Húst enni szerintem szükségtelen. El is mondom, szerintem miért. És azt is, miért gondolom, hogy a probléma feloldása miért nem identitáspolitikai vagy lelki-morális.


Miközben a világ egyik fele szorong, és retteg a múlt gonosz szellemeitől, a másik az igazság pillanatának eljövetelét látja a jelenleg zajló eseményekben.


Van valami közös abban, ami a Fidesz politikusával és a világhírű magyar íróval történt. De vajon mit köti össze a két történetet?


Beleláthatjuk-e ebbe a kiemelt jelentőségű első elnöki beszédbe Donald Trump radikalizálódását?


Vannak politikusok, akik felhívják rá a figyelmünket, hogy amit mondanak, nem számít, szemben azzal, amit tesznek, és vannak olyanok, akik mindig azt mondják, amit gondolnak. Semmi gyertyafényes spagettizés, hanem egyből gatya le.


Donald Trump második győzelmét sok elemző elsősorban a nyugati liberális baloldal csődjének tudja be. Az amerikai választás eredménye sokféle érzelmet felkorbácsolt, és mindenki túlzásokba esett, pro és kontra, éppúgy, mint 2016-ban. Számtalan oka van a Trumphoz hasonló „excentrikus” közszereplők sikerének, de az egyik és legfontosabb az emberek ilyen-olyan eredetű frusztrációja. És ebben az egész Trump-sztoriban még csak nem is Trump a főszereplő.