Veszélyben lesz-e Orbán Viktor? – ezt kérdeztem a kampány alatt született egyik cikkemben, amikor az egész ország az előző kormányfő elleni merényletről beszélt. (Amit a politikai ellenfél táborában rögtön készülő önmerényletnek neveztek.) Ez a kérdés a mindenkori (így a jelenlegi) miniszterelnök esetén is feltehető. Gyakori érv a véleményszabadság korlátozása mellett, hogy az ordas eszméket törvényszerűen követik az ordas tettek. Liberálisként ezt nem osztom – ám a leköpés már cselekedet, ami könnyebben mehet át durvább, életveszélyes inzultusba. Ugyanakkor a csúcspolitikusokra a legnagyobb veszélyt napjainkban az jelenti, hogy a közhangulatnak való populista behódolás, a korlátok lebontása azokat a fékeket is kiiktatja, melyek épp a vezető testi épségét oltalmaznák.
Mondhatnánk – Fülig Jimmyt parafrazálva – hogy nem lehet minden köpés mellé forgalmi rendőrt állítani. Ahogy minden pofon mellé se, hogy az eredetinél maradjunk. Mi a tanulsága az esetnek azon túl, hogy bárkinek a leköpése (megütése, lökdösése, fenyegetése, egy adott rendezvényről történő kirekesztése, elriasztása vagy elkergetése) minden formában elítélendő? Tekinthetjük akár politikai kudarcnak is, hogy Magyar Péter végül is ezután kénytelen mégis a TEK-re bízni a védelmét. Ami miatt az elődei oldaláról jött is a kioktatás. Lám, lám, a régi káderek szakértelme mégsem nélkülözhető. A kormányfő „úgy gondolta, hogy negligálhatja a TEK-et, és majd mások ugyanolyan színvonalon tudják védeni őt. Most pedig azzal szembesültek, hogy mindez messze nem állja ki a gyakorlat próbáját, hiszen láttuk, hogy a miniszterelnököt inzultus érte” – idézi a Magyar Nemzet a Szuverenitásvédelmi Kutatóközpont egykori III/III-as vezetőjét. Pedig önmagában ezért nem kellett volna feltétlenül a TEK-et választania. Áder János például a TEK nélkül, a Készenléti Rendőrséggel is megúszta leköpés nélkül, pedig nyilván neki is akadnak gyűlölői – s hajdanán egyszer még az irodájánál is robbantottak.
Ugyanakkor a fenti incidens (vagy annál súlyosabb) megtörténhetett volna akár a választási kampány során is, hiszen a miniszterelnök-jelöltek – szemben például az az USA-ban az elnökjelöltekkel – semmiféle alanyi jogú, szerepükből fakadó hivatalos védelmet nem kapnak. De persze biztonsági emberek akkor is voltak Magyar Péter körül, ahogy nyilván most szintén. Szerintem ez nem azon dől el, hogy TEK-esek vagy készenlétisek védik-e az adott közjogi méltóságot. A dolog ennél mélyebb struktúrákhoz kapcsolódik. Igazából ez is visszavezet oda, amit folyamatosan emlegetek. Nekem ugyanis (mint a viccben Mórickának) erről is a fékek és ellensúlyok megléte vagy hiánya jut eszembe. Szót ejtettem nemrég a korábbi és a jelenlegi hatalom alatt lezajlott rendőri intézkedésekről, melyeknél felmerült, hogy politikai elvárások mentén a hatóság bizonyos ügyeket igény szerint alul- vagy túlreagál. De ahogy egy jogállamban a közhatalmat gyakorló nem befolyásolhatja a büntetőeljárást, hogy az neki politikailag előnyös legyen, úgy azt sem teheti meg, hogy önhatalmúlag döntsön róla, hogyan kell őt megvédeni.
Ugyanis egyrészt ez szakmai kérdés, illetve a védelem nem a konkrét egyén sztárallűrje, hanem a közjogi tisztség aktuális betöltőjének jár. A fenti értelemben a közjogi méltóság (Andorka Rudolf gyereknevelésre használt, aztán Orbán Viktor által is emlegetett kifejezését ironikusan a politikusra alkalmazva) egyben közjószág is. Ahogy az Unióba lépéssel az ország, a beiktatásával a vezető is lemond szuverenitása egy részéről. Onnantól kezdve nem mászkálhat úgy, mint egy átlagember. Persze a testőrség bizalmi feladat. Nem lehet úgy sikeresen kivitelezni, ha (lásd Ádernél) nincs meg a bizalom. Viszont, ha eldőlt, ki látja el az őrizetet, abba már nem lehet politikailag beleszólni. Miközben tudjuk, hogy ez újra és újra megtörténik. S ez sem a jelenlegi végrehajtó hatalom idején kezdődött. Elég összevetni Orbán Viktor két győri látogatását. Tavaly novemberben az Olimpiai Sportparkban hihetetlen biztonsági intézkedések voltak. Átnézték az újságírók holmiját, még az övet is levetették velünk – de minek? Ugyanis a miniszterelnök közelébe se mehettünk. A sajtó egy körbekordonozott, elkarámosított részre volt bezsúfolva. Őrök álltak körülöttünk, nehogy véletlenül átjussunk rajta. Mikor a kollégám a lezárt területtől csak pár métert arrébb ment, azonnal rászóltak. Olyan szigorú volt a lezárás, hogy még a helyi propagandamédia újságírói is azon kívül rekedtek, a Fidesz helyi választókerületi elnöke vitte be őket.
Ehhez képest idén márciusban a győri Széchenyi téren újságíróként, sajtóigazolvány felmutatása nélkül bejutottam a kordon mögé, a miniszterelnök közelébe. Egyenruhás rendőrt vagy bármiféle más hatósági személyt még a környező utcákban sem láttam – óriási kontraszt. Már akkoriban több forrásból eljutott hozzám olyan információ, hogy a rendőrség olyan utasítást kapott: a téren, illetve annak környékén egyenruhás rendőr nem teljesíthet szolgálatot. Nyilvánvaló, hogy ez nem szakmai utasítás volt. Miként azt sem tudom elképzelni, hogy a TEK ragaszkodott volna ahhoz, hogy úgy 30 méterre a védett személytől azonosító jelvény, rendezői karszalag nélküli, aznap odahívott fekete ruhás arcok tartóztassák fel a térre bejutni akaró ellentüntetőket. Védett személy, illetve a részvételénél zajló nyilvános esemény biztosításánál evidencia, hogy a tömeg számára láthatatlan és a mindenkinek látható védelem egyaránt fontos. Ugyanis egy profi, titkosszolgálati vagy terrorszervezeti hátterű orvlövészt elriaszthat, ha látja, a nyomában vannak, és nem tudja végrehajtani az akciót, mert kiszúrja a civil ruhás elhárítókat. De egy amatőrt, illetve magányos elkövetőt csak a látványos és látható hatósági jelenlét tarthatna vissza.
Amiért a térről az Orbán-gyűlés idején kiparancsolták a rendőröket, annak oka valószínűleg ugyanaz, amiért egy leköpés erejéig simán Magyar Péter közelébe lehetett jutni. A politikus számára fontos a megközelíthetőség illúziója. Hogy ő nem fél a néptől, elvegyül a választók között. Ami látszólag nem pusztán illúzió, hiszen a rajongott vezetőhöz tényleg oda lehet menni, átölelhetjük, kezet foghatunk és szelfizhetünk vele. A szemfényvesztés ott kezdődik, hogy ezáltal próbálnak olyan látszatot teremteni, mintha ez növelné a jó kormányzás, az átláthatóság és leválthatóság esélyét. Valójában Orbán esetén se azon múlott ez, hogy körbekordonozzák-e, vagy csak úgy oda lehet sétálni hozzá. Ez a dolog olyan struktúrákon dől el, amelyek az átlagpolgár számára unalmasak. Valószínűleg a Tisza 240 oldalas programját kevesen olvasták el, illetve a legtöbben ásítani kezdenek, ha egy párt alapszabályáról, egy önkormányzat SZMSZ-éről, illetve a visszamenőleges, személyekre igazított, valamint hatalmi önérdeket szolgáló alkotmányozás tilalmáról kezdünk el beszélni.
Pedig valójában sokkal inkább itt dől el a lényeg. De a lakosság nagyobbik részét a 2010-es évek elején, a NER hajnalán sem zavarta, hogy az alkotmánymódosításokat a politikai ellenfél büntetésére és korlátozására használták, s ez most is hasonlóképp van. Ha pedig ezt megteheti a mindenkori többség vezetője, miért ne léphetné át a védelme érdekében hozott biztonsági rendszabályokat is? Holott a fékek és ellensúlyok ugyanúgy védik a hatalmon lévőt, mint a kisebbséget. Abban próbálják megakadályozni, hogy önsorsrontóvá váljon, és a túlhatalom féktelen gyakorlásával azt érje el, hogy a jövőben majd ő legyen kénytelen (mint jelenleg a Fidesz) elszenvedni a riválisa túlhatalmát. Ahogy nem vagyok hergelhető azzal, hogy egy politikus nálam sokkal jobban keres, úgy az sem idegesít, hogy jobban őrzik a korábbinál. Ugyanis én nem a politikushoz akarok hozzáférni, hanem az intézményekhez. Jogállamban azoké kell(ene) legyen a hatalom. Persze korunk belpolitikai diskurzusában a merényletveszély is egy szimulált, instrumentalizált biztonsági játékká vált. Ahogy korábban nagyot ment az önmerényletes konteó, nem kizárt, hogy hamarosan olyan teória is lesz, hogy Magyar Péter direkt rálövet (vagy ráköpet) magára, hogy ezzel fokozza a hatalmát, vezessen be szükségállapotot. A korábbi önmerényletes konteókról írtam már egy fiktív jövővíziót, belevéve egy, Magyar Péter elleni merényletet.
Ami sajnos egyáltalán nem kizárt: a Fico- és a Trump-merénylet bizonyítja, hogy a fenyegetés valós. Az pedig, hogy mindkét célpont életben maradt, sőt, felépült, tovább szítja az önmerényletes rögeszmefuttatásokat. „Lesz-e fülcimpalövés?” – kérdezték tőlem ironikusan a győri Orbán-beszéd előtt, a Trump-merényletre célozva. A biztonsági intézkedések persze a nyilvánosság elhárításra is tökéletesek. A virtuális lőmezőből kimenekített politikus elé odaállnak a biztonságiak, nehogy már kérdésekkel provokáljon az újságíró. Holott azért a kettő nem zárja ki egymást. Amit a Lázárinfó bizonyít: a testőrség jelenléte mellett is lehet akár órákig felelgetni kérdésekre. A válaszadást Magyar Péter ugyancsak nem kerülte el, amikor faggattam – háromszor is felelt a Tisza-rendezvények után a kérdéseimre. Ugyanakkor a politikusnak a sajtóval szemben a rajongók sokasága az igazi testőrség. Ezt magam is megtapasztaltam Győrújbaráton, ahol a vele szelfiző rajongók egyike próbált elzavarni a Tisza-elnök közeléből. Ügyesen lehet ilyenkor a tömeg védőpajzsa mögé bújva kezelni az újságírót, aki a rajongóktól szorongatva nehezebben tud újra és újra visszakérdezni. Nekem amúgy a kampány során az igazi meglepetésnek Rogán Antal bizonyult. Ő volt a legkönnyebben megközelíthető politikus számomra.
Ahhoz képest, hogy titkosszolgálati miniszter, simán odaléphettem mellé és egészen az autójáig kísérhettem, anélkül, hogy valami testőr odébb tolt vagy félrelökött volna. Nem válaszolt ugyan a feltett kérdésre, de amíg mellette sétáltam, legalább elmondta, hogy miért nem felel rá. Ahogy Gulyás Gergely akkori kancelláriaminiszterrel is simán együtt futhatott a trombitás Szabó Bálint. Egyik miniszternek se volt látható biztonsági kísérete. Pedig a történelem azt bizonyítja, hogy a második ember, illetve a szürke eminenciás gyakran nagyobb veszélyben van, mint a csúcsvezető. A náci titkosszolgálat agyának tekintett Reinhard Heydrich egy sofőrrel, nyitott kocsiban autózott a prágai várban lévő munkahelyére. Sikeres is volt ellene a merénylet. Ahogy a szintén komoly testőrség nélkül járó Szergej Mironovics Kirovot, Sztálin barátját, leningrádi első titkárt, PB-tagot és KB-titkárt is eltalálta a gyilkos golyó a Szmolnijban. Velük ellentétben Sztálin és Hitler óriási testőrséggel járt. Aminek persze ismét csak megvan a hátránya. Hisz a testőrség, az udvartartás nemcsak véd, de egyben el is szigetel és el is árul. Az üvegbúra alatt élő vezető előbb-utóbb elveszíti realitásérzékét. Ez történt a bunkerébe zárkózó Hitlerrel, valamint a dácsájába vonuló Sztálinnal is.
Meglepő kivétel volt e tekintetben Rákosi Mátyás. Miközben arról szólt a propaganda, hogy az imperialisták a pártfőtitkár életére törnek, ergo nagyon vigyázni kell rá, ő egyedül szeretett kiutazni Sztálinhoz. Ennek egyértelmű hatalmi oka volt. Hisz minél nagyobb a slepp, annál nagyobb eséllyel akad benne a riválisoknak árulkodó tégla. Ha valamiben konfliktusa volt a szovjet nagykövettel vagy szovjet titkosszolgálat helyi vezetőjével, akkor Rákosi „Moszkvába repült, egyedül, mindenféle titkár vagy testőr, azaz potenciális ellenőr nélkül – szokatlan ilyen nagy vezérnél –, majd visszatérve közölte, hogy mindent egyeztetett Sztálinnal.” Sem Kiszeljov nagykövet, sem Bjelkin tábornok „nem merte volna felhívni Sztálint, és megkérdezni, tényleg beszélt-e Rákosival, és ha igen, mit? Rákosi olykor bizonyára blöffölt és ezzel kockáztatott, de végül is ügyesen lavírozott a Kreml és az egyre növekvő számú magyarországi tanácsadó között” – írta Hajdu Tibor történész.
Magyarországon utoljára Tisza István miniszterelnök ellen követtek el sikeres gyilkosságot, de az is akkor történt, amikor már nem volt kormányfő és semmilyen testőrséggel nem rendelkezett. A politikai merénylettervek, amelyekért az ’50-es években embereket elítéltek, koncepciós ügyek voltak (ilyen volt a Rajk-per, amelyben a miniszterelnök-helyettesi, aztán miniszterelnöki pozíciót is betöltő Rákosi elleni gyilkossági összeesküvés volt a hamis vád). A nyugati világban azonban tényleges, eredményes merényletet pont az olyan, úgymond testőrök nélkül az emberek közé járó miniszterelnök ellen követtek el, amilyen Magyar Péter is lenni akarna. A legjobb példa erre Olof Palme. Ha De Gaulle (Heydrich-hez, illetve aztán Kennedyhez hasonlóan) nyitott gépkocsiban autózgat, az OAS mesterlövészei biztosan nem tévesztik el a célt. Korunk merénylői (lásd a berlini Pride-on történteket) egyre inkább a civileket, a járókelőket veszik célba. Ennek oka pedig az, hogy a csúcspolitikusok többségéhez nem férnek hozzá. Szájer József arra a kérdésre, hogy miért ő volt a házánál történt 1998-as robbantás célpontja, így felelt: „Arra tippelek, hogy azért nálam történt az incidens, mert a fideszes politikusok közül az én címem nyilvános volt, benne voltam a telefonkönyvben – lakótelepi lakásban laktam akkor a családommal.”
Jól mutatja ezt az is, hogy a palesztin terrorizmus olimpiai sportolóktól kezdve egyszerű katonákon át ártatlan járókelőkig sok mindenkit legyilkolt, de izraeli miniszterelnököt nem sikerült megölnie. Jichák Rabint sem egy palesztin merénylő, hanem egy zsidó származású izraeli állampolgár gyilkolta meg. Pedig neki aztán igazán kiváló biztonsági szolgálata volt. Van azonban, akitől ez is nehezen véd meg. Ilyen a fokozatosan radikalizálódó átlagpolgár – vagy a sértett, kiábrándult rajongó, aki évek óta ott van minden gyűlésen, és már a biztonságiak is előre köszönnek neki. Az a fanatikus rajongás pedig, ami Magyar Pétert (ahogy korábban Orbánt és Gyurcsányt) körülveszi, bizonyos személyiségeknél egy polarizált atmoszférában könnyen átfordulhat gyűlöletbe. Az igazi fenyegetés tehát az ő esetében akár belülről is jöhet.
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök napirend előtt szólal fel az Országgyűlés rendkívüli ülésén 2026. július 27-én (fotó: MTI / Balogh Zoltán)
Bejelentkezés