A lengyel Ziemowit Szczerek Hetes című regénye tele van váratlan fordulatokkal és apokaliptikus rémálmokkal, könyörtelen öniróniával és gyilkos humorral, és mi, magyarok is magunkra ismerhetünk benne. Kritika és villáminterjú.

Kegyetlennek szánt, de ügyetlen kapitalizmus- és médiakritika Stefan Komandarev filmje. A történet egy bolgár kisvárosban játszódik a Covid-járvány idején, főszereplője pedig egy középkorú varrónő, akit azzal vádolnak meg, hogy ő terjesztette el a munkahelyén a gyilkos kórt.

A Miskolcról alkotott kép sokak fejében még ma is szürkébb a valóságnál, pedig aki veszi a fáradtságot, hogy elutazzon oda, már nem a rendszerváltás utáni kilátástalanságot fogja tapasztalni. Ott van például a CineFest Nemzetközi Filmfesztivál sok kísérőprogrammal, és ha az ember beszélget a helyiekkel, még színesebb képet kaphat a városról, felfedezhet például olyan helyeket, amiket magától nem biztos, hogy megtalálna.

A miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon, szeptember 11-én mutatták be a Fesztiválország című, a hazai fesztiválkultúra bő három évtizedét feldolgozó dokumentumfilmet, amelyet országosan szeptember 18-ától vetítenek majd a mozikban.

Szerintem nem. Persze, fontos, de akadnak fontosabb kérdések is. Nem az éppen regnáló kormány és a kiépült rendszer minden bajunk forrása, ahogy az új kihívó megjelenésének sincs túl nagy jelentősége – nem ő jelenti a legnagyobb veszélyt a fennálló rendre, ha az egyik oldalról nézzük, és nem ő hozza el a megváltást, ha a másikról. De képesek vagyunk-e több oldalról nézni a dolgot?

A volt jugoszláv tagállamok közül Montenegró és Macedónia van a legmesszebb tőlünk, de előbbi már a magyarok körében is felkapott, és utóbbi sem teljesen ismeretlen. Montenegróban a főváros, Podgorica mellett a tengerparti Budvát és Kotort vettem célba, Macedóniában pedig igazi csemegék vártak rám: Szkopjét, Ohridot és Bitolát néztem meg.

Ha Szerbia, akkor nekünk, magyaroknak kötelező ellátogatni a Vajdaságba, legalább Szabadkára és Újvidékre. Persze kihagyhatatlan Belgrád is, az ínyenceknek meg ott van például Niš. Aki pedig Bosznia-Hercegovinában jár, legalább Szarajevóba és Mostarba látogasson el.

Amikor először készültem Horvátországba, nem értem be azzal, hogy végig ugyanazon az üdülőhelyen pancsoljak a tengerben és élvezzem a napsütést: azt terveztem, hogy vonattal és busszal utazva, hátizsákkal jutok el a lehető legtöbb helyre, érintve Zágrábot, Pulát, Fiumét, Zadart, Splitet és Dubrovnikot, és útközben bekerült a tervbe Rovinj, Krk, Korčula, később pedig megnéztem a Plitvicei-tavakat is.

A Balkánt az utóbbi néhány évben szerettem meg, annyira, hogy azóta igyekszem minden nyáron eljutni oda, és a lehető legkevesebb pénzből a lehető legtöbb helyet útba ejteni. De hol kezdődik a Balkán? A majdnem osztrák Szlovénia még oda tartozik? És ha igen, akkor esetleg oda tartozik a kicsit osztrák, kicsit szlovén Trieszt is?

Bulgária Fekete-tengeri partvidéke olcsóbb az Adriánál, de a Balatonnál sem drágább, sőt. A legtöbb partszakaszon hasonlóak a szabadstrandok, mint a Balkán-félsziget nyugati oldalán, viszonylag kevés szolgáltatással, elvétve egy-egy öltözőfülkével, a forgalmasabb helyeken büfékkel, éttermekkel, és szinte végig finom szemcsés homokkal és tiszta vízzel. Képes útinapló ezúttal Burgaszból, Neszebarból, Várnából, és a régi bolgár fővárosból, Veliko Tarnovóból.

Bulgáriát az Unió legszegényebb tagállamaként szokás emlegetni, viszont a tervek szerint jövőre bevezetik náluk az eurót. Az ország tele van remek kirándulóhelyekkel, sokszínű, a nyugati, az egykori szocialista és a régi török hatásokat is magukon viselő városokkal, és nem mellesleg egy gyönyörű tengerparttal, a bolgár konyha meg kimondottan izgalmas. Képes útinapló Szófiából és Plovdivból.

Mást jelent ma a rock and roll, mint amit abban a korszakban jelentett, amiből ezek a srácok inspirálódtak. Ha viszont minden úgy lenne, mint régen, akkor új zenekarok sem alakulnának, és nem reflektálhatnának a jelenre úgy, ahogy a Fontaines D.C. teszi. Nem énekelhetné Grian Chatten, hogy „I don’t feel anything in the modern world”, ahogy azt sem, hogy „life ain’t always empty”.

A Romokból című, a fővárosi bulinegyed kialakulásának előzményeit, ezredforduló utáni virágzását és újabb kori kihívásait egyaránt bemutató dokumentumfilm kapcsán elmerenghetünk rajta, miként falta fel gyermekeit a romkocsma-forradalom.

Tizenöt éve pontosan úgy gondolkodunk, úgy szeretünk és úgy gyűlölünk, úgy rajongunk és úgy közösítünk ki, úgy hagyjuk hergelni magunkat és úgy hergelünk másokat, hogy azzal tökéletesen belesimulunk a rendszerbe.

Napközben óránként indulnak vonatok a Keletiből Bécsbe, összesen tizenhat járat, és kevesebb mint három óra az út. Megéri rászánni pár napot, akár egy kiállítás képeiben, akár az éjszakai életben szeretne elmerülni az ember.

Julie Delpy Barbárok a szomszédban című filmje lehetett volna egy karcos szatíra vagy egy nyomasztó dráma, de francia létére giccses hollywoodi vígjáték lett belőle.

A Lengyelországban élő szlovákiai magyar költővel és irodalomtörténésszel, Németh Zoltánnal a varsói Kultúrpalota egyik kávézójában beszélgettünk.

A lengyel újságírás fenegyerekének és Kelet-Közép-Európa szenvedélyes kutatójának nemsokára új könyve jelenik meg magyarul. Egy krakkói sörözőben ülve gondolatban beutaztuk vele az egész régiót a Baltikumtól a Balkánig.

A krakkóiak élhetetlenek, állítják a varsóiak. A varsóiak nem tudják élvezni az életet, állítják a krakkóiak. A köldöknéző, naplopó krakkói értelmiségiek és a folyton a pénzük után rohanó varsói üzletemberek kölcsönösen lenézik egymást. Lengyelországi útinapló-minisorozatunk második, befejező része.

A hátizsákos utazók közé tartozom, még ha nem is az autóstoppos, hálóteremben alvós vagy erdő szélén sátorozós kasztba. De sokszor éppen a tervek nélküli sodródás az utazás sava-borsa, idegen kocsmákban ismeretlen arcokkal dumálni, házibuliból házibuliba csöppenni, éjszakai buszon aludni.

Az egyik ellenzéki, és női testet kapott az alkotóitól, a másik kormánypárti, és férfitestben él. A kövér, bajszos pultosnak fel sem tűnik, hogy két gép, nem pedig két hús-vér ember huppant le a bárszékekre.

A Holtszezon Irodalmi Fesztivál kapcsán érdemes megvizsgálni, mennyit változott Veszprém az utóbbi néhány évtizedben, mi maradt meg a régi jó dolgokból, és mit lehet, érdemes mostanában csinálni a városban télen és nyáron.

A Toldi Moziban, a múlt heti budapesti Cseh Filmkarneválon vetítették Adam Martinec első, Tor című nagyjátékfilmjét, ami egy disznóvágás tragikomédiáján keresztül mutatja be egy mai többgenerációs család életét. Ez a cseh család pedig akár magyar is lehetne.