spotify Hallgasd meg!

A Partizán csatornájára múlt héten felkerült interjúban a kérdező, Gulyás Márton emberére akadt a sztárpszichiáter, dr. Csernus Imre személyében. A Halálról, felelősséghárításról, pszichiátriáról és médiáról című beszélgetésben Csernus ugyanis, Gulyás korábbi interjúpartnereitől eltérően, nem volt hajlandó asszisztálni a felelősség kérdésében ismét zavaróan akadékoskodó Gulyás módszereihez. Úgy gondolom, az, hogy Gulyás Márton sokkal jobb aktivista, mint riporter, már eddigi is nyilvánvaló volt, a Csernussal folytatott beszélgetését elnézve viszont határozottan úgy tűnt, hogy akasztják a hóhért.

Ennek azonban van előzménye. Az idei március 15-i maratoni beszélgetések egyikén Gulyás felkérdezte a Most vagy soha! című Petőfi-filmben Szendrey Júliát alakító Mosolygó Sárát, hogy nem érzi-e magát bármilyen módon felelősnek az Orbán-rendszer milyenségéért. Mindezt azért, mert Mosolygó szerepet vállalt Rákay Philipék identitásépítő szándékkal megalkotott történelmi kurzusfilmjében. Gulyás sportszerűtlen módon lerohanta a színésznőt, és ahogy számos korábbi beszélgetése során tette, megpróbálta felelőssé tenni – az általa leszűkített kontextusban – egy történet mellékszereplőjét. Csakhogy teljesen mindegy, hogy Mosolygó Sára mit gondol a NER elmúlt másfél évtizedéről, mert 28 évesen, lényegében pályája elején önmagával és szakmai elhivatottságával összhangban aligha tehetett mást, mint hogy elvállalja a szerepet. Ezt az interjúban igyekezett is újra meg újra elmondani, mert Gulyás többször is feltette neki ugyanazt a kérdést, különböző módon megfogalmazva. Finoman szólva roppant kínos volt, Gulyás a bolhából akart elefántot csinálni.

A színész- és színházi szakma is válságát éli ma Magyarországon, és nem pusztán a NER közel tizenöt éve és az SZFE körüli mizéria miatt, hanem azért is, mert kérdés, képes-e, akar-e megújulni a szakma. Ha valaki kíváncsi rá, mire gondolok, nézze meg a Ma éjjel gyilkolunk című filmet, melyben Kern András és néhány színésztársa a magyar színészet legelkeserítőbb manírjait ismétli meg csak úgy csuklóból egy hangulatos, jó forgatókönyvvel megírt filmben. A magyar filmek nagy többségét – amúgy tehetséges – karakter- és színházi színészek árasztják el, és olyan alakítások tömkelegét hozzák, melyekhez képest sokszor még a leggagyibb valóságshow-k is hitelesebbek. Ebben a közegben talán engedtessék meg valakinek, különösen az új generációnak, hogy valamiképp megpróbálja feltalálni és helyzetbe hozni magát, és ne kelljen magyarázkodnia emiatt. Ahogy nem kellett volna azoknak az íróknak sem magyarázkodniuk, akik annak idején elfogadták...