Poéták kertje a nagyzoló Riviérán

Az út autóval, Budapesttől számolva, ezerháromszáz kilométer a szlovén Alpokon, az olaszországi Pó-síkságon és Liguria tartomány tenger feletti autópályáján haladva Dél-Franciaországig. A Riviérának nevezett szakaszon, úgy Genovától a francia Saint-Tropez-ig, Európában egyedülálló klíma uralkodik. A magas hegyek és a nagy víztömeg találkozása mediterrán-szubtrópusi éghajlatot eredményez, ahol a páratartalom nyáron folyamatosan hatvan-nyolcvan százalék között ingadozik, a hőmérséklet pedig ritkán emelkedik harminc fok fölé, télen ritkábban megy tíz fok alá.

Negyedjére vezettem le ezt az utat autóval, ami egyrészt a mazochizmusomról, a magyarországi és a nyugat-európai árak összevethetőségéről, másrészt a generációm csak azért se hozzáállásáról tanúskodik. Ezt az elmozdulást intenzitása miatt aligha tudnám nyaralásnak, mint inkább utazásnak nevezni, mert utóbbi során történik valami az emberrel. Előbbi nem is arra való, hogy az utazó megváltozzon tőle. Utóbbi pedig teljesen kiszámíthatatlan, kevésbé intenzitásában, mint inkább kulturális értelemben különbözik a hétköznapokból, és az ehhez hasonló útinaplók megírására sarkallja az embert. Sokadjára mentünk ugyanoda, valahogy mégis az idei út volt a legszebb és egyben a legfájdalmasabb. Ennek okai pedig totálisan véletlenszerűnek tűnnek.

A szűk kéthetes utazásból összesen negyven órán töltünk az autóban, így nem mehetek el a vezetői élmények mellett. Körülbelül két éve tavasszal, egy Zágrábba, illetve Ljubljanába vezető utam alkalmával sokkolt az M7-es állapota. A Balaton nyugati medencéjétől egészen a horvát határig olyan gödrökkel és bukkanókkal találkoztam, melyek semmiképpen nem az autópálya sebességéhez valók. Ezt ma újabb szentségelésre okot adó, de dicséretes, hat, nyolc, tíz kilométerekre lezárt, felújítás alatt álló szakaszok váltották fel. A szlovén, illetve a valamiért rossz hírű olasz autópályák viszont már kifogástalan aszfalttal vártak, melyeken helyenként olyan csendben szötyög alattunk az autó, hogy szinte észre sem vesszük. De ne legyek igazságtalan, legalább folyik a munka nálunk is.

A reggeli budapesti forgalom másfél órát vesz igénybe, az északi agglomerációból indulva, majd az autópálya lassítóin átvergődve nagyjából Ljubljanáig nem történik semmi. A Letenyénél leágazó M70-es bekötő és Muraszombat közötti szakasz igazi senkiföldje, ahol épp annyira köztes térben haladunk, mint amilyen köztes térben váltják egymást itteni települések, szlovén, poszt-jugoszláv vagy a Monarchia egykori városainak és falvainak nevei. Ljubljana körül mindig vagy dugó van, vagy zápor...