Megnéztem egy érzékenyítő filmet, és azóta nagyon érzékeny vagyok

Három percre lakom egy metrómegállótól, ezen a rövid szakaszon sorakoznak a büfék, mexikói, török, indiai, kínai, kicsit messzebb van japán meg vietnámi étterem is, meg persze egy olasz pizzéria, hiszen Budapest belvárosában élek. A hazai ízeket egy hentesbolt biztosítja, bár nincs túl nagy választék. Pár hónapig üzemelt egy magyaros étkezde is, de az sajnos hamar csődbe ment. Amúgy szeretem a pizzát, a kebabot meg az illatos-omlós csirkét, de néha egy borsófőzelék vagy egy székelykáposzta is jólesne, mégiscsak magyar vagyok.

Beugrom egy Lidlbe, mozdulni is alig lehet. Fogalmam sincs, mennyi a bevándorló, a diák és a turista azok közül, akik csak úgy megállnak a bejáratnál, ordibálnak a hátam mögött vagy elém tolakodnak a sorban, de nem is érdekel. Az sem, hogy aki a sarkamra lép az önkiszolgáló kasszánál, meg sem várva, hogy elpakoljam a cuccaimat, vietnámi, perzsa, kameruni vagy román. Utálom az összeset, származástól, bőrszíntől, vallástól függetlenül. Persze ha magyar, akkor is, de mivel ez Budapest belvárosa, alig hallok magyar szót.

Közben emlékeztetnem kell magamat, hogy nem szabad gyűlölködni. Megnéztem ugyanis a Barbárok a szomszédban című francia filmet. Ha létezik ilyen kategória, akkor ez egy érzékenyítő film, és mióta láttam, tudom, hogy nagyon érzékenynek kell lennem. A Puskin moziban a rendező, Julie Delpy is tiszteltét tette, a vetítés után volt vele egy beszélgetés, ahol elmondta, hogy nem a szomszédunkra kell haragudnunk, hanem a politikusainkra. Egy kicsit leegyszerűsíti a dolgokat, de nézzük inkább, miről is szól a Bretagne-ban játszódó film.

Egy Paimpont nevű község éppen ukrán menekülteket készül befogadni, akik ugyebár európaiak, fehérek és keresztények, annyira legalábbis biztosan, mint a franciák. Vagyis jó menekültek, népszerű menekültek. Annyira kelendőek, hogy a faluba végül már nem is jut belőlük, ezért szíriaiak érkeznek helyettük. Ők ugyebár kevésbé európaiak, kevésbé fehérek és kevésbé keresztények, de a kormányzati támogatás értük is jár. Jó felütés, ebből sok mindent ki lehetett volna hozni.

De sikerült?

Ha az ember tudja, hogy egy vígjátékra ült be, rögtön leszűkülnek a lehetőségek, de ha itt van ez a jó sztori, akkor akár ki lehet gúnyolni a jólétben élő nyugati ember tudatlanságát, előítéleteit, a bevándorlókkal szembeni kettős mércéjét. Szóval a film ezen...