A fegyverzetkorlátozási egyezmény hatályvesztése visszavetheti a világot az 1980-as évek elejére.
Donald Trump éppen egy éve lépett újra hivatalba az Egyesült Államok 47. elnökeként, és igazán nem állíthatjuk, hogy akár csak egy pillanatra is okot adott volna az unalomra vagy a csendes szemlélődésre, legyen szó az amerikai belpolitikáról vagy éppen világpolitikáról – ez a kettő egyébként is mintha ugyanazon érme két oldala volna Trump számára.
Donald Trump látványos visszatérésével és 2025-ös politikai ténykedésével kinyilvánította azt, amit már sejteni lehetett: Amerika és Európa útjai elválnak egymástól.
Felettébb megosztó kép él Magyarországról Nyugaton, főképp az ugyancsak végletesen széttöredezett Egyesült Államokban. Két tökéletesen ellentétes, egymásnak ellentmondó elképzeléssel, országimázzsal találkozhatunk.
Trump elnök a sajátosan önkényes és egyoldalú venezuelai akciójával bevitte a kegyelemdöfést a nemzetközi jogi normarendszer primátusát hirdető nyugati világrendrendszer víziójának.
És ha nincs, kinek áll érdekében azt állítania, hogy valahol mégis van egy ilyen, különös elképzelésekkel? Nézzük meg közelebbről, mit tartalmaz a napokban kiadott amerikai kulcsdokumentum – többek közt arra pillantsunk rá, mi az Egyesült Államok szándéka Európával.
Bármelyik pillanatban várható, hogy az Egyesült Államok mint kontinentális hegemón megjelenik Caracasban, rezsimváltást erőszakol ki, és ezáltal megszünteti az Amerika-ellenes nagyhatalmak befolyását Latin-Amerika egyik legfontosabb államában.
Az amerikai–magyar kapcsolatok sokat változtak és alakultak – szerencsére pozitív irányban – az utóbbi hónapokban, elsősorban a washingtoni nagypolitika és diplomácia radikális változása, átalakulása nyomán, Trump elnök megválasztása következményeképp.
Egy leendő „igazságtalan béke” akár fél győzelemként is értelmezhető a vesztes, gyengébb fél számára, hiszen az erősebb, kvázi-győztes orosz fél csak részben tudta ráerőltetni területszerző akaratát az ukránokra, miközben politikai, kulturális összefüggésekben, vagy a nem fegyveres érdekérvényesítés egyéb dimenzióiban egyáltalán nem járt sikerrel.
Zohran Mamdani igencsak felrázta az önmagát kereső Demokrata Pártot, főleg New Yorkban, és jelentős zavart, mondhatnánk, némi félelmet is keltett a kormányzó Republikánus Párt vezetői, valamint a jobboldali választópolgárok milliói és véleményvezéreik körében.
A szuperhatalmi státuszba és az atomnagyhatalmi pozícióba belekényelmesedett Egyesült Államok az új atomversenyben is kapaszkodhat, mert itt is kihívója lesz Kína és Oroszország. Amit biztosan kijelenthetünk: a helyzet egyáltalán nem rózsás Amerika számára.
Utólag visszatekintve már tudjuk, hogy naiv, délibábos optimizmusra vallott az, hogy a pesti srácok vezetői, a forradalom ifjú harcosai, vagy akár a reformkommunista Nagy Imre bíztak a várható nyugati segítségben. Részben a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai, de leginkább az ENSZ-csapatok intervenciójában hittek.
Miközben az Egyesült Államok külső és belső viselt dolgait is rendezné az elkövetkező időszakban – ennek fontos állomása a közelgő budapesti csúcs –, az Európai Unió a hátsó sorokból nézi, mi zajlik a világpolitika nagyszínpadán.
Kérdés, hova vezet a harcokat túlélő új Hamász-vezetés stratégiakeresése ebben az új geopolitikai helyzetben. Két lehetőség áll előttük: békés együttélés Izraellel, vagy az aszimmetrikus harc, az ellenállás folytatása a hibrid állapotban lévő Palesztin Állam keretein belül, némileg más, kevésbé véres eszközökkel.
A politikai indíttatású és társadalmi, vallási vagy kulturális gyökerű elégedetlenségből, polarizálódásból származó erőszak az amerikai közélet régi-új valós veszélye. Ezen egyáltalán nem segít a politikai csúcsszereplők, véleményvezérek gyakran erőszakra buzdító, szélsőséges retorikája.
Fokozódik az űrverseny.
Talán mégiscsak Donald Trumpnak lehet igaza, hogy mindannyiunk érdekében maradjunk inkább a vámháborúknál a tűzfegyverek helyett.
Amerika számára napjainkban kül- és biztonságpolitikai szempontból a kaotikus állapotában állandósult Mexikó mellett Venezuelában a legaggasztóbb a helyzet. A mexikói és venezuelai drogkartellek az embercsempészet mellett az amerikai kokainimport mintegy 80%-át biztosítják.
A nemzetközi viszonyrendszerben Donald Trump egyértelműen átvette az irányítást, a kommunikációs tematizálást, teljességgel háttérbe szorítva nagy riválisát, Kínát.
Nagy elvárások és ábrándos politikai illúziók előzik meg az augusztus 15-i csúcstalálkozót.
Trump végső soron nem tesz mást, mint választási ígéreteit próbálja sajátos eszközeivel, hatalmas hübriszével megvalósítani a világközvélemény sopánkodása ellenére.
Van itt minden, mint a moziban: Trump elleni összeesküvés vádja, szétmálló Obama-kép, érzéki rejtélyek, titkosszolgálati kavarások, tragikus véget ért „barátság”.
Aki uralja az eszméket és a nyelvet, az uralja a gondolkodást is. Az új keletű, mintegy fél évszázados múlttal rendelkező, amerikai eredetű társadalmi mérnökösködés gyakorlata, a social engineering társadalomátalakító technikái azonosíthatóan egy irányba mutatnak.