Franciaországi zavargások: még nem vagyunk a pokolban, de így oda tartunk.

Újabb kincset dobott fel az internet Lannert Judit múltjának mélységes mély kútjából. Ellenlábasai számára alighanem ez lesz majd a legértékesebb. Ilyen beteg gondolatokat ugyanis a rendszerváltás óta még egyetlen oktatási miniszter sem fogalmazott meg. Amit itt Lannert felvezet, az messze túlmutat az abortuszvitán.

Önfeledten mosolyog közös fotójukon Magyar Péter, Vitézy Dávid és Karácsony Gergely. Ebből kettőnek valószínűleg minden oka megvan a derűre, hiszen a jelek szerint egy időre pacifikálták a lázongó, vissza-visszatérően csődközeli helyzetet jelentő budapesti vezetést. Ám a főpolgármester számára ez csupán legfeljebb némi haladékot jelent.

Deák Bill Gyula nekünk énekelt, külvárosi kölyköknek.

A nagyon komoly, géppel írt sajtófeljelentések tényként kezelése és a kommentvésztörvényszékek ítéleteinek azonnali látványos végrehajtása az oly sokat emlegetett részvételiség illúzióját is nyújthatja.

Az életfogytig tartó én-korszakban ragadt ember legfontosabb témája önmaga és egyre többen akarnak erőnek erejével személyesen is sértettek lenni. Kérik az empátiazsetonokat és a szabadjegyet a gyűlöletre.

Ma a sajtó egyik legkönyörtelenebb mészárosa maga a sajtó. Ahogyan most kinéz, simán lehet, hogy végül nem Mark Zuckerberg, Elon Musk vagy valamelyik algoritmus végzi el a munkát.

Magyar Péter kézzel-lábbal igyekszik hangsúlyozni, hogy mennyivel másképp állnak ők hozzá egy ilyen krízishez, mint az előző hatalom. Holott a kommunikáció terén már most látszik a kísérteties hasonlóság.

A NER kultúrpolitikai túlkapásai – például az Orbán János Dénes-ügy – után a magyar kultúra és művészet budapesti fejnehéz jellegét, elitjének belterjességét és nepotizmusát most jó pár évig még szóba hozni is nehéz lesz.

Amikor a meteorológus mosolyogva közli a tévében, hogy „végre megérkezik a hamisítatlan nyári idő”, számomra olyan, mintha egy hetes áramszünetet jelentenének be. Válságüzemmódba kapcsolok, túlélésre játszom. A programokat már eleve úgy tervezem, hogy nem a naptáramat nézem meg először, hanem az időjárásjelentést.

Ami most a köztársasági elnök elmozdtása ügyében történik, az elmúlt 36 év abszolút jogalkotási mélypontja. A parlamenti ciklusok korlátozása pedig a pártpolitikai célú alkotmányozás iskolapéldája. Haszna a világon semmi, a hatalomnak jó, ellenfeleinek rossz. Hamisítatlan NER-sulis megoldás.

A sajtószabadság próbája soha nem akkor jön el, amikor egy olyan szerkesztőséget kell megvédenünk, amelynek minden mondatával egyetértünk, amelynek minden újságíróját tiszteljük, és amelynek megszűnése személyes tragédia lenne számunkra. Az igazi vizsga akkor érkezik, amikor azt a lapot kell megvédenünk, amelyet utálunk.

A miniszterelnök hétfő reggeli, Sándor-palotában tett látogatása jó időre elég muníciót adott a kormánypárt harci dobverőinek és az ellenzéki siratókórusoknak egyaránt. Csakhogy a köztársasági elnök ügye Magyarország húsz legfontosabb problémája között sem szerepel.

Többen is hátrahőköltünk, amikor a minap kiderült, hogy „az elmúlt 20 év” lezárását ígérő új kabinetben a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára az a Tóth Gábor lesz, aki 20 esztendővel ezelőtt, 2006-ban Gergényi Péter helyettese volt.

A bosszú politikája mindig népszerű műfaj. A megalázottak, kifosztottak, semmibe vett emberek természetes emberi reflexe, hogy elégtételt akarnak. Nem igazságot — az jóval bonyolultabb, fárasztóbb és sokszor kiábrándítóbb vállalkozás volna —, hanem látványos elégtételt.

A volt miniszterelnök bizarr játékot űzött a magyar közvéleménnyel.

Az Országházban zajló pénteki pártközi egyeztetésen a Mi Hazánk javaslatára úgy döntöttek, hogy a képviselői eskütételre a Szent Korona előtt kerül sor, illetve az eseményen elhangzik a Székely himnusz is. A felvetéssel szemben senki sem emelt kifogást. Képzeljük el ezt a javaslatot az Országgyűlés 2002-es alakuló ülésén.

Vasárnap sokan sírtak. Volt, aki bánatában, volt, aki örömében. Én nem.

Az elveszített hit és küldetéstudat nem állítható vissza, mint egy véletlenül a kukába helyezett fájl. A törlés a lelkekben a legtöbbször végleges.

A Kutyapárt és a DK az elmúlt egy-két hétben mindent megtett, hogy tényleg igazolja saját politikai fölöslegességét – ám közel sem azért, amiért a Tisza Párt és vidéke állítja.

Ha csak Orbán Viktor és Magyar Péter nyilatkozatait nézzük, az elmúlt két hétben a radikális balosok és jobbosok, meg úgy általában a szabadpiac-fétis kritikusai úgy érezhették, hájjal kenegetik őket.

A Nürnberg egyszerre ígéri, hogy beleláthatunk a per hátterébe és folyamatába, illetve a legmagasabb rangú vádlott, Göring elméjébe is. Filmkritikába oltott történelmi visszatekintésünk.

Arról, hogy Kapitány István berobbant a politikába, már néhány nap leforgása alatt leírtak szinte mindent és annak az ellenkezőjét is. A széles skálán mozgó vélemények és értékítéletek nagy részének azonban van egy közös pontja: a célközönség kognitív disszonanciájának előzékeny lecsavarása.