Mióta elindult a Tisza Párt jelölt-jelöltállítási folyamata, ellepte az elemző sajtót az „amatőr” vagy politikán kívülről érkező jelöltek iránt érzett jószándékú aggodalom. A probléma viszont az, hogy az értelmezők egy része továbbra is Magyar Péter Partizánnak adott, közel kétéves interjújából, facebookozási technikájából és frizurájának zselétartalmából deriválja az állításait. És ha teszem azt foglalkoztak is a jelöltekkel, azt jó eséllyel ellenszenvükből fakadóan jókora általánosításokkal körítve vagy egyoldalúan tették. Hibáztatni azonban csak részben tudom őket. A Tisza Pártnak ugyanis előbb-utóbb most már muszáj kockáztatnia, és tényleg nyújtania kell valami mást Magyar Péteren kívül. Legalábbis sokkal hangsúlyosabban, mint eddig.
A Tiszával szemben kritikusabb sajtó aggodalmai, akárcsak egyébként a NER-sajtó nagy része is nem feltétlenül tartalmi kritikákat, hanem a párt jövőbeli működésével kapcsolatos intuitív félelmeket fogalmaz meg. Ám míg utóbbiak azzal ijesztgetik a magyarságot, hogy a Tisza Párt adót fog emelni, addig a valódi – értsd: a nem propaganda- és direkt influenszermunkát végző – sajtó jellemzően azt tartja problémásnak, hogy helyben és országosan beágyazott alapszervezetek, valódi problémákkal foglalkozó társadalmi bázis és valamiféle kormányzókészség ígérete nélkül nem tűnik hihetőnek, hogy a Tisza adott esetben hatékonyan el tudná vezetni az országot.
Mindez jogos aggodalom. Ám ezzel több probléma is akad.
Az egyik, hogy az ezirányú félelmük mintha még továbbra is abból, a magyar társadalom nagy része által meghaladhatatlan, sok-sok évtizedes (évszázados?) berögződésből táplálkozik, hogy ezt az országot valamiféle erőskezű vezetőnek kell vezetnie, nem pedig szakembereknek. A másik, hogy olyasmit kérnek számon a Tisza Párton, amit soha egyetlen, korábban még kormányra nem került párton nem lehet számonkérni. Nem beszélve arról, hogy akik azt állítják, hogy a Tiszának nincs háttérszervezete és közösségi beágyazottsága, azok mintha nem lennének hajlandóak tudomásul venni a Tisza Szigetek lokálpatrióta jellegű működését, vagy ha mégis, rögtön az alacsony létszámú párttagsággal kapcsolatos problémákra váltanak. Holott itt sokkal inkább arról van szó – és ez indokolja is részben és jogosan a Tiszának szegezett kritikus megjegyzéseket –, hogy a pártnak viszonylag rövid idő alatt kellett építkeznie a mozgalom bejelentése és a soron következő választások közötti idő rövidsége miatt, és ebből számos hiba és furcsaság következik. Például az idő előtt elindított applikáció, a láthatatlan alapszervezetek, az ismeretlen jelöltek, a kiforratlan világnézet és a kevés párttag. Utóbbival kapcsolatban azonban Magyar Péter nemrég azt nyilatkozta Sváby Andrásnak, hogy jövő tavasztól megindul a párttagok felvétele is.
Ám úgy látom, akik a Tisza feltételezett jövőbeli működésére helyezik mondanivalójuk hangsúlyát, mintha úgy éreznék, nem érdemes vállalni a demokráciában általában rejlő kockázatot. Ezt az érvelést természetesen számtalan módon alá lehet támasztani, csakhogy úgy tűnik, az energiát a gondolatmenetükhöz jórészt a Magyar Péter iránt érzett ellenszenvükből nyerik, ami önmagában szerintem nem politikai vélemény. Ez ellen amúgy elsősorban Tisza Párt elnöke tehetne, amennyiben végre szabadjára engedné embereit. Csakhogy az egész Tisza-projekt startup-jellegének logikája ellenkezik ezzel, és ez a logika egészen a választási eredmények kihirdetéséig – szükségszerűen – nem fog megváltozni.
Az a sok elemző által hiányolt, bázisképző társadalmi érzés, mely a Tisza jelötjeit és híveit összefogja, leginkább az ország állapota miatt érzett elégedetlenség. Lehet ezt közönségesen O1G-koalíciónak hívni, ám ahogy a Fidesz békepártiságában, EU-szkeptikusságában és kulturális globalizációellenességében sem kizárólag politikai üzenetet kell látnunk, hanem társadalmit is, úgy az O1G sem pusztán annyit jelent, hogy „Orbán, takarodj!”. A politikai véleményüket a Tisza Pártra projektáló emberek ugyanis valóban elégedetlenek az ország állapotával, mint ahogy egyébként a balliberális oldalt 2010-ben elsöprő tömeg is az volt. És itt nemcsak anyagi érdekekről, hanem a például a szociális rendszerek működőképességéről van szó. Biztosan van egyébként pár tízezer értelmiségi Tisza-szimpatizáns is, aki már csak amiatt elküldené a jelenlegi miniszterelnököt, hogy versolvasás helyett focimeccset néz és francia péksütemény helyett szotyit ropogtat, csakhogy ennek a szűk tömegnek az emlegetése legfeljebb a feszültség levezetésére és általánosítások megfogalmazására alkalmas. Másképp fogalmazva: túlzás.
De a Tisza-jelöltek „amatőrsége” és „politikai szűz” mivolta miatti aggodalmat sem tartom értelmezhetőnek. Túl azon, hogy olyan tudást kérnek számon politikai jelölteken, mely „képzettségre” a protokolláris és államigazgatási ismeretek előzetes megszerzésén túl a parlamenti munka, azaz gyakorlat közben tesznek szert a politikusok – ahogy van ez egyébként minden újonnan betöltött állás esetében, a nem politikai pályáról érkező jelöltek érkezése valójában azok számára fenyegető, akik a politika értelmezéséből élnek meg. A politikai hermeneutika, vagyis a politikusok mondandójának értelmezése abból az előfeltevésből táplálkozik, hogy a politikai kommunikáció nem elég transzparens amiatt, hogy az úgynevezett „profi” politikusok mondandójukat a politikai közösségük érdekének rendelik alá. Legalábbis ennek gyanúja folyamatos fennáll. A politikán kívülről érkező jelöltek pedig mintha legalábbis alkalmatlanok lennének arra, hogy valódi elemzés céltáblájává váljanak. Holott nem azok, ha komolyan veszik őket. Különösen ilyen számban.
A civil jelöltek meghívása – a startupolás mellett – épp a politikai szereplők iránti nagyfokú bizalmatlanságot fejezi ki. Mindez reakció a Fidesz másfél évtizeden át tehetetlen, de minimum következetlen korábbi ellenzékére, valamint arra, amit ez a politizáló közeg politikai cinizmusnak lát, és mindent felülíró pártpolitikai érdeknek, önmagáért való politikai beszédmódnak érzékel. A politikus – egy Tisza-jelölt nézőpontjából gondolhatunk itt akár az ellenzékre, akár a Fidesz képviselőire – elvesztette kapcsolatát a hétköznapi realitásokkal, és a vezetői teendőit kizárólag vagy elsősorban saját politikai működésének rendeli alá.
Figyelembe véve, hogy Fidesz most már több mint egy évtizede mindig valami vagy valaki ellen kampányol, és vezetői teendőit is ezzel a kampánnyal szinkronban hajtja végre, nem nehéz ezt belátni. Hogy például a háborút és az ezzel összefüggő energiaválságot a nyugatos álláspont, vagy az EU nézőpontja ellenében definiálja, az főleg a rezsikampánnyal és a kormány egyéb energiaügyleteivel áll összefüggésben. A háborús agresszor Oroszország elleni határozott fellépéssel és az orosz energiáról történő leválással pedig Orbán Viktor az egyik legfőbb kampánytermékét, az olcsó rezsi üzenetét kockáztatná. Nem azt állítom, hogy az olcsó rezsi a Fidesz valóságvesztettségének jele volna, hanem csak azt, hogy az inkább politikai termék, és csak másodsorban értékelhető intézkedés, tekintve, hogy a magyar emberek számos más területen jóval többet fizetnek, mint amennyit a csökkentett rezsin spórolnak.
És ne feledjük el azt sem, hogy civil jelöltek tömeges hadrendbe állítása és egy civil párt startupolása nem újdonság a politikában. Túl azon, hogy politikai rendszerek elindítása (például az Egyesült Államok alapítása), illetve rendszerváltások (amilyenek Közép- és Kelet-Európában zajlottak 1989-90-ben) idején szükségszerűen nagyszámú politikaszűz civil vált politikai szereplővé, számos hasonló példát hozhatunk az elmúlt évek európai politikájából is. Az olasz Giuseppe Grillo és Gianroberto Casaleggio fémjelezte Movimento 5 Stelle párt Grillo korábbi években folytatott mozgalmi tevékenységéből nőtte ki magát, és egy online jelöltválasztási rendszeren keresztül toborozta jelöltjei nagy részét. Emmanuel Macron pártja, a Renaissance alapját pedig a La République En Marche! mozgalom képezte, amely jórészt civil, az üzleti életből, a jogalkotásból, az akadémikusi vagy az orvosi pályáról érkező jelöltekkel dolgozott, majd alapított később kormányt.
De aki szerint a párhuzamok – Grillo és Macron mozgalmaira gondolva – nem állnák meg a helyüket, az úgy gondolom, téved, tekintve, hogy annak a magyarországi mozgalomnak, melynek lényege a Fidesz leváltása és az ország állapota miatt érzett általános elégedetlenség, Magyar Péter csupán az élére állt. Miként az Öt Csillag mozgalom és Macron pártja is évek alatt jutott el odáig, hogy a parlament meghatározó tagja legyen Olaszországban, illetve a Franciaországban, úgy tűnik, Orbán Viktor egységes ellenzéke is most érte el a legmagasabb szintű vagy legütőképesebb politikai kifejeződését. Ezt minimum a Tisza Párt tavalyi európai parlamenti választáson elért szavazatainak száma igazolja, egymillió háromszázezer szavazó ugyanis nem lehet pusztán fintorgó, jóemberkedő, ballibsi értelmiségi. Hogy azonban az Öt Csillag folyamatos koalíciós kényszerrel és kormányalakítási problémákkal küszködött, míg Macron kompromisszumos, népfrontos mozgalma a kormányalakítási nehézségek mellett lényegében legitimitási gondokkal is küzd, bőven szolgáltathat muníciót és analógiát egy Tisza Párt elleni érvelésben. Főleg úgy, hogy Macron legutóbbi megválasztása is kifejezetten egy bizonyos jelölt (Marine Le Pen) elleni akarat egyfajta koalíciós kifejeződéseként jött létre, és vezetett egyébként lényegében konstans kormányválsághoz Franciaországban.
Mindennek kapcsán úgy tűnik, mintha arról lenne szó, hogy mind a politikai gyakorlat, mind a választói akarat is a hagyományos, egymástól világnézetében jól elkülöníthető mozgalmakat, pártokat, struktúrákat követelné meg és kérné számon a politikán. Mindez valóban a Tisza Párt startup-szerűségét támasztja alá, mely az említett kritériumoknak alig – vagy csak részben – képes megfelelni. Ám, hogy a startupból, jelen esetben egy politikai startupból nem válik-e valódi értéket, terméket, mondanivalót közvetítő egységgé, azt nehéz előre megjósolni. Mint ahogy az sem lehet érv egy épp feltörekvő politikai mozgalom ellen, hogy előbb vagy utóbb meg fog bukni. Aki emiatt aggodalmaskodik, annak nem való a demokrácia.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke beszédet mond a párt országjárásának nyíregyházi állomásán a Búza téren 2025. november 29-én / fotó: MTI/Balázs Attila
Bejelentkezés