Julie Delpy Barbárok a szomszédban című filmje lehetett volna egy karcos szatíra vagy egy nyomasztó dráma, de francia létére giccses hollywoodi vígjáték lett belőle.

A Lengyelországban élő szlovákiai magyar költővel és irodalomtörténésszel, Németh Zoltánnal a varsói Kultúrpalota egyik kávézójában beszélgettünk.

A lengyel újságírás fenegyerekének és Kelet-Közép-Európa szenvedélyes kutatójának nemsokára új könyve jelenik meg magyarul. Egy krakkói sörözőben ülve gondolatban beutaztuk vele az egész régiót a Baltikumtól a Balkánig.

A krakkóiak élhetetlenek, állítják a varsóiak. A varsóiak nem tudják élvezni az életet, állítják a krakkóiak. A köldöknéző, naplopó krakkói értelmiségiek és a folyton a pénzük után rohanó varsói üzletemberek kölcsönösen lenézik egymást. Lengyelországi útinapló-minisorozatunk második, befejező része.

A hátizsákos utazók közé tartozom, még ha nem is az autóstoppos, hálóteremben alvós vagy erdő szélén sátorozós kasztba. De sokszor éppen a tervek nélküli sodródás az utazás sava-borsa, idegen kocsmákban ismeretlen arcokkal dumálni, házibuliból házibuliba csöppenni, éjszakai buszon aludni.

Az egyik ellenzéki, és női testet kapott az alkotóitól, a másik kormánypárti, és férfitestben él. A kövér, bajszos pultosnak fel sem tűnik, hogy két gép, nem pedig két hús-vér ember huppant le a bárszékekre.

A Holtszezon Irodalmi Fesztivál kapcsán érdemes megvizsgálni, mennyit változott Veszprém az utóbbi néhány évtizedben, mi maradt meg a régi jó dolgokból, és mit lehet, érdemes mostanában csinálni a városban télen és nyáron.

A Toldi Moziban, a múlt heti budapesti Cseh Filmkarneválon vetítették Adam Martinec első, Tor című nagyjátékfilmjét, ami egy disznóvágás tragikomédiáján keresztül mutatja be egy mai többgenerációs család életét. Ez a cseh család pedig akár magyar is lehetne.

Mindannyiunkat minden irányból mindenféle elvárásokkal nyomasztanak, és a megfelelési kényszerek egyike, hogy jóembernek kell lennünk, vagy legalább annak látszanunk. Az írás apropója a KIX című dokumentumfilm.

Szeretek utazni, országon kívül és belül is, utóbbit pedig még szívesebben teszem, mióta létezik a pofátlanul olcsó országbérlet. Kimondottan szeretem a nagyvárosokat, ezekből viszont egyre kevesebb van. És nem a városok népességére gondolok, hanem arra a nyüzsgésre, ami várossá tesz egy várost. A kevés kivételek egyike Pécs.

Ahhoz, hogy a Kispál és a Borz legalább másfél generáció számára meghatározóvá váljon, óriási szerencse kellett, meg persze tehetség és rengeteg munka. A két András találkozásával – és azzal, hogy ennyi ideig elviselték egymást – valami egészen unikális jött létre.

Ha nagyon akarom, a karanténidőszakból is előáshatok szép emlékeket. Jobb lakásba költöztem, befejeztem egy régóta húzódó projektet, lettek új barátaim, sőt bajtársaim, akikkel tartottuk egymásban a lelket, és együtt vártuk, hogy vége legyen a rémálomnak. Mert rémálom volt, és a legjobban az ébredést szerettem benne.