjelent a Fehér Házban, egyrészt, hogy támogatásukról biztosítsák az ukrán elnököt, másrészt azért, hogy a nemzetközi diplomácia szintjén bizonyítsák hajlandóságukat az európai háború rendezésére.
A februári találkozóra jellemző erőfitogtatást, szükségtelen keménykedést és a megalázó személyeskedést amerikai részről a szívélyes fogadtatás és a mosolyok váltották fel, bár a korábban Zelenszkijt felkérdező riporter nem tudta levetkőzni lekezelő, atyáskodó stílusát, és megdicsérte az ukrán elnök öltönyét, mondván „hogy megváltozott”. Különös megközelítés ez egy háborús helyzet rendezésére összehívott találkozón. Persze mindez nem áll távol a Trump- (és Vance-) adminisztráció kommunikációs tempójától. Zelenszkij kérni jött, „hát alázkodjon meg”. Egyébként az európai vezetők jelenlétének egyik oka kétségtelenül Zelenszkij támogatása volt. Talán ezt a szélesebb társaságot, gondolták ők, nem tudja majd földbe döngölni Donald Trump és alelnöke.
Nagyon úgy tűnt azonban, hogy nem csak Zelenszkij járult hajbókolva a szabad nyugati világ vezéréhez. A dolgok rendezésére hajlandóságot mutató európai vezetők seregszemléjét figyelve nehéz eldönteni, hogy egyfajta erős diplomáciai fellépésnek, vagy inkább szánalmas könyörgésnek vagyunk-e a szemtanúi. Noha Macron francia elnök már régóta képvisel agresszívabb retorikát Putyin Oroszországával szemben, az országához mérhető európai hatalmak, különösen az Egyesült Királyság és Németország csak nemrég döbbent rá arra, hogy Putyin ellen az erős szavak mellett elrettentő potenciállal rendelkező fegyverkezésre is szükség van. Különösen úgy, hogy folyamatosan erősödik a szkepszis a NATO működésével kapcsolatban, melyet kisebb országok célzott bombázását és a periférián végrehajtott vadászgépakciókat leszámítva még nem igazán teszteltek.
Miközben ezek az országok együttesen komoly katonai erőt képviselnek, és jó részük az EU-nak is tagja, mintha mégsem bíznának kellő mértékben ezekben a szövetségi rendszerekben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy együtt jelentek meg – és tették mindezt Rutte és Von der Leyen társaságában. De milyen minőségében volt...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.
