Egy Facebook-posztban láttam a minap, hogy valaki – aki ebben a bejegyzésében egyébként Nádas Péterre emlékezett – arról merengett, csak mi itt, a világnak ezen a tájékán érthetjük, milyen az, amikor valaki kisnyilasból ávós lesz. Ez talán túlzás, mármint az, hogy csak itt, Közép-Kelet-Európában érthetjük igazán, mi is az árulás, a köpönyegforgatás – az talán a világ más tájain is jól ismert magatartásforma –, de az biztos, hogy földindulásokban olyannyira gazdag történelmünk sűrűn állított elő olyan társadalmi helyzeteket, a lapok olyanfajta újraosztását, ahol az előbb emlegetett jelenség jól megfigyelhető volt. Ha már a második világháború utáni helyzet előkerült, hadd tegyem hozzá, jól emlékszem kommunista magyar tanárból pillanatok alatt átváltozó népnemzeti pedagógusra, pártállami káderből lett piachívő liberálisra is. És itt a legfrissebb: a fideszesből lett tiszás. Hallom már a felhördülést, és válaszolok is: semmiképp sem helyezném utóbbit sem a nyilas–ávós-, sem a pártkáder–demokrata-ügymenet mellé; ha így tennék, a NER-t is odahelyezném a vonatkozó rendszerek társaságára a polcra, és eszem ágában sincs odahelyezni.
Az azonban biztos, hogy a fideszes–tiszás transzformáció, ami a működési mechanizmus bizonyos elemeit illeti, rokon az előbbiekkel. Talán már említettem egy korábbi cikkemben, hogy Márai Sándor 1945-ös Naplóját olvasgatva számtalanszor kaptam a fejemhez, hogy mennyire ismerős az, amiről a szerző ír.
Na, de mit akarok ebből az egészből kihozni?
Az elmúlt hetekben, hónapokban számtalanszor előkerült, hogy itt az ideje a szembenézésnek, a számvetésnek, a bocsánatkérésnek. A Litera irodalmi portál egyenesen sorozatot indított azzal a céllal, hogy a laphoz kötődő írók-költők valljanak arról, számukra mit jelent a szembenézés a hibákkal, a bocsánatkérés és egyebek. De ez csak egy kiragadott példa, a közélet egy szemmel jól látható szeletét – főleg az értelmiségi, esztétizáló kört, a médiavilágot, és persze a kormányzó párt világát is, utóbbit természetesen egészen más hangsúlyokkal és tónussal – összességében is áthatja az az igény, hogy az előző rezsim fő- és fontosabb mellékszereplői gyakoroljanak bűnbánatot.
Egy olyan közeg, egy olyan valóságos és szimbolikus tér, amiben az elvárások, és az ennek nyomán...
A teljes cikk elolvasásához jelentkezz be.