közélet
Orbánék elvennék Soros György és fia magyar állampolgárságát?
Netanjahu budapesti látogatása, Magyarország kilépése a Nemzetközi Büntetőbíróságból, és az újabb budapesti tüntetések voltak a témák az ÖT legfrissebb adásában, az ATV-n.
Na de ez mégsem Amerika: indul a drogok elleni háború a félperiférián
Kezdődhet a matek, hogy hány bevitt fogyasztó és díler mennyi szavazatot hoz majd jövőre.
Lázár János nem bánta meg „kullancsozós” beszédét
Az Öt YouTube-csatornáján a Ring Gavra Gáborral című műsor első vendége Lázár János volt. Az építési és közlekedési miniszter odaszúrt Vitézy Dávidnak, Magyar Péternek, és a luxushajókázó NER-milliárdosoknak is. Szerinte „mese”, hogy egy kormányközeli nagyvállalkozót hamarosan őrizetbe vesznek, a „kullancsozás” mellett viszont kitart, és már alig várja a Fidesz elszámoltatását.
Megbillenni látszik a kábítószer-probléma hazai kezelésének egyensúlya
A szigorú büntetések és a tiltások nem feltétlenül csökkentik a drogfogyasztást, sőt, bizonyos esetekben növelhetik a rejtett, veszélyesebb használati formák elterjedését, egyúttal háttérbe szorulhatnak a drogfogyasztás ártalmait csökkentő szolgáltatások.
Gulyás vs. Csernus – az ideológia és az ego harca
Csernus pontosan ismerte a Partizán-interjúk precedenseit, ennek megfelelően készült fel, és nem hagyta magát becsapdázni Gulyás számonkérő narratívájába, ami most már tendenciózusan félreviszi a Partizán-frontember műsorait.
Schiffer András: Orbán Viktorra óriási veszély leselkedik, és nem Magyar Péter az
Mi a célja a Fidesznek a Pride betiltásával? Milyen ellentmondások feszítik a Tisza táborát. Mi váltott ki „szent rettenetet” Schiffer Andrásból, melyik volt szerinte 35 év alatt a legerőszakosabb kampány? Többek közt ez is kiderül a Közelkép Schiffer Andrással első adásából az Öt YouTube-csatornáján.
Je suis Marine! – Orbán kijelentése a közösségi média elvarázsolt kastélyában
A #jesuis az egyik legmodorosabb és legidegesítőbb jelenség az interneten. Közhely lett mára, elvesztette a jelentését, kiüresedett. Most pedig itt egy újabb történet, ahol semmi nem az, aminek látszik, és minden lebeg.
Amerikai Sztahanov | 3. rész: Frances, a szőke ciklon
A Covid-diktatúra alatt megtagadta az oltást, a maszkot és a távmunkát. A hírek szerint hónapokig ő volt az egyetlen az intézetben. Kiitta az összes kávét a gépekből. Futólépésben lenyomta a napi tizenkét órát. Végsőkig bombázta a törvényt.
Az olimpiának mégis csak ez lenne az alapértéke – megkülönböztető márkajegye! –, hogy platformot biztosítson arra: a nagyon sok konfliktussal szabdalt világban legyen remény, eszmény, hogy vannak közös dolgaink.
„Boldog vagyok, hogy egy rég halott birodalom perifériáján élhetek” - interjú Ziemowit Szczerekkel
A lengyel újságírás fenegyerekének és Kelet-Közép-Európa szenvedélyes kutatójának nemsokára új könyve jelenik meg magyarul. Egy krakkói sörözőben ülve gondolatban beutaztuk vele az egész régiót a Baltikumtól a Balkánig.
A lélektan és a demokratikus vita: Bagdy Emőke, és akiknek ő nem kell
Ha van valamennyi igaza Bagdy Emőkének abban, hogy a Pride megijeszthet gyerekeket, felkavarhat kamaszokat, akkor az a kérdés, hogy milyen politikai cselekvés következik ebből.
A totális NER – a paranoid skizofrénia társadalmi formája
A menekültkérdéstől a kultúra köztámogatásán át egészen az ötnapos munkahétig minden politikai tótumfaktum egyetért szinte mindenben. Ez Magyar Péter fellépésével vált igazán látványossá.
Hont és Dévényi durván összevesztek – döbbenetes, mi miatt szabadultak el az indulatok az ÖT-ben
A Pride betiltása elleni tiltakozás és hídlezárások, az újpesti időközi választás, az MNB-botrány és a kormánytisztviselőt súlyosan megsebesítő kézigránát – ezek voltak az ÖT e heti témái. A műsorból az is kiderül, melyik volt az a téma, amin Hont András és Dévényi István durván összeveszett.
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
A Matolcsy család körül kialakult turbulencia felszínre hozta a valódi teljesítmény nélkül szerzett vagyonok legnagyobb gyengeségét, vagyis, hogy azok jobban hasonlítanak a lottónyereményhez, mint a munkával és kockázatvállalással szerzett gazdagsághoz.
A safe space-ek és véleménybuborékok uralma örök viszályhoz vezet
A kényelmes, sértetlenséget és nyugalmat biztosító véleménykörnyezet végső soron önáltató hazugságokhoz és súlyos elfojtásokhoz vezet.
Egy talált képről, Wachsler Tamás emlékére
59 évesen elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, aki az elmúlt években a Kossuth tér felújítását, a Steindl Imre Programot vezette. Történetesen régi ismerősöm, barátom. Sőt, beleírtam a Nem vagyok itt című regénybe is. Íme, a részlet.
Ki fogadott volna arra akárcsak egy-két évvel ezelőtt, hogy a Fidesz betiltja a Pride-ot? Hát arra, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezére és holdudvara ezt úgy minősíti, mint gumicsontot, meg taposóaknát, amire nem szabad rálépni?

