A közélet, közbeszéd popularizálódása kéz a kézben jár a politika professzionalizálódásával, s mindkettő a klasszikus polgári demokrácia ellen hat, viszont kedvez a politikai kalandoroknak.
Trianon tragédiája nem csak az, és nem is elsősorban az, hogy megcsonkította a közös hazát, hanem az, hogy megszüntette. A trianoni béke nemcsak és nem is elsősorban a magyarság tragédiája, hanem a Kárpát-medencében élő valamennyi nép katasztrófája.

Emberhez méltó életet nem a kultúra tagadása vagy a kultúravesztett állapot helyeslő elfogadása kínál, hanem csakis a magasműveltség birtokba vétele – polgárnak és proletárnak, budai úrilánynak és kültelki utcagyereknek egyaránt.
Lényege szerint az új alkotmányos passzus az ember, az emberi minőség dekonstrukcióját utasítja vissza, elveti a nyitott társadalom eszméjének szélsőséges értelmezési lehetőségeit.
Lehet, hogy nem vagyok kifogástalan konzervatív, de erős értetlenséggel tekintek a TV2 döntésére. Vajon mi baja lesz egy gyereknek attól, ha fedetlen emberi testeket lát a televízióban?
Most, hogy a globális világrend legnagyobb szereplői elkezdtek másképp viselkedni, mint ahogyan az eddigi forgatókönyvek alapján vártuk volna, rá kell döbbennünk, hogy a világ már nem az, aminek korábban hittük. És meglehet, soha nem is volt az.