A tavalyi évben a látszólag csak furkósbotként alkalmazott, agresszív vámpolitika, valamint a széleskörű diplomáciai fellépések ad hoc-nak tűnő jellege, majd az elmúlt hetekben Donald Trump iráni háború ügyében tanúsított, hasonlóan csapongó magatartása kapcsán nem halogatható tovább a kérdés, hogy mégis mi a viszonya a jelenlegi amerikai elnöknek az ország konzervatív politikai hagyományaihoz. Különös tekintettel arra, hogy
A MAGA-tábor komoly hatalomtechnikai teljesítménye, mely a társadalom alapjait érintő változásokat nem igazán tud(ott) elindítani, úgy tűnik, kulturális katasztrófákhoz vezet, egyelőre legalábbis nem viszik előre a világot e felforgató tettek. Donald Trumpnak nem sikerült sem rövid-, sem középtávon beváltania az orosz–ukrán háború lezárása kapcsán tett ígéreteit, a régóta terhes Irán-probléma kezeléséhez is több mint megkérdőjelezhető módon fogott hozzá, de a venezuelai elnök januári elrablása sem biztos, hogy az USA érdekein túl szolgálta mások, például a venezuelai emberek érdekét. Továbbá az Egyesült Államokban az ICE-ügynökök kétségbevonható képzettsége és fellépése ahelyett, hogy növelte volna, inkább csökkentette a közbiztonság érzetét, és súlyosan roncsolta az ország nemzetközi megítélését. A Trump-féle társadalmi mérnökösködés és a határozott tetteken alapuló külpolitizálás beígért forradalmisága tehát minimum vitatható.
Oren Cass a Foregn Affairs egyik tavalyi számában elemzi az Egyesült Államok új, „kölcsönösségre” vagy „reciprocitásra” törekvő stratégiáját. Az American Compass konzervatív think tank alapítója hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jelenlegi adminisztráció felismerte ugyan a váltás szükségességét a nemzetközi kapcsolatokban és az amerikai külpolitikában, ám kiemeli, hogy Trump „ösztönös” stratégiáját és „America first” vízióját eddig képtelen volt koherens koncepcióként előadni és megvalósítani. Mint írja, Trump kereskedelmi agendája esetleges és szükségtelenül haragítja magára a szövetséges államokat, sőt legfőbb vetélytársával, Kínával kapcsolatban is ötletszerűen jár el: „nagy szakítást bátorítva egyik nap, nagy megegyezést a másik nap.”[1] Trump elmúlt napokban Iránnal kapcsolatban tett ellentétes előjelű megjegyzései – pusztító csapásokkal való fenyegetés egyfelől, konstruktív tárgyalásokra utaló sejtetések másfelől – nem igazán árnyalják ezt a képet.
Ám mielőtt bárki a cselvetések és megtévesztő támadások nagy stratégiáját látná Trump retorikájában, melyet egyébként elnöki működése minden...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.