A politikusokban és a költőkben van valami közös. A polgárosodás kezdetéig politizálni és verseket írni úri elfoglaltság volt. A tehetősek sok esetben hazafiságból, tenni akarásból léptek politikai pályára, egyesek a vagyonukkal is beszálltak a közösbe. Nem, nem mindenki, de sokan. A költők arisztokraták voltak, vagy arisztokraták által eltartott írástudók, írnokok, udvari versírók, himnusz- és epigrammaszerzők.

Ma a politikusokat és költőket is többnyire az állam tartja el. Politikusnak állni karrierlehetőség, és bár költőnek lenni nem az (költészettel képtelenség pénzt keresni), kötetet megjelentetni és nyilvánossághoz jutni az állam támogatása nélkül nem lehetséges. Már amennyiben valaki a megszokott szakmai és intézményi kereteket választja, és nem az Instagramon közli a verseit.

Hasonlítanak még abban is, hogy a költők és a politikusok munkája is elemzésre szorul. Utóbbiak esetében persze nem a szak-, hanem az úgynevezett nagypolitika az elemzés tárgya, aminek nem az a jelentése, ami, hanem valami más. Nem az, amit a politikusok tesznek, hanem amit mondanak – kifacsarva egy kortárs klasszikus mondását. Az értelmezés filozófiai tudománya, a hermeneutika kezdetben a vallási és jogi szövegek értelmezését jelentette. Az értelmezés elmélyült gyakorlata tette lehetővé, hogy a kanonizált vallási szövegek a mindenkori ma emberének útmutatót adhassanak az élethez. A jogi hermeneutika gyakorlata pedig a mai napig a létező jogi szövegek, törvények egyedi esetekre történő alkalmazását végzi el. Az értelmező tehetségén (és a jogrendszer milyenségén) múlik, hogy mire jut a törvényekkel.

A költészet jellegzetessége, hogy semmit nem úgy közlünk, ahogy a legegyszerűbben lehetne, hanem valami mással fejezzük ki azt. Minél dinamikusabban, érzékletesebben, szemléletesebben, szellemesebben mutat meg valamit ez a más, annál szebbnek és jobbnak gondoljuk ezt a költészetet. Létezik persze egyszerű, minimalista költészet is, de ott épp az egyszerűség az a más, ami állít valamit, ami több a puszta egyszerűségnél.

A költő azért ír verset, mert ha valaki ügyesen elszórakozik a nyelvvel, és képes arra, hogy, mondjuk, a szerelmet egy új kifejezéssel új megvilágításba helyezze, akkor megdicsérjük. A nyelvünk és a kultúránk ilyen módon fejlődik, ezáltal több mindenhez tudjuk hasonlítani a szerelmet, a háborút, a szegénységet, az életet és a halált, a természetet és a természetfelettit.

A politikus, különösen, ha nagy, tehát, ha annak, amit tesz és mond...