Az Öt YouTube-csatornáján megjelent Hont–Orbán-interjú óta több mint egy hét eltelt, és a beszélgetésnek igen komoly a recepciója. Podcastek, cikkek és közösségi média-posztok foglalkoznak vele, elemzik. Elsősorban két kérdéskör foglalkoztatja azokat, akik beszélnek vagy írnak róla. Az egyik, hogy vajon a kérdező megfelelően járt-e el, és hogy az eljárása alapján vajon melyik politikai oldal „szekerét tolja”. A másik pedig – ezzel összefüggésben – az interjú keletkezésének körülményeit boncolgatja. Miért pont akkor, oda és úgy ment el nyilatkozni Orbán Viktor?

Az, hogy ezek a dolgok ilyen élénken érdeklik a közvéleményt, a közvélemény állapotáról többet mond el, mint magáról az interjúról. Szerintem ugyanis nem az a fő kérdés, hogy az interjú készítője eléggé agilis volt-e a miniszterelnökkel szemben, hanem az, hogy egyáltalán miért övezi ekkora hisztéria annak az embernek kikérdezését, akinek a megbízatásával együtt járó kötelessége (volna) rendszeresen megjelennie efféle rapportokon. Jó lenne látni, tudni róla, hogy egyébként hány felkérés érkezik hozzá, és kitől.

Mindennek ellenére a beszélgetés körüli mizéria azt a benyomást kelti, hogy a miniszterelnök mintha kegyet gyakorolna, amikor igent mond egy felkérésre. Sem az interjú készítőjének, sem a választónak nem volna szabad úgy éreznie, mintha épp a keresztapa jutalmazná meg őt azzal, hogy leül vele poharazgatni. De nem kellene a vele szemben ülőnek sem magyarázkodnia, hogy az illető miért ült le vele egy asztalhoz.

Ami az interjút magát illeti, nagyjából teljesen mindegy, hogy a kérdező, Hont András mit gondol a miniszterelnök működéséről, milyen a viszonyuk, hogy szavazna-e rá, tolja-e a szekerét stb., ám azt, hogy az interjú elkészítésekor a diplomatikusságnak milyen fokára kényszerül, az igenis elmond valamit a hazai politikai kultúra állapotáról. Az, hogy milyen ez az állapot, arról a miniszterelnök és a miniszterelnök mindenkori kommunikációs stábja kiemelten tehet. A közbeszéd vállalhatatlan színvonala és a szekértáborharc ugyanis már csak reakció, és azt az érvelést legitimálja, mely szerint a miniszerelnök csak olyan helyre megy el interjút adni, ahol „értelmesen lehet beszélgetni”.

Ha ő az, aki kijelöli, hol és mikor beszél, azzal csak a politikai feladatát végzi el, de az államférfitól elvárt megbízatását nem. Mi ez, ha nem annak a nyílt beismerése, hogy a Fidesz...