Augusztus végén az Egyesült Államok levette Szíriát a terrorizmust támogató országok listájáról. Az Aszad-rendszer összeomlása után, sokan attól tartottak, a győztes lázadók iszlamista rezsimet hoznak létre, és újabb polgárháborúba taszítják az országot. A helyzet azóta meglepő módon stabilizálódott. Érdemes körüljárni, hogyan, miért, és legfőképpen, hogy valójában mennyire.


Egy ideje változóban van Észak-Korea „filmipara”. Már amennyiben beszélhetünk ilyenről a mindent tervgazdaságban termelő diktatúrában. Míg korábban az 1950-es éveket idéző hősi eposzokat gyártottak, fekete-fehér karakterekkel, ma már a Kádár-kori magyar „kritikus” művekre emlékeztető alkotások is napvilágot látnak.


Nyugat-Afrikában „puccsövezet” alakult ki, miután katonatisztek több, egymással határos országban is eltávolították a főleg franciabarát politikai vezetést. Most Oroszország és Kína felé orientálódnak.


Boszorkányüldözéssel válaszolhatnak a fokozódó kínai nyomásra.


A Jasszer Abu Shabab által vezetett Népi Erők egy 2024-ben alakult, de igazán csak idén aktivizálódó, kevésbé ismert szervezet. Izrael támogatásával ma már egy kisebb területet is ellenőriznek a Gázai övezet déli részén.