Fontos, hogy ha szenvedélyes véleményünk van valamiről, akkor azt a teljes igazság ismeretében alkossuk meg. Hallgassuk meg a másikat is. Olvassuk el a teljes cikket, a könyvet, amiről szól. Nem minden az, aminek látszik.


A #jesuis az egyik legmodorosabb és legidegesítőbb jelenség az interneten. Közhely lett mára, elvesztette a jelentését, kiüresedett. Most pedig itt egy újabb történet, ahol semmi nem az, aminek látszik, és minden lebeg.


Egy olyan ember részesült a magyar állam legmagasabb kitüntetésében, aki a Nyugatot zsidó lapocskának, Esterházy Pétert kultúrarombolónak hívta, Kertész Imrét nem tekinti magyarnak, Spiró Györgyöt meg embernek.


Use Your Illusion
4

A Guns N' Roses a Népstadionban, a Terminátor 2 másolt videokazettáról, Commodore 64 és mogyorós csoki, kamaszkor, rendszerváltás és apokalipszis. Keserédes időutazás a kilencvenes évekbe. Hasta la vista, baby!


Orbán Viktor nemrég filmstúdiót adott át és beszélt is a magyar filmről. A Futni mentem lett a rendszerváltás utáni legsikeresebb magyar mozgóképes alkotás. Több mint tíz év után újra van Filmszemle. Mozgás van tehát a magyar film körül – és persze ellentétes vélemények, sőt, indulatok. Filmes szakembereket, rendezőket, producereket kérdeztem, hogyan látják a helyzetet.


David Lynch filmjeinek ugyan kétségtelenül része a sötétség, a sokszor nyomasztó világ őrületének megjelenítése, az emberi létezés abszurditása, de csak a felületes néző gondolhatja, hogy a testet öltött rémálmok pőre bemutatása volnának az egyedüli lényeg, a végcél.


Ki mondta, hogy ember?
6

Nem azonnal derült ki, de végül kiszúrták: mesterséges intelligenciával, ChatGPT-vel írt kritikák érkeztek a Litera irodalmi pályázatára. Persze, aki olvasott már irodalomkritikát, tudja, hogy a ronda, papírszagú mondatokhoz nem kell Skynet, megy ez nekünk, embereknek magunktól is. De vajon mi volt a célja Tőkés Barbarának és Mahler Csabának?